Hajrá, Miskolc, gyerünk!
Szerda este lezajlott a szezon egyik legfontosabb meccse. Történelmi jelentőségű csata volt.
Korábban is írtunk már arról, hogy a Visegrád Kupát a felemásnak mondható érdeklődés és fogadtatás ellenére az utóbbi idők legkiemelkedőbb kezdeményezései között tartjuk számon. Ezt a magunk részéről már akkor így gondoltuk, amikor még csak az ötlet született meg ? és közzétették a részleteket ?, majd az eredmények még inkább megerősítettek bennünket meggyőződésünkben.
A magyar jégkorong nem állhat egy helyben ? ha minden és mindenki halad, márpedig azt teszi, akkor a toporgás lemaradást, leszakadást hoz ?, újabb és újabb impulzusokra van szükség. Az Erste Liga erősödése jó irány, önmagában azonban nem elegendő. Sok-sok éles meccs és kemény kihívás kell, akkor léphetünk feljebb.
A magyar?szlovák sorozat életre hívása ilyesmit ígért. Hogy sokkal többet kaptunk, mint amire előzetesen számítani lehetett, az egyenesen nagyszerű. Tényleg nem tudhattuk, hogy legjobb klubcsapataink mire lesznek képesek a régió legszínvonalasabb hokikultúrájának reprezentánsaival szemben. A minimális cél az volt, hogy legalább egy csapatunk jusson be a legjobb négy közé a nyolcból. Az EBEL-es Fehérvár AV19-et feltétlenül képesnek sejthettük erre. De végül nem egy, hanem két magyar résztvevője lett az elődöntőnek, majd egy a fináléba is bekerült. Ezzel sem volt vége, a döntő első meccse is a miénk lett.
A DVTK Jegesmedvék teljesítménye egyszerűen minden képzeletet felülmúl. Miután a csoportkörben behúztak négy találkozóból hármat, a negyed- és az elődöntőben is imponáló magabiztossággal, ellentmondást nem tűrően, két-két győzelemmel gázoltak át a Zsolnán és a Poprádon. Nyolc találkozóból megnyertek tehát hetet: extraligás ellenfelek bánták mindezt. Utána jött a döntő első felvonása, és az a HK Nitra, amely egyetlenként tudott eddig DVTK-t verni még augusztusban. Hát most nem tudott. A miskolciak 4-2-t csináltak zsúfolt ház előtt, szenzációs hangulatban, fantasztikus játékkal. A nívó megítélésünk szerint nemhogy az általunk jól ismert osztrák bázisú bajnokság átlagos színvonalára, hanem annak a tetejére emlékeztetett. Öröm volt nézni, ahogyan a Jegesmedvék játékosai rezzenéstelenül hozni tudták mindazt, amire ezen a szinten szükség van. A magyar hokisokra éppen úgy igaz volt ez, mint a légiósokra. A győztes nem véletlenül, nem érdemtelenül lett győztes, hanem úgy, hogy minden tekintetben megszolgálta a sikert. Ezen az estén a DVTK Jegesmedvék volt a jobb csapat, nem a Nitra, méghozzá vitán felül.
Fotó: Szabó Krisztián (DVTK)
Nem minden nap látni ennyire minőségi és lelkesítő magyar jégkorongot. A magyar válogatott legjobb, legszebb, legizgalmasabb tétmeccsei jutottak eszünkbe a találkozóról. Joggal. A történetnek mindazonáltal nincs még vége. Ha a Visegrád Kupa első kiírása végén Magosi Bálint emelhetné a magasba a trófeát ? ne szerénykedjünk, reális esély mutatkozik erre, a feladat az eddigiek alapján megoldható ?, akkor végképp aranybetűkkel íródik be a történet az aranykönyvekbe. Már-már Szapporó és Krakkó mellé. Egy EBEL-elődöntő vagy talán -döntő sem érne többet.
Van valami, amit már az utolsó felvonás előtt leszögezhetünk. Különösképp, mert ez nem kiugrott eredmény. A DVTK Jegesmedvék a sorozatban begyűjtött három MOL Liga-bajnoki címükkel, az idei fölényes alapszakasz-győzelmükkel és Kontinentális Kupa-szereplésükkel is megmutatták, hogy tényleg vége a korszaknak, amikor egy központúnak tarthattuk a magyar jégkorongot. Ez a csapat nemcsak felzárkózott az évtizedes egyeduralkodó mellé, hanem kicsit meg is előzte azt. Ebben a pillanatban tehát Miskolc a fővárosunk. A nemes versengés innen folytatódik tovább. Aminek pedig együtt látjuk hasznát mindannyian. Az összes lehetséges fővárosban.
