A Buffalo szabad téren lepheti meg a Rangerst

 

A történelem a vendégcsapat győzelmét vetíti előre, de jósolni lehetetlen ugyanis mindkét csapat vendégként szerepel.

Az újévi Buffalo Sabres?New York Rangers mérkőzést hiába rendezik New Yorkban, technikailag a Buffalo a házigazda. Ez úgy lehetséges, hogy a Rangersnek szerződése van a Gardennel, amiben az áll, hogy a csapat csak ott játszhatja hazai mérkőzéseit és minden más esetben vendég, még akkor is, amikor New York területén játszik. Így az furcsa helyzet állt elő, hogy a 600 kilométerrel arrébb játszó Buffalo a hazai csapat.

A mérkőzésnek a Queensben található, 45 ezer férőhelyes Citi Field ad otthont. A történelem a vendégcsapat, azaz a Rangers győzelmét vetíti előre, a korábbi kilenc találkozóból ugyanis csak hármat nyertek meg a hazaiak, viszont ebből kettőt az utolsó három évben. Tavaly a St. Louis a Chicago ellen nyert simán 4-1-re a Busch Stadiumban, a duplázó Vlagyimir Taraszenko és a 22 lövést hárító Jake Allen vezetésével. Ami a két csapat korábbi szereplését illeti a szabadtéri mérkőzésen, mindkettőjüknek ez lesz a második találkozója. A Buffalo nagyon régen, még az első klasszikuson játszott a Pittsburgh ellen 2008-ban, ahol 2-1-es vereséget szenvedett büntetőlövések után. A Rangers 2012-ben a Philly vendége volt és 0-2-ről tudott nyerni 3-2-re.

sabres wc 2018

A mérkőzés esélyese a Rangers, amely sokkal jobban teljesít idén, mint a Sabres. A New York-iak jelenleg rájátszást jelentő helyen állnak, az első Wild Card-pozíció az övék keleten. A Sabres ezzel szemben az utolsó a konferenciában, sőt az egész ligában is csak az Arizonát előzik meg. Az örökmérleg azonban a hazaiak, a Buffalo javára billen, 177 mérkőzésből 81-et megnyertek, 62-t elvesztettek és 34-et adtak egálra.

Ami a sérülteket illeti, Buffalóban nincs, a Rangers helyzetét azonban nehezíti, hogy megsérült Jesper Fast és határozatlan időre kidőlt az a Chris Kreider, akinek vérrögöt találtak a kezében. A New York szurkolóinak ennek ellenére nem lehet panaszuk, a Kreider helyére felhívott Vinni Lettieri ugyanis góllal mutatkozott be az NHL-ben múlt pénteken. Mindenképpen meg kell említeni Henrik Lundqvistot, akinek a Winter Classic mellett még két szabadtéri mérkőzése volt, mindkettő a Stadium Series keretében. A svéd kapus a három meccsen három győzelmet szerzett, kereken kettes kapott gólátlaggal és 93,3%-os védési hatékonysággal.

Ha már Lundqvist szóba került nem lehet elmenni a honfitársa, Robin Lehner mellett sem, aki a Buffalo kapuját fogja védeni. Lehner édesapja a Frölunda kapusedzője volt, Lundqvist pedig ott kezdte a pályafutását. Amikor Lundqvist 19 éves volt, az ifjabbik Lehner éppen Lundqvistól leste el az első trükköket, sőt később amikor édesapja és Lundqvist közös kapus-edzőtáborokat szerveztek, ott csiszolta a tudását. Nem titok, hogy a két kapus azóta is jó barátságot ápol és elismeréssel és tisztelettel nyilatkoznak egymás teljesítményéről.

rangers wc 2018

Várható kezdőcsapatok:

Buffalo Sabres:
Zemgus Girgensons ? Jack Eichel ? Sam Reinhart
Evander Kane ? Ryan O’Reilly ? Kyle Okposo
Benoit Pouliot ? Evan Rodrigues ? Jason Pominville
Johan Larsson ? Jacob Josefson ? Jordan Nolan

Marco Scandella ? Rasmus Ristolainen
Jake McCabe ? Zach Bogosian
Josh Gorges ? Nathan Beaulieu

Robin Lehner
Chad Johnson

New York Rangers:
Rick Nash ? Mika Zibanejad Mats Zuccarello
Michael Grabner ? Kevin Hayes ? J.T. Miller
Pavel Bucsnyevics ? David Desharnais ? Jimmy Vesey
Paul Carey ? Boo Nieves ? Vinni Lettieri

Ryan McDonagh ? Nick Holden
Brendan Smith ? Kevin Shattenkirk
Marc Staal ? Brady Skjei

Henrik Lundqvist
Ondrej Pavelec

A mérkőzést a Spíler Tv csúsztatva 21 órától közvetíti.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum