A Znojmo ellen zárja az évet a Fehérvár

   

Verhető vendégcsapat ellen folytathatják a pontgyűjtést az Ördögök.

Kétszer játszott eddig egymással ebben a szezonban a Fehérvár és a Znojmo, és mindkét alkalommal a vendégcsapat nyert. A magyar és a cseh EBEL-csapat hagyományosan változó eredménnyel vív csatákat egymással, ennek alapján most is szoros és megjósolhatatlan kimenetelű mérkőzésre lehet számítani kettejüktől. Két pont a Fehérvár előnye a csehek előtt, és hat pont a hátránya a 6. helyen álló Innsbruck mögött, a mezőny valahol itt szakad ketté. A felsőház és az alsóház között félúton van a 44 pontos Medvescak, amelynek a többiekhez képest egy meccse még talonban van, igaz, a toronymagasan vezető bécsiek ellen. Ilyen helyzetben igazán jól jönne egy győzelem a Fehérvárnak, amely még nem mondott le arról, hogy a felsőházba kerüljön. Nyolc forduló van még hátra, a feladat elvben teljesíthető, de ehhez nagyon össze kell kapnia magát a társaságnak és legalább a könnyebbnek ígérkező ellenfelekkel szemben minden lehetséges pontot begyűjteni.

A Znojmo idén nem az a kőkemény ellenfél, mint korábban volt. Ez elsősorban a szokatlanul gyenge támadójátékuk rovására írható. A Znojmo lőtte a Fehérvár után a második legkevesebb gólt a bajnokságban. Az október második felében összehozott hetes vereségszériájuk ugyan már a múlté, de ismét három vesztes meccsnél tartanak. Ezen a három meccsen nem kaptak sok gólt, mindegyiken csak kettőt, de mivel összesen két gólig jutottak ugyanezen idő alatt, nem lehetett kétséges a sorsuk. Velük ellentétben a fehérvári csatárok megtáltosodtak decemberben, ezt jelzi a Linznek ütött 8 gól is. Remélhetőleg Háriék ezen az úton mennek tovább, gólokat lőnek, miközben elveszik a lehetőséget a cseh csatárok elől. Ha így lesz, meglehet a Volán következő győzelme.

Fehérvár AV19 - HC Orli Znojmo 17_900
Fotó: Fehérvár AV19, Soós Attila

Fehérvár–Znojmo 3-2

   

Büntetőkkel győzte le a cseh EBEL-csapatot a Fehérvár és ezzel továbbra is felfelé tekintgethet.

A mérkőzés előtt a pályamunkásoknak akadt dolga, ugyanis a bemelegítésnél mindkét csapat kilőtte a kapuja mögötti plexit. A két plexicserét gyorsan elvégezték az illetékesek, így jó tíz perces késéssel elkezdődhetett az összecsapás.

A szünet nem zavarta meg a csapatokat, nagy iramban indult a mérkőzés. Az első komolyabb helyzet a 4. percben Gilbert előtt adódott, aki a saját harmadában szerzett korongot, lekorcsolyázta védőjét, Halasz azonban hárította a ziccert. Maradt a Znojmo kapuja előtt a Volán, ám a vezető gólt nem sikerült megszerezni. Nem úgy a vendégeknek! A 7. percben Plutnar kék vonalas lövésébe Beroun beleért, a korong pedig átcsorgott Carruth lábai között (0-1). A bekapott gól után rögtön emberelőnybe került a Fehérvár, de ezt még eltékozolta, a második fórból viszont már összejött az egyenlítés. A 12. percben szépen járt körbe a korong, Vidmar keresztpassza üresen találta Hárit, aki a hosszúba lőtt (1-1). Gilbert helyzete következett, Latendresse lőtte be élesen a kapu elé a pakkot, de Halasz jó ütemben kiszúrt a bárddal. Kocsis oldalhálójára Yellow Horn válaszolt a másik oldalon, újabb gól nem esett. Másodpercekkel a harmad vége előtt LoVecchio elé került a korong, a lövése átcsorgott Halaszon, de a bekkek kivágták a gólvonalról. 1-1-es döntetlennel ért véget az egyenlő erők küzdelmét hozó első harmad.

A középső játékrészt Hári előző harmad végi kiállítása miatt emberhátrányban kezdte a Fehérvár. Jól zárt a védelem, különösebb gond nélkül sikerült átvészelni ezeket a perceket. Öt az ötben is támadásban maradtak a vendégek, főként Carruth kapuja előtt folyt a játék. Fölénye ellenére komolyabb helyzeteket nem tudott kialakítani a Znojmo, egészen a 27. percig, amikor Yellow Horn találta telibe a kapuvasat. A harmad derekán Music helyzete jelezte, ébredezik a Volán, de a szlovén csatár túl közel került a kapushoz, nem tudta eltenni mellette a korongot. Állandósult a cseh fölény, jókor jött az újabb, immár harmadik emberelőny. Sikerült is eljutni veszélyes lövésekig, de Halasz magabiztos volt a kapuban. Az utolsó öt percre felpörgött a mérkőzés. Egy kontra végén Erdély szabálytalankodott a ziccerben kilépő Tejnorral szemben, Manavianék azonban ezt az emberhátrányt is kivédekezték. Sőt, a büntetőpadról visszatérő Erdély megszerezhette volna a második hazai találatot is.  A másik kapunál Plihal lőhetett volna gólt, de bombája centikkel elkerülte a kaput.

Fehérvár AV19 - HC Orli Znojmo-900

fotó: Fehérvár AV19, Soós Attila

Az első negyven percben mutatottnál jobb játékra lett volna szüksége a Volánnak, hogy begyűjtse mindhárom pontot, ennek ellenére ismét Yellow Hornék domináltak a harmad elején. Frissebbek, gyorsabbak és pontosabbak voltak a csehek, Carruth tartotta meccsben csapatát. A 45. percben Latendresse lépett ki egyedül, tisztán lőhetett, de ismét Halasz lett a végállomás. Éppen kiegyenlítettebbé vált a játék, amikor másodszor is vezetést szereztek a vendégek. Az 50. percben Zajic lőtt, a palánkról visszapattanót Guman kapásból a hálóba vágta (1-2). Ráadásul a gól után Harty mehetett a büntetőpadra. Ezt az emberhátrányt is kivédekezte a Fehérvár, de fontos perceket vesztett. Az 55. percben nagy esélyt kapott a magyar EBEL-csapat két egymást követő emberelőny formájában. Ám hiába a létszámfölény, amiben 13 másodpercnyi kettős előny is volt, szinte felállni sem sikerült. Már mindenki elkönyvelte a vendégsikert, amikor egy perccel a vége előtt Kóger éles szögből hatalmas gólt ragasztott Halasz kapujába, kiharcolva ezzel a hosszabbítást (2-2).

A ráadásban fordult a kocka, Hári vezérletével többször is megnyerhette volna a meccset a Volán. A fehérvári 62-es a látványra is adott, ütőjét elveszítve, korcsolyája sarkával passzolta tovább a korongot. Gól azonban nem született, jöhettek a büntetők.

Az első körben Latendresse és Yellow Horn is betalált, ahogy Hári és Mrazek sem hibázott. A kimaradt próbálkozások után végül Hári döntött, aki mindhárom büntetőjét, így az utolsót is a helyére küldte (3-2).

A Fehérvár AV19 nem játszott jól, de nagyot küzdve fordított és győzelemmel zárta a 2017-es esztendőt.

EBEL, 3425 néző. Játékvezetők: Siegel, Babic, Németh, Soós.
Carruth: 95,0% (Rajna)
K
Halasz: 88,0% (Schwarz)
Manavian, Uotila, Gilbert, Latendresse, Luttinen
1
Stehlík, Tejnor, Guman, Bartos, Miller
Vidmar, Stipsicz, Erdély, Hári, LoVecchio
2
Zajic, Lattner, Yellow Horn, Plíhal, Novak
Szabó D., Harty, Reisz, Music, Kóger
3
Plutnar, Biro, Mrázek, Matus, Spacek
Kiss Zs., Kocsis, Vincze
4
Csamango, Snajnar, Cip, Raska, Beroun
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:14 ZNO Beroun Plutnar Cip
1-1 11:34 FHA PP Hári Kóger Erdély
1-2 49:08 ZNO Guman Miller Zajic
2-2 58:43 FHA Kóger Latendresse
3-2 65:00 FHA GWS Hári
25 Kapura lövések száma 40
6 Kiállításpercek 10
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum