Gyerehokizni Kiütötte a Vasas a Fehérvárt a junioroknál

 

A listavezető már a héten visszavághat a 6-0-s vereségért. Lezárult az EBJL alapszakasza, az U18-as bajnokságban is
már csak néhány meccs van hátra.

EBYSL/U20-as bajnokság

A Győr elleni kisiklás után a Vasas alaposan összeszedte magát, és esélyt sem adott a pontszerzésre otthonában a Fehérvárnak. Az U20-as bajnokság rangadója ? amely egyben EBYSL-meccs is volt ? egészen sima lett: az angyalföldiek az első harmad után már 2-0-ra vezettek, a másodikban pedig további három góllal növelték előnyüket. A 6-0-s végeredményt egy másodperccel a meccs vége előtt állították be. Érdemes megjegyezni, a tabella élén álló Fehérvár 50-szer próbálkozott kapura lövéssel, míg a Vasas mindössze 21-szer.

A másik rangadó izgalmasabban alakult, hiszen a DHK a második harmad elején hiába vezetett már 2-0-ra is, a harmadik 2-2-ről indult. Az 55. percben a MAC átvette a vezetést, erre a debrecenieknek volt még válasza, de a hazaiak 58. percben lőtt találatára már nem, így a MAC 4-3-ra nyert.

A Győr a Znojmóval játszott vasárnap az EBYSL-ben, 6-1-es vereséggel hagyta el a jeget.

Kedden kettős mérkőzésen a Vasas a KMH-t fogadja, szerdán a Fehérvár visszavághat a Vasasnak. Csütörtökön A Győr a MAC-cal, az UTE a DHK-val játszik, az EBYSL-ben a Fehérvár a Znojmót fogadja.

EBYSL/U20-as bajnokság

Eredmények:

2018. január 6., szombat:

*Fehérvár AV19?Vasas 0-6

2018. január 7., vasárnap:

*MAC Budapest?DHK 4-3
Győr?Orli Znojmo 1-6

Program:

2018. január 9., kedd:

*18:40 Vasas?KMH

2018. január 10., szerda:

*19:40 Fehérvár AV19?Vasas

2018. január 11., csütörtök:

*17:15 Győr?MAC Budapest
17:40 Fehérvár AV19?Znojmo
*18:45 UTE?DHK

*EBYSL és U20-as bajnoki is

 

EBJL/U18-as bajnokság

Az EBJL alapszakaszának záró fordulójában és egyben az U18-as bajnokságban is a Győr szolgáltatta a meglepetést, miután legyőzte a Fehérvárt. Utóbbi csapat végig futott az eredmény után, kétszer is egyenlített, de a győriek már a második harmad végén beállították a 3-2-es végeredményt. A Vasas is közel volt a bravúrhoz, miután a második harmadban nemcsak átvette a vezetést a MAC ellen, de 4-2-re vezetett is. Az U18-as bajnokság listavezetője aztán még a játékrészben szépített, majd a harmadik harmadban két perc leforgása alatt egyenlített, átvette a vezetést és beállította a 6-4-es végeredményt. Bár a vezetést a KMH szerezte meg az UTE ellen, utóbbi végül simán nyert 4-1-re. A Znojmo ellentmondást nem tűrően múlta felül a DVTK-t 8-0-ra.

Az EBJL a playoff-meccsekkel folytatódik, a magyar érdekeltségű csoportot a MAC zárta az élen a Fehérvár, a Znojmo és az UTE előtt. Az A csoportot a Salzburg nyerte meg, a második helyen a Klagenfurt, a harmadikon az Okanagan Red csapata, a negyediken a Villach végzett.

Az U18-as bajnokság alapszakasza a héten zárul. A listavezető MAC-ot már csak a Csíkszereda érheti be, amely kedden és szerdán is megmérkőzik a DHK-val, míg csütörtökön a Vasashoz látogat. Emellett a Gepárd az UTE-val és az Egerszegi Titánokkal is játszik.

A Versenyiroda határozata alapján a Szeged-DAB eredményeit törölték.

Eredmények:

2018. január 6., szombat:

*Győr?Fehérvár AV19 3-2
Orli Znojmo?DVTK Jegesmedvék 8-0
*UTE?Hokiklub Budapest 4-1
*MAC Budapest?Vasas 6-4

U18-as bajnokság

Program:

2018. január 9., kedd:

18:00 DHK?Csíkszereda
19:35 Gepárd?UTE

2018. január 10., szerda:

15:00 DHK?Csíkszereda

2018. január 11., csütörtök:

18:00 Egerszegi Titánok?Gepárd
Vasas?Csíkszereda

*EBJL és U18-as bajnoki is

 

U16-os bajnokság

Az U16-os bajnokság A csoportban a Győr végig vezetve, de szoros meccsen múlta felül az UTE-t 3-2-re. A DHK és a DVTK mérkőzése a második harmad után még 1-1-re állt, az utolsóban azonban a debreceniek kétszer is betaláltak, 3-1-re megnyerve a meccset.

Folytatás január 14-én.

A csoport, középszakasz

Eredmények:

2018. január 7., vasárnap:

UTE?Győr 2-3
DHK?DVTK Jegesmedvék 3-1

A B csoportban az Ifj. Ocskay Gábor JA B fordulatos meccsen nyert a Dunaújváros ellen. Az első harmadban a fehérváriak szereztek vezetést, a másodikban azonban az újvárosiak nemcsak egyenlítettek, de fordítottak is. A harmadik harmad mégis 2-2-ről indult, a fehérváriak ezután kétszer is eredményesek voltak, beállítva a 4-2-es végeredményt. Az első harmad a KMH-é lett az Egerszegi Titánok ellen, a másodikban azonban a vendégek egyenlítettek és fordítottak is. Az utolsóban tovább növelve az előnyüket 7-5-re nyertek.

A Felcsík a héten több mérkőzést is játszik, szerdán a KMH-val, csütörtökön a MAC B-vel találkozik.

B csoport, középszakasz

Eredmények:

2018. január 7., vasárnap:

Ifj. Ocskay Gábor JA B?Dunaújvárosi Acélbikák 4-2
KMH?Egerszegi Titánok 5-7

Program:

2018. január 10., szerda:

18:15 KMH?Felcsík SZJA 2003

2018. január 11., csütörtök:

MAC Budapest B? Felcsík SZJA 2003

A C csoportban izgalmasan alakult a Gepárd és az UTE találkozója. Az első harmadban nem esett gól, a második elején az óbudaiak szereztek vezetést, de erre gyorsan válaszoltak a lilák. A harmadik harmad elején aztán ők szereztek vezetést, de a 44. percben a Gepárd nemcsak egyenlített, de fordított is. A 49. perc újabb UTE találatot hozott, ahogy az 51. is, ezzel pedig az újpestiek 4-3-ra nyertek.

A Kaposvár magabiztosan győzte le 6-2-re a Ferencvárost, a Szeged pedig 14-0-ra a Kazincbarcikát.

Folytatás január 14-én.

C csoport, középszakasz

Eredmények:

2018. január 7., vasárnap:

Gepárd?UTE 3-4
Kaposvár?Ferencváros 6-2
Szeged?Kazincbarcikai Ördögök 14-0

 

U14-es bajnokság

Az U14-es bajnokság I. csoportjában a listavezető és még mindig veretlen Ifj. Ocskay Gábor JA már az első harmadban eldöntötte a Győr elleni mérkőzést, miután 5-1-es előnyre tett szert. A győriek az utolsó harmadban szépítve állították be az 5-2-es végeredményt. Közel került a harmadik helyhez a DVTK, miután a remek utolsó harmadának köszönhetően 4-2-re felülmúlta a jelenleg ott tartózkodó MAC-ot. Bár az első harmadban a Pesterzsébet vezetést szerzett a második helyen álló UTE ellen, a lilák végül 4-1-re nyertek. A Vasas gólgazdag meccsen, de végig vezetve nyert 5-3-ra a KMH ellen. A DHK sima 8-1-es győzelmet aratott a Gepárd ellen.

Folytatás január 20-án.

I. csoport

Eredmények:

2018. január 6., szombat:

Gepárd?DHK 1-8
Pesterzsébet?UTE 1-4
Ifj. Ocskay Gábor JA?Győr 5-2
DVTK Jegesmedvék?MAC Budapest A 4-2
Vasas?KMH 5-3

A II. Nyugati csoportban a MAC B és a Dunaújváros mérkőzése szétlövésbe torkollott. A második harmadban előbbi szerzett vezetést, és utóbbi egyenlített, míg a harmadikban ez pont fordítva történt. A szétlövésben a Dunaújváros nyert 3-2-re. A Veszprém az első harmadban vezetett is a KSI ellen, és a második harmad elején még 3-3-ra állt a meccs, végül a budapestiek 12-8-ra győztek. Az Ifj. Ocskay Gábor JA B 9-1-re múlta
felül a KMH-t.

A következő mérkőzést szombaton játsszák.

II. Nyugati csoport

Eredmények:

2018. január 6., szombat:

MAC Budapest B?Dunaújvárosi Acélbikák 2-3 b.
KMH?Ifj. Ocskay Gábor JA B 1-9
KSI?Veszprémi Jéglovagok 12-8

A II. Keleti csoportban a Ferencváros 12-0-ra nyert a Jászberény ellen, az UTE B 5-0-ra múlta felül a Kiskőröst, míg a DVTK 5-2-re a Sportországot.

A héten a Felcsík Magyarországra látogat, hétfőtől csütörtökig sorrendben a Kiskőrössel, az UTE B-vel, a Jászberénnyel és a Vasassal játszik.

II. Keleti csoport

Eredmények:

2018. január 6., szombat:

Ferencváros?Jászberény 12-0
Sportország?DVTK Jegesmedvék 2-5
Kiskőrös?UTE B 0-5

Program:

2018. január 8., hétfő:

12:00 Felcsík?Kiskőrös

2018. január 9., kedd:

16:50 UTE B?Felcsík

2018. január 10., szerda:

Felcsík?Jászberény

2018. január 11., csütörtök:

Vasas?Felcsík

A III. csoportban a Kaposvár csak az első és a harmadik harmadban tudta megszorongatni a Szegedet, amely 9-5-re nyert. A DHK 3-1-re múlta felül a Gepárd B-t, míg a Szigeti Bikák 6-0-ra a Hatvant.

Folytatás január 18-án.

III. csoport

Eredmény:

2018. január 6., szombat:

Kaposvár?Szeged 5-9
Hatvan?Szigeti Bikák 0-6
Gepárd B?DHK 1-3

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum