

Revansot vehet a Brassón a Capitals farm
Az Erste Liga egyetlen szerdai mérkőzésén a bécsiek farmcsapata a középszakaszban eddig veretlen Brassót fogadja.
Eddig még egyszer sem tudta rendes játékidőben eldönteni a három pont sorsát Bécsben a Vienna Capitals és a Brassó. Szeptemberben a bécsiek, októberben a brassóiak nyertek, a december végi brassói pontszerzéssel együtt így az újonc az alapszakaszban megszerzett pontjainak több, mint a felét a Corona ellen szedte össze. A középszakaszban ugyan két nagy vereséggel kezdtek Erdélyben, de a Csíkszereda elleni meccs utolsó 10 perce figyelmeztető volt. Ám nem a csíkiaknak, akik a pár nappal későbbi visszavágón beleszaladtak a késbe. A Vienna ezzel a győzelmével beszállt a rájátszásért folytatott versenybe, és szerdán este akár a Brassón is revansot vehet az otthonában nagyon kellemetlen osztrák csapat. Ha komolyan gondolják a rájátszást, akkor szükségük is lenne a pontokra, hiszen idegenben eddig nagyon gyengén szerepelnek.
A Brassó előnyére változott az edzőváltás óta, Julius Pénzes összekapta a társaságot. Jelenleg az övék az egyetlen veretlen csapat az alsóházi középszakaszban. Nehéz megítélni, mi lehetett a baj a tavaly jól dolgozó Martin Lacroix és a csapat között, de ez most már mindegy is, a középszakasznak mindenki többé-kevésbé tiszta lappal vágott neki, a korábbi nagy pontkülönbségek redukálódtak, új esélyhez jutott minden csapat. Az alsóházban ennek igazából csak ott van jelentősége, hogy ki lesz az, aki kiesik a playoffból, hiszen az ellenfélválasztás miatt az 5.-8. helyek között nincs különbség. A Brassó számára komoly motivációt jelenthet, hogy győzelme esetén nagyjából biztonságban érezheti magát, hiszen 4 fordulóval a vége előtt három győzelemnyi távolságra kerülhet a két farmcsapattól.
fotó: EV Vienna Capitals
Az Erste Liga alsóházának állása:
1. SC Csíkszereda 13 pont (4 mérkőzés)
2. Brassó 9 (3)
3. FTC 6 (4)
4. Fehérvári Titánok 3 (4)
5. Vienna Capitals II 3 (3)
Vienna Capitals II–Brassó 1-6
A brassóiak begyűjtötték Bécsben a 3 pontot, így tartják a lépést a Sportklubbal az alsóház 1. helyéért folyó harcban.
A Brassó erősen kezdte a mérkőzést, az első harmad után 3-0-ra vezetett, miután 6 perc leforgása alatt Daniel Tranca, Gyenyisz Zabludovszkij és Nagy István is betalált Max Zimmermann kapujába. A második játékrészre kapust cserélt a Vienna Capitals II, ami bejött: Dusan Sidor egészen a harmad utolsó percéig hibátlanul védett, ekkor Mihály Árpád vette be a kapuját emberelőnyben. A 43. percben szépítettek a bécsiek, Fabio Artner rontotta el Patrik Polc hibátlan mutatóját. Az utolsó játékrész felénél a vendégek végképp szertefoszlatták az osztrákok reményit, szűk 1 perc alatt Robert MacMillan és Bors Huba is betalált a hazaiaknak. A Brassó 6-1-re győzött, ezzel kihasználta a riválisa, a Sportklub bécsi botlását és 1 pontra megközelítette a csíkiakat az alsóházi tabellán a középszakasz felénél.
Fotó: ASC Corona Brassó
Az Erste Liga alsóházának állása:
1. SC Csíkszereda 13 pont (4 mérkőzés)
2. Brassó 12 (4)
3. FTC 6 (4)
4. Fehérvári Titánok 3 (4)
5. Vienna Capitals II 3 (4)
Erste Liga, Albert Schultz-Eishalle, 123 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Árkovics, Soltész. |
Zimmermann: 75,0% (Sidor: 90,0%) | K |
Polc: 96,8% (Tőke) |
Pelz, Karitnig, Schlögl, Ranftl, Maurer | 1 |
Filip, Jemeljanyenko, Walls, MacMillan, Gliga |
Piff, Wolf, Artner, Preiser, Maxa | 2 |
Sirokovs, Nagy I., Saluga, Tranca, Knyazev |
Kuqali, Kruckovyc, Schönwetter, Nissner, Janisch | 3 |
Bors, Imecs, Mihály Á., Molnár, Zsók |
Leitner, Rohm, Ylitalo, Vendis | 4 |
Bíró O., Bíró G., Péter, Zabludovszkij |
Dolezal Christian, Schweda Peter | E |
Pénzes Július, Strenk Hunor |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 10:21 | BRA | Tranca | Knyazev | Nagy I. | |
0-2 | 13:44 | BRA | Zabludovszkij | Molnár | Zsók | |
0-3 | 16:00 | BRA | PP | Nagy I. | Tranca | Sirokovs |
0-4 | 39:22 | BRA | PP | Mihály Á. | Gliga | Jemeljanyenko |
1-4 | 42:53 | VIC | Artner | Piff | Wolf | |
1-5 | 49:59 | BRA | MacMillan | Jemeljanyenko | Filip | |
1-6 | 50:58 | BRA | Bors | Saluga | Walls |
31 | Kapura lövések száma | 42 |
16 | Kiállításpercek | 16 |
A Vienna Capitals II–Brassó góljai
További cikkek
- Páterka Bence miskolci marad
- Hári Norbert visszatér Debrecenbe
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra
- Mattyasovszky Gergely is DVTK-s marad
- Az Alpesi Ligából igazolt finn hátvédet az UTE
- Gönczi Lajos továbbra is a DEAC-ban
- Somogyi Balázs továbbra is DAB-os lesz
- Vojtkó Mátyás a 11. miskolci idényére készülhet
- Molnár Dávid Debrecenben marad