A büntetőpadról nem fogunk meccseket nyerni

 

Kis András elégedetlen volt a női ifjúsági válogatott fegyelmezettségével, ellenben dicsérte a lányokat a küzdeni tudásukért.

“Az első harmadban nagyon ránk rohant a szlovák válogatott, amire számítottunk is, és ki is elemeztük a letámadás újat, ezért tudtuk tartani magunkat ? mondta Kis András, a női U18-as válogatott megbízott szövetségi edzője. ? Voltak lehetőségeink, de sajnos az elején nem sikerült kihasználnunk azokat. A szlovák csapat a harmad fele után nem sokkal gyorsan a kapu előtti fegyelmezetlenségeink miatt szerzett egymás után 2 gólt. Gyorsan rendeztük a sorainkat, dolgoztunk tovább és csináltuk a dolgunkat. A harmad vége felé kaptunk még egy gólt, de erre sikerült hamar reagálni így meccsben tudtunk maradni.

A második harmad nagy részét emberhátrányban töltöttük, nagyon nagyot dolgoztak a lányok, kitettek magukért. Ezt a játékrszt a sok emberhátrány ellenére egállal sikerült zárnunk. Sajnos a második harmad sok hátránya annyit kivett a lányokból, hogy a harmadik húsz perc végét fizikálisan nehezebben bírtuk, így a végeredmény sajnos 6-2 lett a szlovákok javára.

Összességében hozzáállásból, küzdésből jelesre vizsgáztak a lányok. Viszont a következő meccseken sokkal fegyelmezettebben, szabályosabban kell játszanunk, mert a büntető padról nem fogunk meccseket nyerni. Taktikailag hozták a lányok azt amit szerettünk volna látni tőlük.
Most regenerálódunk és a következő, Japán elleni meccsre összpontosítunk.”

Az asiagói női U18-as divízió 1/A-s világbajnokság magyar mérkőzései:

2018. január 8., hétfő, 14:00: Magyarország?Szlovákia 2-6
2018. január 9., kedd, 17:00: Magyarország?Japán
2018. január 11., csütörtök, 20:30: Magyarország?Olaszország
2018. január 12., péntek, 17:00: Magyarország?Ausztria
2018. január 14., vasárnap, 13:30 Magyarország?Norvégia

A női U18-as válogatott világbajnoki kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Maruyama Yumi 2000 Ferencvárosi TC
Tóth Zsófia 2003 Ferencvárosi TC
Hátvédek
Faggyas Lilla 2002 HC Torino Bulls
Gaitz Hanna 2001 KMH Budapest
Kreisz Emma 2003 MAC Budapest
Mayer Fruzsina 2000 Vasas SC
Preisinger Dorka 2001 KMH Budapest
Fecske Maja 2002 ifj. Ocskay Gábor JA
Sándor-Székely Katinka 2000 Győri NEMAK ETO HC
Lázár Csenge 2002 Ferencvárosi TC
Csatárok
Cselényi Viktória 2000 KMH Budapest
Horváth Dominika 2000 KMH Budapest
Horváth Imola 2002 ifj Ocskay Gábor JA
Kerekes Kármen 2003 KMH Budapet
Pázmándi Zsófia 2002 Kaposvár
Puskás Noémi 2001 KMH Budapest
Seregély Míra 2003 MAC Budapest
Sőléd Orsolya 2000 Ferencvárosi TC
Strobl Lara 2003 Vasas SC
Szamosfalvi Petra 2002 KMH Budapest
Szick Dorka 2000 KMH Budapest

A magyar női U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Buzás Norbert
Megbízott szövetségi edző: Kis András
Edzők: Fodor Zoltán, Székely-Mádai László
Kapusedző: Budai Krisztián
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Erőnléti edző: Kozák Attila
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
Csapatvezető: Jasó Judit
Női szakágvezető: dr. Kolbenheyer Zsuzsanna

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum