A felsőház felsőházához csatlakozhat a DAB

   

Péntek este jó Dunaújvárosba látogat a MAC, jó eséllyel eldőlhet, hogy két- vagy háromcsapatos lesz-e az Erste Liga középszakaszának győzelméért vívott küzdelem.

Régen volt úgy, hogy a MAC Budapest vezesse a hazai bázisú bajnokság pontvadászatát, de most éppen így van, ugyanis a középszakasz két fordulója után Majoross Gergely tanítványainak 8, míg a DVTK Jegesmedvéknek 7 pontja van. Mindez annak köszönhető, hogy hétfőn a fővárosiak parádés mérkőzésen legyőzték a bajnokot. Idén ez volt az első rendes játékidős győzelmük a Jegesmedvék ellen, ami – mondhatni – a legjobbkor született. A MAC-nak négy meccse van hátra a középszakaszból, ebből hármat idegenben játszik. Pénteken Dunaújvárosba utaznak, ahol minden tudásukra szükségük lesz, ha folytatni akarják a nyerő szériát.

A DAB két meccs után 4 ponttal áll a felsőház harmadik helyén, minden pontra szükségük van ahhoz, hogy az újpestieket maguk mögött tartsák, illetve hogy feljebb lépjenek a ranglétrán. Az elmúlt hétvégén előbb Miskolcra utaztak Jason Morgan tanítványai, ahol nem sok esélyük termett a győzelemre, de aztán a Megyeri úron kivágták a rezet és gólzáporos győzelmet arattak. A másik fővárosi rájátszásba jutó csapat ellen, aligha ez lesz a siker receptje, nem engedhetnek felületet a MAC támadóinak a kibontakozásra. Morgan mester egyébként a helyszínen győződött meg a feladat nagyságáról hétfőn, nem televízión keresztül, hanem a helyszínen követte figyelemmel az eseményeket az elmúlt két idény döntősének összecsapásán.

dabmac
Fotó: Boda Bence (DAB)

A MAC nagy lépést tehet a középszakaszbeli győzelem felé egy pénteki győzelemmel, az legalábbis valószínű, hogy az első két hely valamelyikén végeznek majd, ha behúzzák a pontokat. Az Acélbikák számára az a tét, hogy háromcsapatossá tudják-e tenni a küzdelmet, vagy marad a harmadik hely, mint megőrzendő pozíció. Ami a szurkolók számára kellemes gond, különösen annak fényében, hogy hol tartott a csapat Morgan érkezése előtt, az a játékosok számára nyilvánvalóan élet-halál kérdése, úgyhogy mindenképpen jó meccs várható az Eszperantó úton.

Jason Morgan (vezetőedző, DAB): “Nagyon kemény mérkőzés lesz a MAC ellen. A legutóbbi meccsüket a DVTK ellen a helyszínen néztem meg, és ott is látszott, hogy a budapesti csapat nagyon jó hokit játszik. A legutóbbi egymás elleni mérkőzésünk óta van egy új játékosuk és a sor összeállításaik is megváltoztak. A rendelkezésükre álló támadóarzenál igen impresszív. Péntek este a legjobb teljesítményünket kell produkálni és minden egyes játékostól száz százalékra lesz szükségünk, ha sikeresek akarunk lenni.”

DAB–MAC Budapest 6-3

   

A három asszisztig jutó, a meccs hajrájában kulcsfontosságú kiállítást kiharcoló Azari Zsolt vezérletével fontos győzelmet arattak a hazaiak, akiknél hat gólszerző is akadt péntek este.

Belecsaptak a lecsóba a csapatok, Christopher Bodó már 39 másodperc elteltével betalált. Az első harmad felénél emberelőnyből egyenlített a DAB, Azari Zsolt és Becze Tihamér passzát Orbán Attila váltotta gólra. A második harmad egyértelműen a Bikáké volt. Silló Arnold a 23. percben szerzett vezetést, majd a harmad végén újabb előnyt használtak ki a hazaiak a sokat szabálytalankodó vendégekkel szemben, Azari ismét első asszisztos volt Dominik Novotny találatánál, így 3-1-es vezetéssel fordultak a csapatok az utolsó húsz percre. Ami újabb DAB-előnnyel indult, ám ezúttal a speciális egységek korántsem a várt eredménnyel hozták le ezt a két percet. Egy percen belül Jesse Dudas, majd ismét Bodó szerzett gólt hátrányból, így a 43. percben ismét egyenlő volt az állás. A dunaújvárosiak azonban nem roppantak össze, kivédekezték a nehéz perceket, majd Becze szerzett örömet a hazai közönségnek, az 53. percben 4-3-ra módosítva az állást. Kell-e mondani, a gólnál a csapatkapitány ismét első asszisztot adott. És még nem volt vége. A MAC minden tudását összeszedve igyekezett nyomást gyakorolni ellenfelére, ami sikerült is, azonban a túlzott igyekezetbe hiba csúszott, két és fél perccel a vége előtt Azariról állították ki Jared Brownt. A Bikák ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre, a biztonságot szem előtt tartva játszották a fórt, a budapestiek pedig felbátorodva támadtak létszámhátrányban is. Vesztükre tették, 72 másodperccel a vége előtt Odnoga Mátyás szaladt el egy koronggal, középen érkezett Hugo Turcotte, aki eldöntötte a meccset. Negyven másodperccel a vége előtt Majoross Gergely vezetőedző még időt kért, lehozta Bálizst is, az üres kapuba pedig Odnoga talált be. Fontos győzelmet arattak az újvárosiak, akik hét pontjukkal szorosan tapadnak a tíz pontos DVTK-ra és a 8 ponttal álló MAC Budapestre.

dabmac1
Fotó: Boda Bence (DAB)

Az Erste Liga felsőházának állása:

1. DVTK Jegesmedvék 10 (3)
2. MAC Budapest 8 pont (3 mérkőzés)
3. Dunaújvárosi Acélbikák 7 (3)
4. UTE 0 (3)

Mind a négy sorunk kivette a részét a sikerből

   

Hektikus meccsen nyert a Dunaújváros a MAC ellen. Így látták az edzők.

Jason Morgan, vezetőedző, Dunaújváros: “Az első harmadban nem játszottunk fizikálisan, így viszont felénk tudtak kerekedni. Viszont azt éreztem, hogy a második harmadban átvettük a kezdeményezést, nyomást gyakoroltunk rájuk, felvettük a tempót. Az emberhátrányos játékunk kiválóan működött, aminek az alapját Duschek adta. Az emberelőnyünk három gólt szerzett, de kettőt kapott is, tehát ott még van mit csiszolni. Mind a négy sorunk újra kivette a részét a sikerből, úgyis, hogy a negyedik sorunk csak limitált jégidőt kapott. Amikor 3-3 volt, akkor Becze gólja óriási lökést adott. Remek csapatgyőzelem volt. ”

Majoross Gergely, vezetőedző, MAC Budapest: “A meccs első felében úgy játszottunk, ahogy elterveztük, de a jobbnál is jobb helyzeteket kerestünk, így nem tudtunk előnyre szert tenni. Utána kimaradtak a helyzeteink, de nem volt reális sem a DAB 3-1-es vezetése, sem a mi egyenlítésünk. Ezután megint fegyelmezetlenek voltunk, és nem éltünk a lehetőségeinkkel, egy megpattanó korong pedig eldöntötte a meccset.”
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Abonyi, Soltész.
Duschek: 95,4% (Koitmaa)
K
Bálizs: 89,1% (#2465)
Erdélyi, Mestyán, Becze, Léránt, Azari
1
Macaulay, Pozsgai, Klempa, Dansereau, #5133
Hüffner, Orbán, Odnoga, Izacky, Novotny
2
#4914, Dudas, Orban, Brown, Bodó
Lencsés, Hruby, Nageler, Turcotte, Hári
3
#3879, Garát, #693, Nagy K., #2474
Szkripec, Silló, Németh, Nagy M.
4
#4629, Vokla, #4048, #3579, Majoross
Morgan Jason, Borbás Gergely
E
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:39 MÚB Bodó #3 Brown
1-1 09:23 DAB PP Orbán Azari Becze
2-1 22:31 DAB Silló
3-1 39:02 DAB PP Novotny Azari Izacky
3-2 42:09 MÚB SH Dudas Brown
3-3 42:58 MÚB SH Bodó Orban
4-3 52:12 DAB Becze Azari Orbán
5-3 58:48 DAB PP Turcotte Odnoga Hüffner
6-3 59:48 DAB EN Odnoga Izacky
47 Kapura lövések száma 65
12 Kiállításpercek 26

A DAB–MAC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum