DVTK Jegesmedvék?UTE 4-0

   

A Magyar Kupa döntőjében a házigazda miskolciak magabiztosan szerezték meg a trófeát.

Az már a mérkőzés előtt eldőlt, hogy a tavalyihoz képest egészen biztosan új nevet vésnek fel a Magyar Kupa trófeájára, hiszen a címvédő MAC-ot éppen az Újpest ejtette ki nagy csatában. Kupadöntőhöz méltó elszántsággal kezdtek a felek, és a második percben Tóth Adrián már ki is hagyta a meccs első nagy helyzetét, nem sokkal később pedig Benk tesztelte közelről Adorjánt. A nyílt sisakos támadófelfogás mellett tette le a voksot mindkét csapat, gyors ide-oda játék alakult ki, ám a védelmek remekül zártak, így viszonylag kevés helyzetet láthatott a népkerti jégcsarnok telt házas közönsége. A 10. percben megszerezték a vezetést a Jegesmedvék: Joe a palánk mellől tette középre a korongot, a védők lemaradtak Magosiról, akinek közbeszúrása után pattant a korong a kapuba (1-0). A gól után felpörgette játékát az Újpest, rövid időn belül Sikorcin, Varga, majd Dósa lövését kellett védenie Adorjánnak. Az ellentámadásból azonban egy gyors kontra végén növelték előnyüket a házigazdák: Magosi oldalról lőtt, Sila csak beleérni tudott és a pakk a hosszú sarokban kötött ki (2-0). Szilassy Zoltán azonnal időt kért, hogy csapata rendezhesse sorait. A 14. percben, emberelőnyben Galanisz lőhetett közelről az üres kapura, de a vasról oldalra pattant a korong. Ezt követően szinte azonnal az Újpest került emberelőnybe, ám ez szintén eredménytelenül telt el. Az utolsó percekben sem voltunk híján helyzeteknek mindkét oldalon, ám az eredmény nem változott.

A második játékrész elején az Újpest nagyobb sebességre kapcsolt, amit két egymást követő emberelőnyük is jelzett, ám a négy perc sem volt elég a góllövéshez. Fél perc múlva csaknem megbűnhődtek a lila-fehérek a kihagyott lehetőségekért, de a szabadon hagyott Pavuk nagy lövése célt tévesztett. Teljes létszámban visszaállt a jó tempójú, kiegyenlített játék pörgő támadósorokkal és jól záró védelmekkel. A 32. percben egy felpattanó lövés áthullott Silán, majd a felső vason gurult végig és esett le a kapu mögött. A 34. percben ismét talpra ugorhattak a miskolci szurkolók: egy kipattanót Galanisz emelt a hálóba közelről (3-0). A harmad második felében már a Jegesmedvék domináltak, az Újpest ekkor ritkábban jutottak el a miskolci kapuig. Az utolsó két percben 4 a 4 ellen zajlott a játék miután Pavuk és Sikorcin némi összeakaszkodás után kapott plusz pihenőt a büntetőpadon. Ebben könnyen szépíthetett volna a vendégcsapat, ám minden kidolgozott helyzetük kimaradt.

A harmadik harmad nem kezdődött túl pörgősen, majd két és fél perc elteltével ismét négyre redukálódott mindkét csapat jeges létszáma, ezúttal Rusk és Frolik páros bemutatója után. Még nem telt egy perc, amikor Hegyit is kiküldték a játékvezetők, így már 4 a 3 ellen játszhattak a Jegesmedvék, és ezt ki is használták: a 45. percben Rantanen oldalról postázott lövése csúszott be Sila lábai között (4-0). Egy perc múlva már a harmadik páros kiállítás került a jegyzőkönyvbe Galanisz és Sikorcin aktív közreműködése révén, majd Kulmala és Hegyi próbálta ki magát szabadstílusú ökölvívásban is. Minden kiosztott kiállítás az 51. percben járt le, így az Újpestnek kilenc perce maradt, hogy csodát tegyen. Ehhez azonban gyorsan gólokat kellett volna lőni, ám a miskolciak nem engedték ki a kezükből a játék irányítását. Az 54. percben emberelőnybe kerültek a vendégek, ám megint csak meddő próbálkozásokig jutottak. Az utolsó percekben már látszott, hogy mindkét csapat elkönyvelte a végeredményt, így a Jegesmedvék a 4-0-s sikerükkel megszerezték történetük második Magyar Kupa-trófeáját.

misnit

Fotó: dvtk.eu

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum