Győzelemmel előzhet a Brassó az alsóházban

   

ár a negyeddöntőben van a Brassó és a Ferencváros is. Kettejük párharca csak az alsóházi helyezéseket befolyásolhatja.

A középszakasz vége előtt három játéknappal az már biztos, hog az alsóház első három helyén a Csíkszereda, a Brassó és a Ferencváros végez majd. Az is biztos, hogy a Fradi legjobb esetben is csak második lehet, hiszen a két erdélyi csapat hat pontot még el fog osztani egymás között. A Brassó és a Csíkszereda viszont ádáz harcot vív a csoportgyőzelemért. Mivel a Brassónak a Ferencváros elleni meccse még talonban van szerda estig, akár meg is előzheti a Szeredát és az élen zárhatja a középszakaszt.

Az egész mezőnyben a Brassó vette eddig legjobban a középszakaszt. Ez még akkor is figyelemre méltó teljesítmény az alapszakaszban sokat bukdácsoló gárdától, ha nem is korrekt összehasonlítani a felsőházi csapatok egymás közti meccseivel az ő produkciójukat, ráadásul pedig a Csíkszeredával megvívandó párharcuk mindkét felvonása hátra van még. Ennek ellenére tény, magára látszik találni a csapat az edzőváltás óta. Míg korábban Bécsben is csak szenvedtek, ezúttal biztos győzelmet arattak ott, három meccsen is csak egy gólt kaptak, a másik kettőn pedig kettőt. A román bajnokságban december 26-a óta csak nyertek, legutóbb éppen hétfőn, akkor a Progymet győzték le hosszabbításban 4-3-ra. Ezzel a hazai sorozatban 11-szer nyertek már egymás után, míg az Erste Ligában hat meccsnél járnak, közte három idegenbeli sikerrel, ami azért is nagy szó, mert az egész alapszakaszban mindössze kétszer tudtak nyerni az ellenfél otthonában. Kétségtelenül javuló formában levő csapat várja tehát a ferencvárosiakat.

A zöld-fehérek is új oldalukról mutatkoztak be hétfőn, amikor Csíkszeredában győztek a Sportklub ellen. A Fradi az egész szezonban csak két bécsi és egy fehérvári győzelmet tudott felmutatni eddig, ráadásul többször is számolatlanul kapták a gólokat. Ehhez képest Szeredában egy fegyelmezetten és jól védekező Ferencvárost láthattunk, amelyet végre ismét remek kapusteljesítmény támogatott meg, és a csatárok is jól sáfárkodtak a helyzetekkel. Taktikusak és fegyelmezettek voltak, mintha nem is az alapszakasz végének és a középszakasz elejének Ferencvárosát láttuk volna. “Úgy készültünk erre a meccsre, hogy a védekezésünkön csiszoljunk – értékelte a meccset követően a látottakat Greg Lindqvist, a Fradi edzője. – Főleg annak tudatában, hogy a Sportklub egy nagyon jó csapat, továbbá itt a legnehezebb játszani az egész ligában. Úgy érzem jó munkát végeztünk, még akkor is, ha jóval több lehetősége volt a hazai csapatnak. Jó védekező játékot mutattunk és innen kell tovább építkeznünk, fejben is. Minden játékos hozzá tudott tenni a játékhoz, nem egyénieskedtek, betartották, amit kértünk tőlük.” Hogy egyszeri fellángolásról van-e szó, vagy sikerült újra összerakni a csapat játékát, annak fontos jelzője lehet a brassói mérkőzés. Ha a Ferencváros javuló formája tartósnak bizonyul, az akár egy tavalyi negyeddöntőt is sejtethet.

BRA-FTC_20180112-900

fotó: Daniel Maximilian Milata

Az Erste Liga alsóházának állása:

1. SC Csíkszereda 16 pont (6 mérkőzés)
2. Brassó 15 (5)
3. FTC 12 (6)
4. Fehérvári Titánok 6 (7)
5. Vienna Capitals II 3 (6)

Brassó–FTC 6-1

   

A brassóiak egy magabiztos sikerrel vették át a vezetést az alsóházban.

Az első harmadban a Brassó nekiesett az FTC-nek, ezt jól jelzi, hogy a hazaiak 14:5-re megnyerték a nyitó húsz perc kapura lövési mutatóját. A kék-sárgák fölénye 3 gólban is megtestesült: három légiós, Saluga, Walls és Knyazev is betalált Pleszkán kapujába. A mérkőzés első emberelőnyét nem használták ki a brassóiak, ennek ellenére a következő találatot is ők szerezték, a 27. percben Sirokovs is gólt lőtt a Ferencvárosban. A meccs felénél a vendégeknek komoly lehetőségük akadt a szépítésre, kétszer is 5 a 4 ellen játszhattak, ám nemhogy nem használták ki az előnyöket, Saluga emberhátrányos gólt szerzett. A középső játékrész vége előtt 13 másodperccel Könczei meglőtte a zöld-fehérek becsüketgólját. A záró harmadban Péter Zsolt és Nicholas Owen összemérte az erejét, emellett pedig Walls a 48. percben beállította a 6-1-es végeredményt. Győzelmével a Brassó átvette a vezetést az alsóházban.

braftc

Fotó: ASC Corona Brassó

Az Erste Liga alsóházának állása:

1. Brassó 18 (6)
2. SC Csíkszereda 16 pont (6 mérkőzés)
3. FTC 12 (7)
4. Fehérvári Titánok 6 (7)
5. Vienna Capitals II 3 (6)

Jól fel akarunk készülni a rájátszásra

 

Így látták az edzők a Brassó és a Ferencváros mérkőzését.

Strenk Hunor, másodedző, ASC Corona Brassó: “Jó eredmény ez a számunkra, jól játszottunk. Ami igazán örömteli, hogy minden játékos pontosan érti a feladatát a mérkőzésen és azon a soron belül, ahol játszik. Megnyugtató érzés, hogy vezetjük az alsóházat. Jelenleg azon dolgozunk, hogy csiszoljuk a jelenlegi játékrendszerünket. Minden játékosnak meg kell találnia a megfelelő helyét a sorokon belül. Minden szempontból jól fel akarunk készülni a rájátszásra.”

Greg Lindqvist, vezetőedző, Ferencváros: “Nem játszottunk olyan rossz mérkőzést, mint amit az eredményjelző mutat. Sokszor szerencsésen pattant a korong a Brassó számára, míg mi hiába nyertük a kapuralövési statisztikát. Sok nagy helyzetünk volt, négyszer hibáztunk üres kapura, míg ők belőtték a helyzeteiket, ez jelentette a nagy különbséget. Túl sok hiányzója volt ma a csapatnak, két csatár is volt ma a védelemben, sajnos így alakult”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 750 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Redai, Andre.
Polc: 97,4% (Tőke)
K
Pleszkán: 83,8% (Sevela)
Jemeljanyenko, Ölander, Walls, MacMillan, Gliga
1
Kovács, Hietamaki, Németh, Könczei, Shupe
Sirokovs, Mihály E., Saluga, Tranca, Knyazev
2
Korbuly, Owen, Dubek, Tendler, Virág
Bors, Bíró O., Mihály Á., Molnár, Bíró G.
3
Lakatos, Tuominen, Roczanov, Farkas, Bödök
Imecs, Csíki, Péter, Bíró M., Zabludovszkij
4
Inglis
Pénzes Július, Strenk Hunor
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:34 BRA Saluga Tranca Knyazev
2-0 09:37 BRA Walls MacMillan Gliga
3-0 16:14 BRA Knyazev Ölander Saluga
4-0 26:55 BRA Sirokovs Tranca Saluga
5-0 31:33 BRA SH Saluga Knyazev Mihály E.
5-1 39:47 FTC Könczei Hietamaki
6-1 47:51 BRA Walls Ölander Gliga
37 Kapura lövések száma 39
23 Kiállításpercek 9

A Brassó–FTC összefoglalója

   

Így győzte le a Brassó a Ferencvárost

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 16., péntek
EL 17:30 BRAUTE 0-3VÉGE
EL 17:30 GYEHKB 6-4VÉGE
EL 17:50 VC2SCC 2-5VÉGE
EXL 18:00 MACMIS 4-2VÉGE
    • DIGI SPORT 1
EL 18:30 TITFTC 2-4VÉGE
U20 18:30 ETOMIS 7-6 HVÉGE
EL 19:30 DEBDAB 3-4 HVÉGE
november 17., szombat
U18 13:00 ETOAVS 2-8VÉGE
U18 13:50 VASMIS 4-5VÉGE
U18 14:00 ZNOMAC 1-7VÉGE
U18 15:45 UTEDHK 3-2VÉGE
EBEL 17:30 AVSDEC 3-2VÉGE
    • DIGI SPORT 2
U18 17:30 KMHOHA 3-4VÉGE
U18 18:00 FTCDAB 3-8VÉGE
U20 18:35 UTEKMH 7-2VÉGE
november 18., vasárnap
U18 12:30 OKWDHK 3-7VÉGE
U20 13:30 AVSMAC 6-2VÉGE
EL 16:00 BRAHKB 5-1VÉGE
EXL 16:00 NITMIS 3-0VÉGE
U20 16:20 KMMDHK 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 6-2VÉGE
EL 17:30 TITSCC 2-4VÉGE
EXL 17:30 MACNZÁ 4-3VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 18:30 DEBVAS 2-0VÉGE
november 19., hétfő
EL 16:50 VC2TIT 5-4VÉGE
EL 17:30 GYEBRA 1-4VÉGE
EL 20:00 DABSCC 2-8VÉGE
    • M4 SPORT
november 20., kedd
BL 17:00 PLZHCB 
    • SPORT 2
EXL 17:00 POPMAC 
U18 17:45 DABPEF 
U20 18:25 UTESAP 
EXL 18:30 MISZIL 
    • DIGI SPORT 1
EBEL 19:15 MZAAVS 
november 21., szerda
U20 18:20 KMHSAP 
U20 18:30 VASPEF 
U18 19:30 MACSCC 
november 22., csütörtök
U18 15:30 OHADHK 
U18 15:50 PEFMIS 
U18 18:00 ZEGVAS 
U20 18:00 MACKMM 
U18 18:30 AVSSCC 
U20 18:30 ETOUTE 
Partnerünk