Kötelező nyerniük az újpestieknek

   

Az utolsó helyezett Vienna Capitals II érkezik a Megyeri útra, és aligha fogja könnyen adni a bőrét. A lilák sorsa nem a saját kezükben van.

“Korábban elszórtunk sok olyan pontot, amelyet könnyebben meg lehetett volna szerezni” – nyilatkozta Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője még a Fehérvári Titánok elleni mérkőzés előtt. Akkor az UTE éppen egy sok sikert hozó, nagyon kemény sorozat végén volt, amelynek során győzött a DVTK Jegesmedvék, a MAC, a Dunaújváros és a Ferencváros ellen is. Az azóta eltelt két mérkőzésen viszont ismét megmutatta, hogy tud könnyebbnek ígérkező mérkőzéseket bukni. Veszített Fehérváron és a Ferencváros otthonában is, így egy csapásra odalett az előnye a Csíkszeredával szemben. Vasárnap a Vienna Capitals farmcsapat az ellenfél, amely ellen a Brassó és a Ferencváros kivételével minden csapat hozta a maximálisan megszerezhető pontokat, legutóbb éppen az UTE riválisa, a Csíkszereda is. Így aztán nem lehet más céljuk a liláknak, mint a rendes játékidőben elért győzelem. Ha ez sikerül, akkor elképzelhető, hogy a csapat ismét a saját kezébe tudja venni a sorsát, hiszen a Csíkszereda a MAC vendége lesz. A felsőházhoz az UTÉ-nak mindenképpen pontelőnyre van szüksége a csíkiakkal szemben, mert az egymás elleni összevetésben gyengébbek.

A feladat azonban csak papíron ígérkezik könnyűnek. Egyrészt egy kötelező győzelmet behúzni nyomasztó feladat, hiszen minden más eredmény kínos lehet. Másrészt a Vienna nagyon kemény ellenfél, még ha a pontjai száma kevés is. Ahhoz természetesen nem elég erősek, hogy igazán versenyképesek legyenek, de ahhoz igen, hogy a többség életét meg tudják keseríteni. Egy-egy alkalommal pedig ez elsülhet rosszul is az esélyesek számára. Legutóbb épp a Csíkszereda tapasztalta ezt meg, végig kiélezett mérkőzésen két harmadon keresztül a bécsiek voltak jobbak, végül csak a rutin volt az, ami a székelyek javára döntötte el a három pont sorság az utolsó 20 percben. Igaz, a Vienna hazai pályán jóval veszélyesebb, mint idegenben, de abban bízni, hogy a fiatalok buszlábbal kezdenének, nemigen lehet, hiszen a Bécs-Budapest távolság megtétele egyáltalán nem lehet megterhelő. Hajtani fognak az utolsó pillanatig, így a liláknak minden tudásukra szükségük lesz a győzelemhez.

UTE-VC2_20171020-900

fotó: TSH fotó

“Természetesen győzni szeretnénk – mondta a mérkőzés előtt Szilassy Zoltán, a lilák vezetőedzője. – Eltékozoltunk hat pont előnyt a Csíkszeredával szemben, így jelen pillanatban nem a mi kezünkben van a sorsunk. Nekünk így most az a feladatunk, hogy a soron következő három mérkőzésen meccsről meccsre gondolkodva begyűtsünk minél több pontot. Jelen pillanatban csak a bécsiekkel szabad foglalkoznunk, sokat dolgozva meg kell szereznünk a három pontot, aztán majd a végén kiderül, mihez lesz ez elég.”

UTE–Vienna Capitals II 9-2

   

A bécsiek 13 percig szorossá tették azt a meccset, amelyen az újpestiek mindegyik harmadban 3-3 gólt lőttek.

Az osztrák farmcsapat kiválóan kezdte a Megyeri úti mérkőzését, a 3. percben Marc Janisch betalált Ales Sila kapujába. A bécsiek pár percig örülhettek a vezetésnek, ugyanis Anze Ropret révén egyenlített az UTE. A 13. percben emberelőnybe kerültek a hazaiak és Benk András góljával megszerezték a vezetést, aztán 42 másodpercre rá Ropret megint bevette Dusan Sidor kapuját. A második harmadban egy áthúzódó előnyt Martin Frolík révén kihasználtak a lila-fehérek, a meccs felénél pedig Benk a második, Nagy Nilan az első gólját lőtte, utóbbi találat után Sidor helyére Max Zimmermann érkezett a bécsi kapuba. Az osztrák hálóőr a középső játékrészben hibátlanul védett, miközben Eric Ylitalo megszerezte első Erste Liga-gólját. A záró játékrész csak hazai gólt hozott, Sági Martin emberelőnyben, míg Ropret és Schmál Kristóf 5 az 5 elleni játék során talált be.

Az UTE 9-2-re diadalmaskodott, sikerével nagyon komoly lépést tett a felsőházba jutás felé, jelenleg 2 pont az előnye a Sportklubbal szemben 2 mérkőzéssel a vége előtt.

Erste Liga, 542 néző. Játékvezetők: Iihf, Iihf, Iihf, Berkesi.
Sila: 90,5% (Márkus)
K
Sidor: 80,6% (Zimmermann: 78,6%)
Huba, Kiss R., Benk, Turbucz, Sági Martin
1
Piff, Kuqali, Schlögl, Ranftl, Maurer
Kovács A., Kiss D., Frolík, Caladi, Ropret
2
Kruckovyc, Karitnig, Schönwetter, Ylitalo, Maxa
Nagy N., Varga, Nemes, Dósa, Pichler
3
Pelz, Wolf, Szabad, Artner, Preiser
Pokornyi, Horváth, Schmál
4
Leitner, Rohm, Vendis, Janisch
Baróti Zsolt, Zalavári Bence
E
Dolezal Christian, Schweda Peter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:22 VIC Janisch Vendis Kuqali
1-1 05:24 UTE Ropret Frolík Caladi
2-1 13:14 UTE PP Benk Caladi Ropret
3-1 13:56 UTE Ropret Kiss D.
4-1 20:37 UTE PP Frolík Caladi
5-1 28:06 UTE Benk Huba
6-1 31:51 UTE Nagy N. Pichler
6-2 36:54 VIC Ylitalo
7-2 44:03 UTE PP Sági Martin Kiss D. Varga
8-2 45:42 UTE Ropret Caladi Huba
9-2 47:06 UTE Schmál Dósa
45 Kapura lövések száma 21
12 Kiállításpercek 12

Az UTE–Vienna Capitals II góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum