A Vienna ellen folytatná a felzárkózást a Fehérvár

   

Közel három év után újra hazai pályán győzné le a címvédő Vienna Capitalst a Fehérvár.

Szinte minden szezonban le tudja győzni a Fehérvár a Vienna Capitalst, de ritkán otthon. Hazai jégen a bécsiek elleni utolsó fehérvári győzelem 2015. március 6-án esett, a Rob Pallin vezette együttes ezzel a győzelemmel vezetett összesítésben 1-0-ra az EBEL negyeddöntőjében. Abban az idényben nem ez volt az egyetlen hazai siker a bécsiek ellen, akadt ilyenből rögtön még kettő, hiszen az alapszakaszban és a középszakaszban is sikerült a Raktár utcában tartani a két pontot. Éppen ideje lenne egy hasonló bravúrnak ismét, annál is inkább, mert a Fehérvárnak nagyon jól jönnének a listavezető ellen megszerzett pontok a felsőházért folytatott küzdelemben.

Az a ritka eset fordult elő, hogy az utóbbi időben jobb a Volán mérlege, mint a Capitalsé. A legutolsó 5 meccsen Háriék 11 pontot gyűjtöttek be, ami ebben a ligában kifejezetten jónak számít, a bécsiek viszont csak 8-at. Ezzel bár továbbra is a 8. helyen áll a csapat, de hátránya már csak 3 pont a 6., még éppen felsőházat érő helyen álló Dornbirn mögött. Az első Fehérvár–Vienna meccs emlékezetesre sikerült ebben a szezonban, a bécsieknek minden összejött, a fehérváriaknak szinte semmi sem, 9-1-re nyert a Bécs. A Fehérvár egy kinti 0-1-gyel válaszolt, azóta is ez az egyetlen mérkőzése a Viennának 2017 januárja óta, amikor nem tudott gólt ütni ellenfelének. Az ünnepek alatt is ráijesztett a Volán a bécsiekre, a császárvárosban már 2-0-ra is vezetett, de végül a Capitals fordított, 5-2-re nyert. Van miért visszavágni tehát, és az ezzel járó pontok is nagyon nagy jelentőségűek lehetnének a felsőházért folytatott harcban.

Fehérvár AV19 - Vienna Capitals 08_-900

fotó: Fehérvár AV19, Soós Attila

Négy pont hiányzik még a mezőnyt toronymagasan vezető bécsieknek ahhoz, hogy matematikailag is biztos legyen a felsőházi tagságuk a középszakaszra. Nem mintha bárkinek is kétsége lenne afelől, hogy a mezőnyt jelenleg 11 pontos előnnyel vezető, egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Capitals ne lenne ott az alapszakasz végeztével a rájátszásban. Ennek ellenére a Capitalsnál mihamarabb bizonyosságot szeretnének, le akarják zárni ezt a történetet, amilyen gyorsan csak lehet. Legutóbb a Linz ellen hasonló koreográfiájú meccset játszottak, mint a Fehérvár az 5-2-e meccsen Bécsben, már 3-0-ra vezettek, ám a végén 5-4 lett a Linz javára. “Egyszerűen a magunk részéről befejeztük a mérkőzést a második szünetben – dohogott Rafael Rotter, a Capitals játékosa. – nem korcsolyáztunk tovább, nem álltunk bele úgy a párharcokba, mint addig.” Ráadásul idén még nyeretlenek, nem úgy, mint a Fehérvár. Ezen mindenképpen javítani szeretnének, így nem vár könnyű 60 perc a magyar EBEL-csapatra. Ebben nem segíthet nekik a sérült Patrick Peter és Sacha Bauer, de Taylor Vause viszont visszatér.

“Mindannyian emlékszünk arra, hogy kezdődött a szezon a számunkra – mondta Arttu Luttinen. – Azóta azonban sokat fejlődött a csapatunk a játék minden elemében. A Vienna a liga legerősebb csapata, komoly kihívást fog jelenteni a számunkra. Négy nagyon erős soruk van. A mérkőzés nagy kihívás, és arra is jó lesz, hogy lemérhetjük, merre is tartunk. Jó esélyünk lehet a győzelemre, ha képesek leszünk a saját játékunkat játszani.” Jeff LoVecchio és Vincze Péter arról beszélt, a Fehérvár játékosai nem felejtették el a 9-1-et, és úgy fognak jégre lépni, hogy revansot tudjanak venni ezért.

“Az 5-2-es győzelmünknél pillanatok alatt kétgólos hátrányba kerültünk, de végül tudtunk fordítani – mondta Serge Aubin, a Capitals edzője. – Szerdán már az első pillanattól a végső dudaszóig a legapróbb részleteket is tökéletesen kell megoldanunk. Elvárom, hogy 60 percen keresztül teljes gázzal játsszunk. Pontosan tudjuk, hogy a feladat, ami vár ránk, minden lesz, csak nem könnyű. A Fehérvár ebben a pillanatban csak három pontra van a felsőházi helyektől és azért harcol, hogy egyből a rájátszásba juthasson.”

Fehérvár–Vienna Capitals 1-5

   

A magyar csapat az első harmad közepéig tartotta a lépést az EBEL-címvédő bécsiekkel.

Formás támadással kezdett a Fehérvár; Uotila hozta fel a korongot, Latendresse a kapunak háttal tette tovább, végül Gilbert fejezte be lövéssel az akciót. Ezután a vendégek percei következtek, Rotterék alaposan bemelegítették Rajnát, akit egy alkalommal a kapuvas is kisegített. A bécsiek keményen ütköztek, a megszerzett korongokkal villámgyorsan lendültek támadásba és minden helyzetből tüzeltek. Pollastrone helyzeténél Hári és Rajna ütköztek, de mindketten tudták folytatni a játékot. Ennél nagyobb gond volt, hogy a 7. percben megszerezte a vezetést a bajnok; Rotter passzát Vause vágta a hálóba (0-1). Továbbra is fölényben játszott a Capitals, ráadásul LoVecchio támadó harmadban elkövetett szabálytalansága miatt emberelőnybe is került. Jól zárt a védelem, visszajöhetett a kiállított, de nem sikerült kiütni a harmadból a korongot, Hackl pedig a kék vonalról növelte a vendégelőnyt (0-2). Kétgólos hátrányban ébredezett a Volán, agresszívebbé vált a letámadás és többször sikerült odaérni Lamoureux kapuja elé, de lövésig csak ritkán jutottak Erdélyék.

Agilisabban jött ki a folytatásra a Fehérvár, ennek eredményeként a középső játékrész elején emberelőnybe került. Luttinen lövésénél és Hári egyéni akciójánál is közel volt a szépítés, majd egyenlő létszámnál Pallin maradt az üres kapuval szemben, de rossz megoldást választott. Érett a hazai gól, mégis a Bécs talált be. A 26. percben Tessier ért bele a kapu előtt Klubertanz távoli lövésébe (0-3). Rögtön jött az újabb Volán-emberelőny, a harmadik gólt összehozó osztrák duóból Klubertanz volt a kiállított, Tessier pedig az ütőjét hagyta el, így szinte öt a háromban támadhattak Kógerék, de ez a fór is kihasználatlan maradt. Egyenlő létszámnál Hári és LoVecchio összjátéka és Rotter durvasága emelte a hangulatot. A legponterősebb bécsi játékos gyanús körülmények között tüntette el a hazai 75-öst. A 35. percben újabb emberhátrány következett, de Rajna bravúrjainak köszönhetően nem változott az eredmény. Ahogy kiegészült a magyar EBEL-csapat, jött a menetrendszerű vendéggól; Vause közelről kotorta be a negyediket (0-4).

Emberelőnyben kezdte a záró harmadot a Fehérvár és ezúttal már sikerült betalálnia. A 41. percben Manavian szépített (1-4). Lendületben maradtak Háriék, újabb két fór következett, de nem sikerült tovább csökkenteni a különbséget. Ráadásul Kóger is kiállt, amit azonnal büntettet a Bécs. A 48. percben a bekkek nem tudtak felszabadítani Rajna kapuja előtt, McKiernan pedig a kipattanót már a kapuba lőtte, végleg eldöntve a mérkőzést (1-5). A vendégek korántsem pörögtek száz százalékon, de így is megmutatták, miért vezetik magabiztosan az EBEL-tabellát. Gyorsabbak, pontosabbak voltak és mindig a számukra legjobb pillanatban ütötték a góljaikat. Kógerék becsülettel meghajtották az utolsó perceket, de a második találat nem jött össze. Összességében elmondható, hogy ezen az estén ebben a meccsben ennyi volt. A listavezető végig magabiztosan kontrollálta a mérkőzést és ilyen arányban is megérdemelten győzött.

avsvic-201801

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 3065 néző. Játékvezetők: Babic, Bulovec, Németh, Hribar.
Rajna: 86,5% (Carruth)
K
Lamoureux: 96,4% (Tschrepitsch)
Vidmar, Stipsicz, Erdély, Hári, LoVecchio
1
McKiernan, Brocklehurst, Schneider, Holzapfel, Pollastrone
Manavian, Uotila, Gilbert, Latendresse, Luttinen
2
Klubertanz, Fraser, Rotter, Vause, Nödl
Szabó D., Palin, Reisz, Music, Kóger
3
Lakos, Hackl, Tessier, Sharp, Wukovits
Kiss Zs., Kocsis, Vincze
4
Grosslercher, Hartl, Nissner, Fischer
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:31 VIC Hackl Lakos Rotter
0-2 13:12 VIC Vause Rotter Nödl
0-3 25:32 VIC Tessier Klubertanz Wukovits
0-4 36:42 VIC Vause Hartl Fischer
1-4 40:18 FHA PP Manavian Palin Latendresse
1-5 47:46 VIC PP McKiernan Vause Brocklehurst
28 Kapura lövések száma 37
6 Kiállításpercek 12

A Fehérvár–Vienna Capitals góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum