Bebiztosíthatja harmadik helyét a DAB

   

Ha vasárnap rendes játékidőben nyer a Brassó ellen, akkor a hátra lévő meccsek eredményeitől függetlenül már nem végezhet a harmadiknál rosszabb helyen.

A képlet egyszerű. Az Acélbikák előnye 7 pont a negyedik és ötödik helyen álló Csíkszereda és UTE előtt. Mivel már csak három forduló van hátra az Erste Liga alapszakaszából, ezért az üldözők 56 pontnál többet nem gyűjthetnek többet. Vagyis a DAB-nak a meglévő 54 pontjához még három pontot kell ahhoz gyűjtenie, hogy a két versenytársa 100%-os hajrá esetén se érhesse utol. Erre a Brassó ellen van először lehetősége, ezután következik az UTE szintén hazai pályán, majd a DVTK Jegesmedvék idegenben. A legegyszerűbb az lenne tehát számukra, ha már vasárnap, a legrosszabb helyen álló ellenféllel szemben szereznék meg a létfontosságú pontokat. Ehhez a kiváló forma adott, hiszen legutóbbi öt meccse során idegenben nyert a MAC, a Fradi és a Titánok ellen, hazai pályán győzte le idén először a DVTK-t, és a Megyeri úton sem vallott szégyent a végül 4-3-ra elveszített mérkőzésen. A feladat most is adott, nagy kérdés, melyik arcát mutatja az ellenfél.

dabbra1
Fotó: Boda Bence (DAB)

A Brassó ugyanis meglehetősen kétarcú csapat. Két fordulóval ezelőtt meglepően simán, 6-2-re nyert a Csíkszereda ellen, de ez sem menthette meg Martin Lacroix vezetőedzőt, akinek helyére Július Pénzes került. A szlovák Extraligából érkező szakembernek nem sok ideje volt felmérni csapata erényeit és hibáit, azonnal mélyvízbe dobták. A Progym elleni bajnokira szinte úgy esett be, de a csapat így is könnyedén nyert 6-1-re. Ezt követően sem maradt sok idő a gyakorlásra, hiszen buszra kellett szállniuk az alapszakaszbeli utolsó magyarországi túrára, ahol rögtön a lehető legerősebb ellenfél, a DVTK Jegesmedvék otthonában léptek pályára. A 7-2-es vereség ellenére a vezetőedző látott biztató elemeket a játékban, és szinte bizonyos, hogy a kevés idő alatt is fejlődni fog csapata. A Brassó még nem mondott le a hatodik hely megszerzéséről, jelenleg négy ponttal előzi őket a Ferencváros, éppen ellenük zárja majd az alapszakaszt, addig tehát a lövőtávolságon belülre kell kerülniük. Dunaújváros után a MAC-hoz látogatnak, míg a Fradi a DVTK elleni idegenbeli meccs után a két erdélyi csapat otthonába látogat.

Jason Morgan (vezetőedző, DAB): ”Nincsenek könnyű mérkőzések és nincsenek garantált győzelmek sem. A sikert el kell érni, dolgozni kell érte, nem a sarkon osztogatják. Jó példa erre a legutóbbi Ferencváros–Újpest mérkőzés. Ez profi jégkorong, bárki legyőzhet bárkit. Ugyanúgy fogunk készülni, mint eddig, és ha sikerül ugyanúgy harcolnunk és meglesz a versenyszellem, akkor jó esélyünk van itthon tartani a három pontot. Mi saját magunkra kell, hogy koncentráljunk, a végeredmény pedig adni fogja magát.”

DAB–Brassó 3-2

   

Nagy Márk mesterhármasa harmadik helyet ért a DAB számára.

Fontos pontokról döntöttek Dunaújvárosban, ahol a Brassó vendégeskedett. Nem kedvezett a hazaiaknak, hogy nem számíthattak sem Izackyra, sem Novotnyra, sem pedig Hüffner Adriánra. Volt azonban valaki, aki a légiós csatárok hiányában fel tudott lépni és élt a kínálkozó lehetőséggel. Nagy Márk az első harmadban az első emberelőny alatt tört be a jobb oldalon és ellentmondást nem tűrően lőtte ki a hosszú felsőt. Hátrányba kerülve a Brassó felpörgött, aminek az első játékrész hajrájára lett meg az eredménye. Molnár Zsombor használta ki, hogy teljesen üresen maradt Duschek kapuja előtt, Bíró Mátyástól jó ütemű passzt kapott, tökéletesen oldotta meg a ziccert. Az első harmad után megérdemeltnek volt mondható a döntetlen. Nem mondhatunk mást a góltalan középső játékrészről sem, támadott a DAB, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, miközben hátul néha igen felelőtlenül bántak a koronggal, amiből a Brassónak is akadtak helyzetei szép számmal.

Nagy Mark DABMAC1

A döntés a záró húsz percre maradt, a csapatok ennek megfelelően hatalmas helyzetekkel kezdtek. A 42. percben újra Nagy Márk volt a főszereplő, ügyesen lépett ki egy koronggal és a különben parádésan védő Polcot is át tudta verni. Öt perccel később aztán repülhettek a sapkák, hiszen Daniel Nageler lépett ki egy koronggal, a kapura törő játékost akasztották, a helyzet kimaradt, de Nagy Márk eszmélt elsőként és a fekvő Polc felett a hálóba emelte a korongot. Az 1996-os születésű dunaújvárosi fiatalember eddig a szezonban egy gólt lőtt, a meccs előtt öt pontja volt, az egyik legfontosabb pillanatban vált nyerő emberré (tavaly készítettünk vele interjút). A meccsnek azonban még nem volt vége, a Brassó Zabludovsky révén tíz perccel a vége előtt szépített, így gondoskodva arról, hogy a vége is izgalmas legyen. Mezőnyben dominált a Brassó, többnyire az újvárosi harmadban tartózkodott a korong, de Duschek stabilan állta a rohamokat. Mindeközben többször is elszaladtak kontrából a hazaiak is, ekkor Polc mutatta meg, hogy nem sokat kopott az évek során. Két perccel a vége előtt lehozta kapusát a Brassó, azonban a hazaiak egy korongszerzés után elügyetlenkedték az üres kaput, így a vendégeknek az utolsó másodpercig volt esélyük az egyenlítésre. Ez végül nem jött össze, 3-2-re nyert a DAB és ezzel megszerezte az alapszakasz harmadik helyét, de még akár feljebb is léphet. Kevesen gondolták volna ezt októberben harmadik hetében, amikor három győzelme mellett nyolc vereséggel álltak az utolsó előtti helyen. Jár a taps a talpra állásért.

Erste Liga, 850 néző. Játékvezetők: Wolf, Gangel, Abonyi, Kedves.
Duschek: 95,8% (Koitmaa)
K
Polc: 91,2% (Tőke)
Erdélyi, Mestyán, Becze, Léránt, Azari
1
Filip, Ölander, Walls, MacMillan, Mihály Á.
Szkripec, Orbán, Odnoga, Turcotte, Hári
2
Sirokovs, Nagy I., Saluga, Tranca, Zabludovszkij
Lencsés, Hruby, Silló, Nageler, Nagy M.
3
Bors, Jemeljanyenko, Molnár, Bíró G., Bíró M.
Németh, Török, Tanka
4
Imecs, Bíró O., Mihály E., Zsók, Péter
Morgan Jason, Borbás Gergely
E
Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:28 DAB PP Nagy M. Orbán
1-1 18:11 BRA Molnár Bíró M.
2-1 41:54 DAB Nagy M.
3-1 46:55 DAB Nagy M.
3-2 50:41 BRA Zabludovszkij Sirokovs Tranca
34 Kapura lövések száma 48
4 Kiállításpercek 8

A DAB–Brassó videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 17., szerda
U20 15:50 PEFETO 4-2VÉGE
U18 18:30 VASUTE 6-3VÉGE
U18 18:40 DHKKMH 10-1VÉGE
U18 19:00 AVSFTC 14-1VÉGE
október 18., csütörtök
EXL 17:00 ZILMIS 4-1VÉGE
U18 18:20 OHAMIS 0-19VÉGE
U18 19:00 DABETO 5-6 HVÉGE
U18 19:10 MACPEF 3-0VÉGE
október 19., péntek
U18 14:00 UTEOKW 2-3 HVÉGE
KK 16:00 MACCRZ 8-0VÉGE
EL 17:30 BRAVAS 6-0VÉGE
EL 17:30 GYETIT 4-3VÉGE
EL 18:00 DABVC2 7-4VÉGE
EL 18:00 UTEHKB 5-4VÉGE
EL 19:30 DEBSCC 2-3VÉGE
KK 20:00 JESRIT 1-6VÉGE
október 20., szombat
U18 12:05 DHKOHA 11-2VÉGE
U18 12:40 ZEGAVS 1-6VÉGE
KK 16:00 MACJES 3-4ÉLŐ
EBEL 17:00 AVSHCB 1-2ÉLŐ
    • DIGI SPORT 3
KK 20:00 RITCRZ 
október 21., vasárnap
KK 14:00 CRZJES 
U20 14:30 MACVAS 
EL 16:00 BRATIT 
EXL 17:00 KOSMIS 
EBEL 17:30 AVSRBS 
    • DIGI SPORT 2
EL 17:30 GYEVAS 
EL 17:50 VC2UTE 
KK 18:00 RITMAC 
EL 18:30 DEBFTC 
EL 18:40 HKBSCC 
Partnerünk