Hetedik helye megőrzéséért hajt a Brassó

   

A hatodik helyen álló Ferencvárost fogadja Július Pénzes csapata.

Nagy a tolongás a hatodik és nyolcadik hely között. Az alapszakasz utolsó hétvégéje előtt a Fradi vezeti ezt a mezőnyt 39 ponttal, a Brassó áll a hetedik helyen, míg a Fehérvári Titánok a nyolcadik helyről próbálnak feljebb kapaszkodni, nekik 34 pontjuk van. A Brassó a pénteki mérkőzéssel be is fejezi az alapszakaszt, a Fradi még elutazik Csíkszeredába, a fehérváriak Bécs után az UTE otthonába utaznak. A papírforma alapján a Brassó feljebb már nem léphet, ahhoz hogy megőrizze hetedik helyét viszont még mindenképpen pontokat kell szereznie. Ha a végén pontegyenlőség alakulna ki, akkor az egymás elleni eredmények nekik kedveznek a Titánokkal szemben. Azonban a Ferencvárosnak is kellenek a pontok, hiszen ha a fehérváriak az utolsó két meccsen is olyan formában játszanak, ahogy karácsony óta, akkor ők sincsenek teljes biztonságban. Előnyük öt pont, pontegyenlőség esetén jobb gólkülönbségükkel ők kerülnek előrébb a rangsorban. Tehát még egy pontra feltétlenül szükségük lenne ahhoz, hogy matematikailag se érhesse őket utol a fehérvári farmcsapat.

A Brassó helyzetét nehezíti, hogy a román bajnokság is épp a napokban pörög fel. Abban a küzdelemsorozatban egyelőre a harmadik helyen állnak, csütörtökön az 5-2-es sikerükkel megelőzték a náluk három meccsel többet játszott Dunarea Galati-t. A Csíkszeredát már nem érhetik utol, de a második helyre még könnyedén odaérhetnek. Ehhez azonban ott is győzelmekre van szükségük. Július Pénzes január elején vette át a csapat irányítását, nem volt éppen könnyű dolga, hiszen egyből útra is keltek, ráadásul elsőként rögtön az első három helyezett csapat otthonában léptek jégre. Bár végül pont nélkül távoztak a magyarországi túráról, megmutatták, hogy egyáltalán nem könnyű ellenfelek.

Pénteken azt a Fradit fogadják, amely jelentős hullámvölgybe került. December elsején legyőzték a MAC-ot, ezt azonban egy kilencmeccses nyeretlenséi széria követte. Ez alatt kétszer kaptak ki a Titánoktól, egy alkalommal még a bécsi farmcsapat is megoldhatatlan feladatot jelentett a számukra, nem beszélve a komolyabb ellenfelekről. A mélypontot a MAC elleni 9-1-es zakó és a DAB-tól hazai pályán elszenvedett 12-6-os vereség jelentette. Az utóbbi két meccsen azonban már jobban ment a csapatnak, nyertek egy derbit az UTE ellen, és a címvédő otthonában is csak 3-1-re kaptak ki. A két csapat eddig háromszor játszott egymás ellen, hazai pályán mindketten legyőzhetetlenek voltak eddig.

braftc

Fotó: ASC Corona Brassó

Brassó–FTC 2-1

   

A brassóiak megszakították hárommeccses nyeretlenségi sorozatukat és egy büntetőkkel elért sikerrel zárták az Erste Liga alapszakaszát.

A Brassó jól kezdte a Ferencváros elleni meccset, már a 2. percben megszerezte a vezetést, amikor Tranca betalált Pleszkánnak. Az FTC a 27. percben egyenlített, amikor 13 másodperc alatt gólra váltotta Walls büntetését. A rendes játékidő hátralévő részében a hazaiak 2, a vendégek 4 emberhátrányt védekeztek ki. A hosszabbítás vége előtt másfél perccel nagy lehetőség adódott a brassóiak előtt, Jaborník 2+10 perces büntetést kapott, de nem éltek vele, ellenben Jere Ölander begyűjtött egy 10 perces fegyelmit. Büntetőlövésekre került sor, amiből Saluga révén a hazaiak jöttek ki jobban.

A Brassó 2-1-re győzött, az alapszakasz 32 meccsén 37 pontot gyűjtött, ezzel jelenleg a tabella 7. helyén állnak. Ahhoz, hogy ott is maradjanak, a Fehérvári Titánok vasárnap nem szerezhetnek pontot az UTE ellen. Az FTC-re szombaton az SC Csíkszereda otthonában vár nehéz mérkőzés.

Erste Liga, 2018. jan. 12., péntek.
Polc: 96,4% (Tőke)
K
Pleszkán: 94,6% (Soós)
Filip, Ölander, Walls, MacMillan, Knyazev
1
Jaborník, Korbuly, Bödök, Roczanov, Farkas
Sirokovs, Nagy I., Saluga, Zabludovszkij, Tranca
2
Jászai, Owen, Könczei, Németh, Shupe
Bors, Jemeljanyenko, Gliga, Bíró G., Bíró M.
3
Lakatos, Rafaj, Tendler, Dubek, Fliszár
Imecs, Csíki, Zsók, Bíró O., Péter
4
Tóth, Inglis
Pénzes Július, Strenk Hunor
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:30 BRA Tranca Saluga Zabludovszkij
1-1 26:32 FTC PP Jaborník Roczanov Rafaj
2-1 65:00 BRA GWS Saluga
36 Kapura lövések száma 28
16 Kiállításpercek 32

A Brassó–FTC összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum