Nehéz ellenféllel szemben javítana a Capitals-farm

   

Hokieste lesz Bécsben, az EBEL-csapat meccse után rögtön a farmcsapat a Csíkszereda ellen játszik a szomszéd csarnokban.

Az erdélyi túrán nagyon messze volt az ellenfelektől a Vienna Capitals II. A Csíkszereda elleni visszavágón nem is lehet más célja Christian Dolezal csapatának, mint a távolság csökkentése. A fiatal mester enyhén szólva sem volt elégedett azzal, amit erősen foghíjas csapata mutatott Brassóban és Csíkszeredában. “Az első meccsen Brassóban nagyon rosszul kezdtünk és átrohantak rajtunk – értékelt utóbb a csapat honlapján. – A középszakasz a rájátszásba jutásról szól, ezért a csapatok a korábbiaknál is nagyobb elánnal játszanak. A mi játékunk messze volt attól, amit valójában tudunk. Ez az egész a hozzáállásról szól, az akaratról és arról, hogy mennyire állunk készen a csatára. Ezt világosan el is mondtuk. Aztán tartottunk két jól sikerült edzést, készültünk a Csíkszereda elleni meccsre. A kezdés rendben is volt. Ám a Csíkszeredának nagyon jó csapata van, és a srácok apróságokat nem jól hajtottak végre. Távol voltak az ellenféltől. A második harmad jobb volt, és az utolsóban is jó hokit mutattunk. A mérkőzések üzenete egyértelmű. Jobban kell teljesítenünk, jobb hozzáállással, eltökéltebben, és akkor érhetjük el céljainkat.”

A hazai meccseken a hozzáállással és az eltökéltséggel általában sosincs baj. A fiatalok úgy ugranak neki az ellenfeleknek, mintha az életük múlna ezen. Nem könnyű Bécsben a Capitals II ellenjátszani, és aki nem teszi oda rendesen magát, azt érhetik kellemetlen meglepetések. Az Albert Schultz Halléban egészen más bécsi farmcsapattal találkoznak az ellenfelek, mint hazai pályájukon. A Csíkszereda a két alapszakasz-meccsen maga is megtapasztalta ezt. Mindkétszer 4-2-re nyertek ugyan, de úgy, hogy a második szünetben még 2-2 volt az állás, és csak a záró harmadban tudták a maguk javára eldönteni a meccset. Január eleji meccsükön a Vienna sokkal aktívabb volt, mint a Szereda, meglepetésre a kapura lövéseket fölényesen nyerték, kétszer annyit lőttek, mint a székelyek, csak a helyzetek kihasználásával voltak gondjaik. Bár a vasárnapi meccsen is a Sportklub az esélyesebb, a négy nappal ezelőtt, Vákárban lejátszott mérkőzésük is óvatosságra kell intse őket, amint hátradőltek a nagy vezetés tudatában, az osztrák fiatalok három gólt rámoltak be nekik 10 perc alatt.

VC2-SCC_2017xxxx-900

fotó: EV Vienna Capitals

Vienna Capitals II–Csíkszeredai Sportklub 3-2

   

Nagy győzelmet arattak a bécsi fiatalok a jó erőkből álló Csíkszereda ellen.

A félresikerült erdélyi túra ellenére úgy látszik, nem beszélt a levegőbe Christian Dolezal, a Vienna Capitals farmcsapat vezetőedzője, amikor a középszakasz előtt azt mondta, csapata harcolni fog a rájátszásért. Első hazai meccsén azt a Csíkszeredát győzte le, amely végig harcban állt a felsőházi helyért, és amelyben KHL-t megjárt vén rókák segítik a csapatot. Úgy tűnik, a Csíkszereda nem hitte el, hogy baj lehet, nem volt elég figyelmeztetés a hazai meccsük 3-0-ra elvesztett utolsó 10 perce. Az első harmadban ugyan hamar vezetést szereztek Valchar révén, ám nem indult be a gólgyártás, mi több, a kapura lövéseket – ha hinni lehet a statisztikának – 11-4-re a Vienna nyerte. A második harmadban korán jött a bécsi egyenlítés, és bár a cskszeredaiak mezőnyfölényt harcoltak ki, nem tudtak újabb gólt lőni, így a harmadik bécsi meccsükön is döntetlennel várták az utolsó 20 percet. Ezúttal viszont a bécsieknek jött ki jobban a lépés ebben a szakaszban. Hamar vezetést szereztek, amelyet a Szereda kiegyenlített, ám a harmad derekán ismét megszerzett bécsi vezetésre már nem volt válaszuk. Hiába borították rá a pályát az osztrák fiatalokra, nem tudtak egyenlíteni, a bécsiek otthon tartották mind a három pontot és ezzel beszálltak a rájátszásért folyó küzdelembe.

VC2-SCC_2017xxxx-900

fotó: EV Vienna Capitals

Az Erste Liga alsóházának állása:

1. SC Csíkszereda 10 pont (3 mérkőzés)
2. Brassó 7 (2)
3. FTC 5 (3)
4. Fehérvári Titánok 3 (3)
5. Vienna Capitals II 3 (3)

Erste Liga, Albert Schultz-Eishalle, 166 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Kövesi, Kis-király.
Zimmermann: 95,3% (Maros)
K
Onodi: 90,0% (Rokaly N.)
Piff, Wolf, Schlögl, Ranftl, Maurer
1
Papp, Belov, Antal Zs., Valchar, Taratuhin
Kuqali, Kruckovyc, Artner, Preiser, Maxa
2
Brnák, Farkas, Golovin, Fabus, Rokaly Sz.
Pelz, Karitnig, Schönwetter, Ylitalo, Vendis
3
Flinta, Gecse, Fodor, Molnár, Bíró
Leitner, Rohm, Janisch
4
Györfy, Salló, Sándor, Antal N., Egyed
Dolezal Christian, Schweda Peter
E
Gudas Leo, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:55 SCC Valchar Taratuhin Papp
1-1 21:46 VIC PP Maxa Schönwetter
2-1 42:04 VIC Janisch Ylitalo
2-2 46:27 SCC PP Taratuhin Papp Antal Zs.
3-2 50:47 VIC Ylitalo
30 Kapura lövések száma 43
4 Kiállításpercek 6

A Vienna Capitals II–Sportklub góljai

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum