A svédek legyőzték az USA-t

   

A hazai pályán játszó címvédő elvérzett a nagy igyekezetben, hogy saját közönsége előtt duplázzon. Svájc után Csehországot is lemosta Kanada. Dánia marad az élvonalban.

A rájátszásos rendszert 1996-ban vezették be a junior-világbajnokságok történetében, a svédek azóta csak egyszer, még ugyanabban az évben nyertek az egyenes kiesés körben az USA ellen, 22 éves sorozat szakadt meg csütörtökön. Ahogyan az várható is volt, az USA válogatottja nekiesett ellenfelének, az első 5-6 percben a háromkoronásoknak minden energiáját lekötötte a kapu körüli területek levédekezése és a korong kijuttatása a harmadból. A 7. percben vezették első komolyabb támadásukat, amiből rögtön emberelőnyt harcoltak ki, hiszen Andrew Peeke jó ötletnek gondolta, hogy odarúgja a mamutot Joseph Woll kapushoz, aki időközben elvesztette azt, mialatt a korongért nagy harc folyt a kapu mögötti területen. Az előnyt kis híján gólra is váltotta Svédország, két teljes percre letáboroztak az amerikai harmadban. Az USA lendülete megtört, az erőviszonyok kiegyenlítettebbé váltak. Ez láthatóan nem ízlett a hazaiaknak, akik egyre fizikaibb hokival próbálták csírájában elfojtani az éledező svéd reményeket.

Ami kimaradt az első előnynél, bement a harmadiknál. Samberg ütője nem az első amerikai bot volt, ami arcmagasságban maradt, a jogos kiállításból Elias Pettersson lőtt nagyon jól helyezett és irgalmatlanul erős lövést, Wollnak esélye sem volt. Előzetesen az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a svéd válogatott erőssége a védekezés, párosulva azzal a sebességgel, amivel átjátsszák a pályát és támadásba fejlődnek. Ezt a karaktert meg is mutatta a csapat, az amerikaiaknak nagyon kellett figyelni a korongvesztések utáni játékra. Hihetetlen tempójú, nagyon izgalmas meccset hozott az első két harmad. Amelynek végén a hazaiak előtt adódott kivételes lehetőség, amikor három legfélelmetesebb támadójuk, Casey Mittelstadt, Kieffer Bellows és Brady Tkachuk iramodtak meg az addig is fantasztikusan védő Filip Gustavsson kapujára. A passzt Mittelstadt kapta a támadóharmad vonalánál, mégpedig a saját gólvonalán álló Woll kapustól, a svéd hátvédek ezúttal teljesen lemaradtak. Ám a nagy igyekezetben nem csak a kihagyhatatlannak tűnő helyzet maradt ki, de Bellows még bele is korcsolyázott a kapusba, oda lett az emberelőny is.

2018 IIHF World Junior Championship
Fotó: Matt Zambonin/HHOF-IIHF Images

A harmadik játékrész két újabb amerikai előnnyel indult, ám gólt nem sikerült szerezni. Nem úgy a svédeknek, akik a kiegészülés után 20 másodperccel megszerezték második góljukat is, Timothy Liljegren másolta le Woll passzát, amivel a csapatkapitány Lias Andersson lépett ki, aki Mittelstadttal ellentétben nem egyedül akarta megoldani a helyzetet, Fredrik Karlströmmel könnyedén passzolták ki a hátul maradt amerikai hátvédet. Még ugyanabban a percben újabb játékost állítottak ki a háromkoronásoktól és ekkor el is dőlt a meccs, azonban nem úgy, ahogyan arra a jelen lévő 7500 néző számított. Ebben az előnyben jelentősen csökkent az amerikaiak hátrafelé irányuló figyelme, a svédek pedig azonnal büntettek. Kétszer. Előbb Oskar Steen szerzett korongot a saját harmadában, Alexander Nylanderrel ketten vezették Adam Foxra a korongot, passz helyett azonban ezúttal a rövid felsőbe bombázta azt. Negyven másodperccel később Axel Jonsson Fjallby egyéni akció végén távolról lőtt gólt a teljesen összezavarodott Wollnak, akit 4-0-nál le is cseréltek. Az USA hatodik emberelőnyét tudta gólra váltani, hét és fél perccel a rendes játékidő vége előtt kezdve meg a felzárkózást. Négy perccel a vége előtt lehozták Jake Oettinger kapust, amiből újabb gólt szereztek Tkachuk révén, és a végén megkapták hetedik előnyüket is, azonban ekkor már késő volt, a svédek kivédekezték a kritikus perceket és 4-2-re nyertek. A meccs hőse a 93,5%-os teljesítményt nyújtó Gustavsson kapus volt.

Az önfeláldozó csapatmunka, a kiváló kapusteljesítmény, a páratlan gólérzékenység és némi hokiszerencse elég volt Csehországnak arra, hogy az eggyel nagyobb játékerőt képviselő finneket legyőzze, azonban a legalább két szinttel felettük álló Kanada ellen azonban ez már kevésnek bizonyult. Pedig ez a meccs is nagyon jól indult, a csehek szereztek vezetést, a hatodik perc végén Filip Zadina talált be Martin Necas passzából. Kanada emberelőnyös játéka azonban a kiválóról (53%) is tovább tudott még lépni és szinte hibátlanul (75%) működött. Az első harmadban mindkét fórjukat kihasználták és átvették a vezetést. Majd a középső játékrész közepén 10 perc alatt eldöntötték a meccset. Harmadik előnyükből harmadik góljukat szerezték a 28. Percben, ezt követően még hármat vágtak egyenlő létszám mellett. 6-1-nél a csehek kapust cseréltek, de ekkorra a meccs már eldőlt. Az utolsó játékrészre áthúzódó kanadai előny volt az első, amit kihagytak a juharlevelesek, de ez sem jelentett nagy gondot, hiszen nem sokkal később hetedik góljukat is megszerezték. A meccset Zadina gólja foglalta keretbe az 51. percben, ezzel alakult ki a 7-2-es végeredmény. A kanadaiak nyerőembere csütörtökön Drake Bartheson volt, aki három gólt szerzett, ebből kettőt emberelőnyben, amikor a hátvéd Cale Makar lőtt korongjába szúrt bele a kapu előtt védhetetlenül. Igazán kiváló teljesítmény egy negyedik körben draftolt játékostól.

Dánia jövőre is a legjobbak között folytathatja. A fehéroroszok elleni kiesési párharc második felvonása is hasonlóan izgalmas volt, mint az első. Az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert a dánok. A középső játékrészben ötperces előnyhöz jutottak a dánok, amit nem sikerült kihasználni és ez kis híján a meccsbe került számukra. A 48. percben ugyanis több mint egy percre kettős előnybe kerültek a fehéroroszok, amit ők viszont maximálisan kihasználtak és kiegyenlítettek. A későbbiekben már sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem esett több gól, bár a 65. percben 4-3 ellen játszhattak a dánok. A szétlövés első körében Drozdov, a másodikban Grundtvig talált be, a harmadik körben Andersen és Mihalcsuk is, a negyedikben azonban a fehéroroszok hibáztak, míg a továbbiakban a dánok hibátlanul lőttek, és 3-2-re nyertek.

A döntőt és a bronzmeccset pénteken rendezik, ezzel külön cikkben foglalkozunk majd.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum