Az USA nyerte a junior-vb Winter Classic mérkőzését

 

Casey Mittelstadt óriási teljesítményével kétgólos hátrányból fordított a hazai csapat legnagyobb riválisa, Kanada ellen 44 ezer néző előtt.

Nagy hideg és 44 592 néző fogadta a csapatokat a New Era Fielden, mondani sem kell, ez nézőcsúcsnak számít a junior-világbajnokságok történetében. Az USA előző nap hatalmas meglepetésre kikapott Szlovákiától, miközben Kanada szerdán szintén északi szomszédunkat lépte le 6-0-ra, csütörtökön pedig pihenhetett. Nem csoda hát, hogy ők kezdték frissebben a találkozót és az első harmadban 2-0-s vezetésre tettek szert. Az amerikai kapuban az idei világbajnokságon először Jake Oettinger állt, a túloldalon Carter Hart állt a vasak közé. A meccsre megérkezett a hóesés is, helyenként irreális körülmények között kellett a játékosoknak jégkorongozni, az egyik szünetben a rolba sem tudott felmenni a jégre a rengeteg hó miatt. A csapatok azonban igyekeztek alkalmazkodni a körülményekhez, ezen az igazán különleges estén a speciális egységekre megkülönböztetett figyelem irányult és ők remekül tették a dolgukat. Az első harmadban például mindkét kanadai gól emberelőnyben született. A második játékrészben az USA sokáig nem tudott közelebb lopózni ellenfeléhez, majd amikor a 37. percben ez emberelőnyből sikerült, az sem bizonyult tartósnak, hiszen Kanada 72 másodpercen belül egyenlített.

usacan

A harmadik periódus Casey Mittelstadtról szólt, aki komolyan bejelentkezett a torna legértékesebb játékosának címére. Már előző nap Szlovákia ellen is szinte egymaga vette hátára bajban lévő csapatát, de a Kanada elleni teljesítménye még ezt is felülmúlta. Már az első gólhoz is ő adta a gólpasszt (nem mellesleg, a kapus Oettinger is jegyzett itt egy asszisztot), a záró húsz percben tarthatatlannak bizonyult, még kétszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe csapattársait, egyértelműen a meccs embere volt. A hosszabbításban nem született döntés, a szétlövések során viszont csak az amerikaiak tudtak betalálni, így a végén ők örülhettek 4-3-as győzelmüknek. Mittelstadt formájára nincsenek szavak, kettős bizonyítási vágy hajtja az éppen csak 19 éves fiatalembert, hiszen a tavalyi draft nyolcadik helyén éppen a Buffalo Sabres vitte el, hazai közönsége előtt bizonyíthat tehát. Más kérdés, hogy ilyen mérkőzésre még a Sabres játékosaként sem nagyon számíthat majd. A meccset látva örülhetett Jake Eichel is, a Sabres első számú játékosa mégsincs reménytelen helyzetben, ha ilyen színvonalú utánpótlás érkezik belátható időn belül a csapathoz. Az USA roppant fontos győzelmet aratott, melynek a presztízsen kívül az A csoport első helye volt a tétje, ehhez azonban az amerikaiaknak rendes játékidőben kellett volna győzniük. Így továbbra is Kanada áll az élen 7 pontjával, második az USA öttel, harmadik helyen a finnek és a szlovákok állnak 3-3 ponttal. Kanada a dánokkal játszik a csoportkör utolsó meccsén, az USA-nak még Finnországot is le kell győznie.

A nap másik mérkőzése ennél sokkal simább volt, Oroszország Klim Kosztyin vezetésével 5-2-re győzte le a fehéroroszokat. Az AHL-ben 26 meccsen 11 pontnál járó 191 centis csatár két gólt szerzett, mindkétszer Andrej Szvecsnyikov adta az első asszisztot. A B csoportban az első helyen a svédek állnak két meccsen szerzett hat pontjukkal, az oroszok a másodikok három meccsből gyűjtött ugyanennyi ponttal, de a csehek is jól állnak, hiszen legyőzték az oroszokat és már csak Fehéroroszországgal és Svájccal játszanak, tehát akár még a második helyet is megszerezhetik.

Szombaton négy meccset rendeznek, az elsőn Csehország mérkőzik Fehéroroszországgal, a másodikon a svédek a svájciakkal játszanak, a finnek a szlovákok ellen mutathatják meg, mire képesek, az esti meccsen Kanada Dániát fogadja.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum