Az Erste Liga alapszakasza számokban 1.

   

Nagyot nőtt a nézőszám Dunaújvárosban, viszont kevesebben járnak ki a Brassó és a MAC meccseire.

144 mérkőzésen van túl az Erste Liga, a 32 forduló alatt minden csapat kétszer játszott minden ellenfelével otthon és idegenben is. A 144 mérkőzést a jegyzőkönyvi adatok szerint 100 386 néző tekintette meg a helyszínen, azaz átlagban 697,13 nézője volt egy-egy mérkőzésnek. Az összes nézőszámot tekintve ez az idény a viszonylag kevés mérkőzés miatt nyilvánvalóan nem versenyezhetett az előző öt egyikével sem, de az átlagot nézve igen, a közös bajnokság eddigi 10 szezonja közül ez volt átlagban a negyedik leglátogatottabb, alig lemaradva a 2012/13-as alapszakasztól. Az eddigi alapszakaszok statisztikáit az alábbi táblázat foglalja össze.

elstat-01

Azoknak pedig, akik inkább a vizuális ingerekre fogékonyak, a táblázat adatait az alábbi két grafikon jeleníti meg.

elstat-02

 

elstat-03

Az átlagos nézőszámot csapatokra lebontva az alábbi táblázat mutatja:

elstat-04

Mint látható, két csapatnál történt nézőszámcsökkenés az előző idényhez képest. A Brassó közel 13%-át, a MAC pedig valamivel több, mint 8%-át vesztette el tavalyi nézőinek. Nagyot nőtt viszont a látogatottság Dunaújvárosban, Újpesten és Csíkszeredában, és a Ferencváros is százalékosan kétszámjegyű növekedést ért el.

Azoknak, akik pedig mindezt szeretnék történelmi távlatokba is helyezni, az elmúlt 10 alapszakasz minden nézőszámátlagát csapatokra lebontva az alábbi táblázatban tanulmányozhatják:

elstat-05

Ebből kiolvasható, hogy Csíkszeredán a közös liga történetének új rekordja született meg, az Újpest pedig a tavalyi év után ismét megdöntötte saját alapszakaszra vonatkozó legjobb eredményét, valamint nem mellesleg átvette a MAC-tól a legnézettebb budapesti csapat címet.

A legtöbben a 2018. január 13-i Csíkszereda?Ferencváros meccset látták a helyszínen, ekkor 2010-en voltak a lelátókon a jegyzőkönyv szerint. A következő 8 leglátottabb meccset is Csíkszeredában játszották. A legtöbb néző Magyarországon a december 28-i UTE?Ferencvároson volt, a jegyzőkönyv szerint 1642-en. A második leglátogatottabb magyarországi meccs a karácsony második napján megrendezett DVTK Jegesmedvék?UTE meccs volt, amelyet 1455-en néztek meg a népkerti pályán.

A 144 meccsen összesen 927 gól esett, ebből 535 (57,71%) volt hazai, 392 (42,29%) pedig vendéggól. Ez azt jelenti, hogy átlagban 3,72-2,72-re nyerték a meccseket a pályaválasztó csapatok. 94 mérkőzés (64,12%) végződött hazai győzelemmel, 50 (34,72%) pedig a vendégekével. Ezeken a hazai csapatok összesen 277 pontot, az összes pont 64,12%-át szerezték meg, a vendégek pedig 155 pontot (35,88%). Hosszabbítással 12 mérkőzés ért véget (8,33%), büntetőkkel pedig 9 (6,25%). A hosszabbítások kétharmadában, 8 meccsen a hazaiak nyertek, a büntetőlövésekkel nyert mérkőzések közül viszont csak 5-ön született hazai győzelem, 4-en a vendégek örülhettek. A legtöbb gólt 2018 január 2-án láthatták egy meccs nézői, ekkor a Dunaújváros Pesterzsébeten 12-6-ra győzte le a Ferencvárost. A legkevesebb gólt a 2017. november 27-i UTE?Brassó hozta, amelyen Patrik Polc megbabonázta a lila támadókat, a rendes játékidő 0-0-val ért véget, a hosszabbításban aztán az UTE behúzta a nagyon fontos pontokat. A legnagyobb gólkülönbséget hozó mérkőzésen is érdekeltek voltak a zöld-fehérek, mégpedig december 30-án, amikor a MAC Budapest nyolcgólos, 9-1-es győzelmet aratott felettük.

dabhsc-dabsccFotó: DAB

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum