Nagy Gergő győztes gólt lőtt

 

A HK Nitra többek között Csányi találatával javított a bajnokságban a Visegrád Kupában elszenvedett veresége után.

Bartalis Istvánék a tabella 1. helyéért küzdő Red Bull Münchent fogadták. A Schwenningen már a 4. percben hátrányba került, de az első harmad végén Damien Fleury révén egyenlítettek a hazaiak. A második játékrész elején megint betaláltak a vendégek és mivel több gól nem született, a München 2-1-re győzött és a Nürnberg vereségével átvette a vezetést a DEL-ben. Bartalis nem szerzett pontot, ellenben 6 kapura lövésével a meccs legaktívabb játékosa volt.

Andrew Sarauer és Sofron István csapata, a Villach a 2. helyen álló Linz otthonába utazott. A második harmad elején két gólt lőttek a hazaiak, ez pedig elég volt a sikerükhöz. A VSV 2-0-s vereséget szenvedett, a magyar válogatott játékosok 1-1 alkalommal találták el a linzi kaput.

A HK Nitra a szerdai Visegrád Kupa-vereség után Karol Csányival a soraiban a HC Nové Zámky ellen lépett jégre az Extraligában. A nyitraiak a második játékrészben bő 5 perc alatt 5 gólt lőttek, amivel megalapozták 5-1-es sikerüket. Csányi csapata 5. gólját lőtte, ezzel 4. góljánál és 7. pontjánál jár.

Gőz Balázs és a Norfolk a Wheeling vendégeként játszott. A 21. percben már 2-1-re vezettek a vendégek, ám a Nailers egyenlített, a hosszabbításban pedig behúzta a meccset. Az Admirals 4-3-ra kikapott, Gőz nem szerzett pontot.

A Rapid City Vay Ádámmal a kapujában csapott össze a főcsoportot vezető Coloradóval. Az első két harmadban jól alakult a magyar kapus számára a meccs, 40 perc után a Rush 2-1-re vezetett. A záró játékrészben 4 perc alatt 3 gólt lőtt az Eagles, amivel kialakította a 4-2-es végeredményt. Vay 32 lövésből 28-at védett.

Nagy Gergőék az Indy Fuelt fogadták. A mérkőzés két harmad után 2-2-re állt, aztán az utolsó 20 percben a Quad City 3 gólt lőtt, köztük Nagy révén a győztes találatot. A Mallards 5-2-es sikernek örülhetett, a magyar csatár a 2. találatát lőtte idén az ECHL-ben.

Hetényi Zoltán hiába védett kiválóan a Knoxville-ben, csapata vereséget szenvedett. A magyar kapus 38 lövésből csak 2 gólt kapott, ám mindeközben társai nem találtak be a RiverKingsnek. A hazaiak egy üres kapus góllal állították be a 3-0-s végeredményt.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 5. (14) 36 5 4 9
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.) 11 3 5 8
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL 4 0 1 1
HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 4. (10) 24 4 3 7
Justin Cseter Birmingham Bulls SPHL 10. (10) 5 0 2 2
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. (17) 26 7 7 14
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.) 13. (17) 21 2 2 4
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.) 2. (14) 34 5 1 6
Gőz Balázs Roanoke Dawgs SPHL 8. (10) 10 0 1 1
Norfolk Admirals ECHL 13. (13.) 6 0 0 0
Hári Norbert Nidaros NOR-2. 4 1 5 6
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL 7. (10) 20 59 628 91,4%
Izsák Róbert Furuset NOR-2. 9 4 3 7
Nagy Gergő Quad City Mallards ECHL 14. (14) 12 2 2 4
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.) 10 1 4 5
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.) 11. (12) 39 9 21 30
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 7. (15) 38 7 17 24
Sofron István Wichita Thunder ECHL 25 4 8 12
Villach EBEL (AUT-1.) 11. (12) 6 1 2 3
Vay Ádám Iowa Wild AHL 7. (16) 2 10 66 86,8%
Rapid City Rush ECHL 13. (14) 14 52 388 88,2%
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL (AUT-1.) 5. (12) 36 3 7 10

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay és Hetényi esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., vasárnap
U20 12:05 DHKEAS 5-2VÉGE
U20 12:30 UTEVSV 6-0VÉGE
EWHL 12:45 U25BOZ 1-2VÉGE
U20 13:20 PEFVAS 2-1VÉGE
DEBL 14:15 GGVKMH 0-7VÉGE
U20 14:40 VICAVS 5-6VÉGE
U20 15:00 ETOMAC 1-8VÉGE
EL 16:00 BRAHKB 1-3VÉGE
EXL 16:00 NITMIS 1-2 HVÉGE
EL 17:00 DABDEB 3-6VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 4-5 HVÉGE
EL 17:30 SCCVC2 6-5 BVÉGE
EL 17:30 TITUTE 4-7VÉGE
EXL 18:00 MACNZÁ 0-5VÉGE
január 21., hétfő
EL 17:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 18:00 DEBGYE 5-0VÉGE
január 22., kedd
MK 17:30 MISFTC 0-3VÉGE
U20 18:30 VASDAB 3-1VÉGE
MK 20:00 AVSMAC 6-3VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., szerda
ELA 18:30 TITDAB 1-0VÉGE
ELA 18:40 HKBVC2 3-1VÉGE
január 24., csütörtök
U18 15:50 PEFMIS 
ELF 17:30 SCCBRA 
KHL 17:30 LOKSBA 
    • SPORT 2
U20 17:30 MACKMM 
U20 18:30 ETOEAS 
U18 19:00 FTCDAB 
január 25., péntek
U18 14:30 AVSKAC 
EXL 17:00 POPMAC 
ELA 17:30 GYEDAB 
ELA 17:50 VC2TIT 
EBEL 18:00 AVSMZA 
    • DIGI SPORT 1
U18 18:00 ZEGETO 
EXL 18:30 MISZIL 
ELA 18:40 HKBVAS 
január 26., szombat
U18   SPGMIS 
U18 14:30 DHKRBS 
U18 14:50 UTEOKW 
U20 15:20 KMHETO 
U18 17:15 ZNOFTC 
ELF 17:30 SCCDEB 
U20 17:45 DABVAS 
ELF 18:00 FTCUTE 
U20 18:15 VSVUTE 
U18 18:40 MACKAC 
január 27., vasárnap
U20 11:20 KMMETO 
U20 12:05 DHKMAC 
U18 13:30 EHLMIS 
U20 13:30 AVSVIC 
U18 14:20 ACRBS 
EBEL 16:00 G99AVS 
ELA 17:30 GYEVC2 
ELA 17:30 TITHKB 
EXL 17:30 MACMIS 
    • DIGI SPORT 2
U20 17:30 HDJUTE 
Partnerünk