Győzelemmel visszaelőzhető a Villach

   

Sofron István ezúttal a Villach játékosaként tér vissza az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba.

Az a Villach érkezik szombat késő délután Székesfehérvárra, amely az alapszakaszban nagyon gyengén szerepelve az utolsó előtti helyen végzett, azóta viszont mintha metamorfózison ment volna át egyetlen csapatként hibátlan a középszakaszban, és ezzel máris rájátszást érő helyen áll az EBEL alsóházában. A jó szereplésből komolyan kivette a részét a Villach két ex-fehérvári játékosa, Andrew Sarauer és Sofron István is. Sofron év közben szerződött a Villachba és sokáig nem nyújtott túl meggyőző teljesítményt. Ám a legutóbbi két mérkőzésen olyan megmozdulásokkal vétette észre magát, amelyekkel a rendkívül kritikus villachi szurkolók elismerését is kivívta. Olyannyira, hogy a Znojmo ellen a meccs legjobb villachi játékosának is őt választották. A Dornbirn elleni meccsen a szezon egyik legnagyobb szabályos ütközését mutatta be, majd a cseheknek két gólt is berámolt a hálóba. Ezen a meccsen összerakták egy sorba az őt jól ismerő Sarauerrel, és ez a játékkapcsolat remekül is működött. Lesz tehát mire odafigyelni a fehérvári védőknek.

A Fehérvár is jól kezdett a középszakaszban, két hárompontos győzelmével két forduló után rájátszást érő helyen állt a csapat. A harmadik fordulóban kétszeri vezetés után egygólos vereséget szevedett Dornbirnban, és ezzel egy helyet visszaesett, épp a szombati vendég Villach lépett a fehérváriak helyére. Bosszantó volt ez a pontvesztés, Hannu Jarvenpaa elsősorban a kihagyott emberelőnyökön bosszankodott, hiszen a középszakaszban még egyszer sem sikerült eddig betalálnia a csapatnak létszámfölényes helyzetben. Szerencsére ugyanakkor az emberhátrányos védekezés jól működik, ugyanis az ellenfelek sem tudtak eddig 5 a 4 ellen gólt szerezni a Volán ellen. A másik, amin a finn mester bosszankodott, az volt, hogy ezúttal nem sikerült kevés gólon tartani az ellenfelet. Az első két meccsen kapott 3 gólhoz legutóbb újabb 4 érkezett, és ez – ismerve a csapat lövési hatékonyságát – nem vezethetett semmi jóra. Ezen biztosan javítani kell, és ismét megtalálni a feszes védekezés receptjét.

AVS-VSV_20171201-01_-900

fotó: Fehérvár Av19, Soós Attila

A körülmények és a számok a Fehérvár mellett szólnak. Ebben az idényben eddig 4-ből 3-szor Volán-győzelem született, ráadásul a legutóbbi 5, Fehérváron játszott meccs mindegyikét a hazaiak nyerték. A Villach mostani sikersorozatát jellemzi, hogy az alsóházban ők szerezték eddig a legtöbb gólt, szám szerint 13-at. Ugyanakkor kevés gólt kaptak, 6-ot, ez a Bolzano után a második legkevesebb a hat csapat között. A három pont megszerzése nagyon fontos lenne a fehérváriak számára, ezzel újra továbbjutó helyre kerülhetne a csapat.

“Nagyon kicsi a különbség a csapatok között, minden meccsen készen kell állnunk a csatára – fogalmazott a csapathonlapnak adott interjújában Hannu Jarvenpaa, a Fehérvár mestere. – A Villach az utóbbi időben jól megy, de hogy legyőzhetetlen lenne, azt nem gondolom. Sarauer tényleg nagyon jó formában van, rá és még néhány játékosra külön is oda fogunk figyelni, de elsősorban a saját játékunkra kell összpontosítanunk. Az biztos, hogy mindent kiteszünk a jégre, amink csak van. Keményen akarunk játszani, és akkor jó esélyünk lehet a győzelemre.”

“Csapatként játszunk, ezért vagyunk mostanában olyan sikeresek” – nyilatkozta a meccsre ezúttal villachiként készülő Sofron István. „A középszakasz olyan, mint egy mini rájátszás, ahol csak a győzelmek számítanak. A sikerszériát Magyarországon is folytatni szeretnénk. Az önbizalmunk minden győzelemmel egyre nagyobb és nagyobb lesz.”

Fehérvár–Villach 1-2

   

A VSV többek között Sofron István góljának köszönhetően 2 ponttal távozott Székesfehérvárról.

Óvatos hokival kezdtek a csapatok, az első komolyabb helyzet az 5. percben adódott, amikor a berobbanó Leiler elől Carruth tisztázott. Volán-emberelőny következett, de Manavian kapu mellett centikkel elsuhanó lövésén kívül nem volt veszélyes a Fehérvár. 17 másodperc maradt a fórból, amikor Labrecque is kiment, de sem a rövid kettős előnyt, sem a szimpla fórt nem sikerült kihasználni. Öt az ötben sem változott a játék, a mezőnyben gyömöszölték egymást a csapatok, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A 12. percben jött az első villachi emberelőny, ez a játékelem már jobban ment Melandéknak, könnyedén kivédekezték az emberhátrányt. Három perccel később LoVecchio került ziccerbe, de nem tudta megszelídíteni a pakkot, így odalett a lehetőség, majd Gilbert és Latendresse összjátéka után utóbbi lövését védte Herzog. A harmad legnagyobb helyzete Sofron előtt adódott, egyedül lépett ki, de Carruth szép spárgával hárított. A kevés eseményt és még kevesebb helyzetet hozó, könnyen feledhető harmadot Uotilla és Kromp összekapaszkodása zárta.

A folytatásban az alaposan feltüzelt Fehérvár azonnal magához ragadta a kezdeményezést. Gilbert előtt adódott az első lehetőség, Herzog védett, a csatár ismétlése az oldalhálóban kötött ki. Vincze helyzete következett, majd Erdély lépett ki egyedül, Shields csak szabálytalanul tudta megállítani. A megítélt büntetőt Erdély végezte el, Herzog a legjobb ütemben kiszúrt a bárddal, így maradt a 0-0. A vendégek teljesen beszorultak, pillanatokra sem tudták megtartani a korongot, míg a Volán tíz perc alatt többet lőtt kapura, mint a teljes első harmadban. Érett a vezető gól, a 31. percben Luttinen átadását Sárpátki lőtte Herzogba, sokat köszönhettek kapusuknak az osztrákok. Hiába a fölény, a 34. percben, szó szerint a semmiből, vezetést szerzett a Villach. Meland vezetgette a korongot a kapu mögött, Sofron leütközte, majd a Sarauertől visszakapott korongot kapásból a hálóba vágta (0-1). Hiába reklamáltak a hazaiak az ütközés szabályosságát vitatva. A gól megzavarta Háriékat, Sarauer révén többször is veszélyeztettek a vendégek. Az utolsó percek aztán újra Volán-fölényt hoztak. Kóger visszatett korongját Hári lőtte a kapusba, majd Gilbert maradt szemben az üres kapuval, de elütött a korong fölött.

A harmadik harmadban sem lassítottak Erdélyék, rögtön nekiugrottak Sofronéknak, akik a 43. percig bírták a nyomást, ekkor Luttinen használt ki egy emberelőnyt (1-1). A gól után újabb fór következett, de a második találatot nem sikerült megszerezni. Öt az ötben is támadásban maradt a Fehérvár, főként Herzog kapuja előtt folyt a játék. Hári nagyon élt, sorra hozta helyzetbe társait, de az osztrák kapus továbbra is magabiztos volt. Az utolsó 10 percen belül Sofron ziccerénél Carruth is megmutatta jó formáját, akit egyszer a kapuvas is kisegített. A hajrában sem lassított a magyar EBEL-csapat, a középső harmadhoz hasonlóan uralta a meccset. Luttinen és Uotilla is kihagyott egy-egy helyzetet, tényleg csak a gól hiányzott a Volán játékából. Három perccel a vége előtt Erdély lépett ki szólóban, de ismét Herzog nyerte kettejük párviadalát. Kevéssel a vége előtt Sarauer hátulról letaglózta Carruthot, aki nem hagyta annyiban, mindketten kétperces büntetést kaptak. Négy a négy ellen sem esett gól, következhetett a hosszabbítás.

A ráadás első percében Sofron lőtt óriási felső kapuvasat, a játékvezetők hosszasan videóztak, majd úgy döntöttek, a gólvonal elé vágódott le a pakk. A végén Gilbert megnyerhette volna a meccset, de Herzog a kapuvasra ütötte a felperdülő korongot. Jöhettek a büntetők. Az első sorozatban egy-egy gól esett Latendresse és Hickmott révén. Egyesével folytatták a felek, Hickmott ismét betalált, míg Latendresse hibázott, ezzel a vendégek nyerték a mérkőzést (1-2). A Fehérvár hátránya 3 pontra csökkent a tabella 8. helyén álló riválisával szemben.

avsvsv-201712

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 3025 néző. Játékvezetők: Baluska, Kincses, Kaspar, Soós.
Carruth: 92,3% (Rajna)
K
Herzog: 97,7% (Kickert)
Meland, Uotila, Erdély, Hári, Kóger
1
Bacher, Glenn, Hickmott, Sarauer, Sofron
Manavian, Stipsicz, Gilbert, Latendresse, LoVecchio
2
Stebih, Schlacher, Petrik B., Leiler, Beach
Palin, Szabó D., Sárpátki, Luttinen, Antilla
3
Labrecque, Shields, Kromp, Maxa, Petrik N.
Kocsis, Szabó B., Vincze, Reisz, Szabó K.
4
Kragl, Jennes, Walter, Antonitsch
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 33:38 VSV Sofron Sarauer
1-1 42:41 AVS PP Luttinen Kóger Uotila
1-2 65:00 VSV GWS Hickmott
44 Kapura lövések száma 26
4 Kiállításpercek 10

A Fehérvár–Villach góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 10., szombat
U17 10:25 HUNSVK 3-6VÉGE
U18 11:30 HUNITA 5-2VÉGE
NŐI 12:00 FRACHN 6-0VÉGE
U20 12:00 SLOITA 0-4VÉGE
NU18 15:30 HUNESP 1-0 HVÉGE
NŐI 15:30 SVKDEN 3-4VÉGE
U20 15:30 HUNFRA 4-3 HVÉGE
EIHC 16:00 HUNITA 7-1VÉGE
NŐI 19:00 HUNNOR 8-4VÉGE
november 11., vasárnap
NU18 16:00 HUNPOL 4-1VÉGE
november 13., kedd
U18 14:55 UTEMIS 5-1VÉGE
U20 16:00 MISPEF 2-3 BVÉGE
EXL 17:00 O20MIS 1-8VÉGE
EBEL 18:45 AVSG99 6-7 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
november 14., szerda
U20 15:20 DHKKMH 
U18 17:20 KMHVAS 
U18 17:30 AVSOKW 
EL 18:00 UTEDEB 
EXL 18:00 DTVMAC 
EL 18:30 TITVC2 
EXL 18:30 MISDTR 
    • DIGI SPORT 1
U18 18:30 ETOMAC 
EL 18:40 HKBFTC 
EL 18:40 VASDAB 
november 15., csütörtök
U18   DABZEG 
U20 15:20 DHKAVS 
U18 15:50 PEFFTC 
U20 18:00 MACUTE 
Partnerünk