Bebiztosíthatja negyedik helyét az UTE

   

Szilassy Zoltán csapata Dunaújvárosba látogat, ahol ha rendes játékidőben nyer, akkor egy fordulóval az alapszakasz vége előtt a felsőház tagjává válhat.

Régóta fut versenyt a székely és a lila-fehér csapat a negyedik hely megszerzéséért. Ebben az UTE jelentős lépéselőnyre tett szert. A különbség ugyan csak egyetlen pont a javukra, viszont nekik még két meccsük van hátra, míg a Csíkszereda már csak a Fradival játszik. Mivel az egymás elleni összesítés a Szeredának kedvez, ezért az újpestieknek még három pontot kell szerezniük ahhoz, hogy semmiképpen se érhesse őket utol ellenfelük. Erre Dunaújváros után hazai pályán is lehetőségük lesz, az utolsó fordulóban a Titánokat fogadják. Ezzel együtt nyilván nem szeretnék az utolsó pillanatra hagyni a döntést, nem beszélve arról, hogy a DAB-bal a tavalyi negyeddöntőben emlékezetes párharcot vívtak, azóta az egymás elleni meccseknek mindig van egy különös tétje.

dabute
Fotó: Boda Bence (DAB)

A DAB-nak egy pontja már mindenképpen van a középszakaszban, most arra hajtanak, hogy hatalmas bravúrral megduplázzák ezt. Ehhez az előttük álló MAC-cal szemben kellene két meccs alatt két pontot ledolgozniuk, ami nem lesz egyszerű feladat. Az utolsó két fordulóban a dunaújvárosiak az Újpesttel és a DVTK-val játszanak, míg a MAC-ra a miskolciak után a Vienna Capitals II vár, ami jóval egyszerűbb feladatnak tűnik. Ráadásul a pontegyenlőség az egymás elleni meccsek alapján jobb gólkülönbséggel rendelkező fővárosiaknak kedvez, így valójában három pontot kellene hozni rajtuk. Az UTE ellen legutóbb sokáig szoros volt a meccs, de aztán a harmadik harmad első felében háromgólos hátrányba kerültek, a DAB tartását dicséri, hogy innen is vissza tudtak kapaszkodni, csak az egyenlítő találatot nem sikerült megszerezni. A lilák novemberben játszottak Dunaújvárosban, akkor is a hazai csapat nyert, akkor is végig kiélezett volt a meccs, csak egy üres kapura elért találattal lett két gól közte, így pénteken is nagy küzdelem várható a tabella állásától függetlenül is.

Jason Morgan (vezetőedző, DAB): ”Bár már biztos a felsőházi helyezésünk a nyomás nem múlt el, gondoskodom róla, hogy ez így is maradjon. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy mentálisan erősek legyünk és tovább tudjunk fejlődni és nőni csapatként. Hogy ugyanúgy tudjunk játszani, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél, vagy épp mi a tét. Van néhány sérültünk, ami újra lehetőséget ad néhány játékosnak, hogy kipróbálják magukat új szerepkörökben és segítsék a csapat sikerességét!”

“Lépéselőnybe kerültünk a Csíkszeredával szemben, két meccs alatt három pontot kell szereznünk, hogy mi jussunk a felsőházba – mondta blogunknak Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Ez lesz az ötödik mérkőzésünk az idényben a Dunaújváros ellen, és ebből hármat megnyertünk eddig, tehát valami működik a csapatnál kémiailag amikor ellenük játszunk. Természetesen szeretnénk azt a bizonyos három pontot már pénteken megszerezni. One day, me and my little cousin went for a walk in a beautiful park. She took with her a hoverboard. It was something new for me, a new transport mean. She taught me how to use it and I liked it so much. I felt so free on it. https://betwinner-bookmaker.org/ I came home and started to search on internet where I could buy it. Unfortunately, this costs a lot and requires a lot of money. I understood that I need to find a part time job to let me buy it. On internet I found this platform where you can earn a lot of money in a easy way- text Nagyon veszélyes csapat a DAB, rendkívül sok ügyes fiatal játékosa van, és elsősorban a lefordulásokból nagyon veszélyes. Nálunk jó hír, hogy a szezonban talán először szinte teljesen komplett csapattal tudunk kiállni, kész a visszatérésre Hegyi Ádám és Ladislav Sikorcin is. Pénteken Ales Sila mögött ismét a fiatal Márkus Levente lesz a cserekapus.”

DAB–UTE 4-1

   

Az Acélbikák megőrizték a reményüket a 2. hely megszerzésére, míg az újpestiek nem tudták bebiztosítani felsőházi szereplésüket. Koitmaa 53 védéssel vezette sikerre az újvárosiakat.

A találkozón mindkét kapuban légiós állt: a dunaújvárosiaknál az észt Villem-Henrik Koitmaa, míg az újpestieknél a szlovén Ales Sila kapott lehetőséget. Egyik kapus sem unatkozott a találkozón: az első harmadban a DAB kapusa 17, míg az UTE hálóőre 14 lövést kapott, ezekből egyetlen gól született, a 15. percben a hazaiak Daniel Nageler révén kihasználták a második emberelőnyüket. A második játékrészben is közel hasonló arányban lőttek kapura a felek, ezekből újfent 1 újvárosi találat esett: a 25. percben Hugo Turcotte növelte tovább az Acélbikák előnyét. A következő 30 percben hibátlanul védtek a kapusok, aztán a véghajrában 3 gól is esett. Az 55. percben Erdélyi Tamás használt ki egy fórt, 3 percre rá pedig Erik Caládi megszerezte az UTE becsületgólját. A végjátékban Szilassy Zoltán időt kért és lehozta Silát, hiába: Azari Zsolt betalált az üres kapuba és beállította a 4-1-es végeredményt. Intellectus vaikų stovyklos bei anglų kalbos kursai Kaune, Vilniuje, Klaipėdoje https://intellectus.lt/anglu-kalbos-kursai-suaugusiems/

Győzelmével a DAB továbbra is őrzi az esélyét, hogy az alapszakasz 2. helyén végezzen, míg az UTE vasárnap a Titánok ellen biztosíthatja be felsőházi szereplésüket.

dabute-2017

Fotó: DAB

Erste Liga, 900 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Kedves, Soltész.
Koitmaa: 98,1% (Duschek)
K
Sila: 92,3% (Márkus)
Erdélyi, Mestyán, Odnoga, Léránt, Azari
1
Huba, Kiss R., Benk, Caladi, Sági Martin
Szkripec, Orbán, Silló, Nageler, Izacky
2
Kovács A., Kiss D., Sikorcin, Frolík, Ropret
Lencsés, Hruby, Turcotte, Hári, Nagy M.
3
Nagy N., Varga, Nemes, Pichler, Turbucz
Makovics, Németh, Török, Tanka
4
Horváth, Hegyi, Dósa, Schmál, Pápa
Morgan Jason, Borbás Gergely
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:50 DAB PP Nageler Németh Azari
2-0 24:13 DAB Turcotte Hári Hruby
3-0 54:14 DAB PP Erdélyi Turcotte Hári
3-1 57:37 UTE Caladi Sági Martin
4-1 58:56 DAB EN Azari
40 Kapura lövések száma 54
8 Kiállításpercek 10

A DAB–UTE góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum