A Vancouver első sora 12 pontot szerzett

 

A Canucks ennek köszönhetően simán nyert a Chicago ellen. Jágr már a harmadik a lejátszott mérkőzések rangsorában, mára is jutott egy Vegas-rekord.

Szétlövések után tartotta otthon a pontokat a Washington a Boston ellen. Az első harmad a vendégeké volt két góllal, a második a hazaiaké szintén kettővel. A harmadik periódusban ismét előnybe került a Bruins, de Brett Connolly révén a Capitals kiharcolt a ráadást. A büntetőlövések során csak Alekszandr Ovecskin volt eredményes.

Carey Price negyven percig tartotta meccsben a csapatát Tampában, de aztán érvényesült a papírforma és a Bolts bedarálta a Montrealt. A Lightning öt perc alatt ütött kettőt, amiből Steven Stamkos kettőt vállalt magára, a másodikat dupla fórból.

A vancouveri Thomas Vanek, Brock Boeser, Sam Gagner sor gyakorlatilag egyedül verte meg a Chicagót. A trió összesen 12 pontot termelt, ebből az osztrák szélső két góllal és három gólpasszal minden találatból kivette a részét, az év újonca címre esélyes Boeser pedig négy ponttal. Az újoncok pontlistáján Boeser (38) most megelőzte Barzalt (36), a góllövő listán ellenben hatalmas az előnye 21 találatnál jár, míg a Barzal, Keller páros csak 13-nál.

vanek2

A Tampa mellett nyert a másik délkeleti csapat a Florida is, amely a Philadelphiát verte és így egymás után negyedik győzelmét szerezte. A Panthers háromgólos előnyt épített, miközben James Reimer 53 percig hibátlanul védett. A Philly két perccel a befejezés előtt minimálisra csökkentette a különbséget, de az egyenlítő gólt már nem tudta megszerezni.

Gólzáporos meccsen nyert a Toronto Arizonában. Az első harmadban bő hat perc alatt öt gól született, ebből az első hármat a Leafs ütötte szűk három perc alatt, amire a Coyotes válaszolt kettővel 77 szekundum alatt. A találkozó a második harmadban dőlt el amikor a Leafs ismét hármat ütött zsinórban, ebből kettőt 10 másodperc alatt. A mérkőzés legjobbja az egyaránt három-három pontot szerző Patrick Marleau, Mitch Marner kettős volt.

A Vegas hosszabbításban nyert a Los Angeles ellen, ezzel tovább növelte az előnyét a Pacific-csoport élén, éppen a Kings előtt. A Knights három egységgel gyűjtött többet mint közvetlen riválisa, ráadásul két mérkőzéssel kevesebbet játszott. A mérkőzést David Perron döntötte el a ráadás negyedik percében. A Knights egymás után a 11. meccsén szerzett pontot, ami új NHL-rekord az expanziós csapatok történetében, akárcsak az, hogy sorozatban hatodszor tudott nyerni újonccsapat.

A Calgary hiába vezetett kétszer is San Joséban, a Sharks kétszer is egyenlített, sőt szétlövések után a mérkőzést is megnyerte. Timo Meier egalizált nyolc perccel a befejezés előtt, a rávezetések során pedig Joe Pavelski és Joonas Donskoi döntött a hazaiak javára. Jaromír Jágr 1731. mérkőzését játszotta, amivel befogta a harmadik helyen álló Ron Francist és már csak 36 mérkőzésre van a listát vezető Gordie Howe-tól.

NHL, 2017. december 28.

Washington?Boston 4-3 b.
G.: Eller, Ovecskin, Connolly ill. Backes (2), Acciari

Tampa Bay?Montreal 3-1
G.: Stamkos (2), Point ill. Gallagher

Florida?Philadelphia 3-2
G.: McCann, MacKenzie, Huberdeau ill. Laughton, Couturier

Arizona?Toronto 4-7
G.: Archibald, Perlini, Martinook, Fischer ill. Marleau (2), Hyman, Matthews, Marner, Nylander, Brown

Vancouver?Chicago 5-2
G.: Gagner (2), Vanek (2), Boeser ill. Schmaltz, Hartman

Los Angeles?Las Vegas 2-3 h.
G.: Gáborík, Doughty ill. Marchessault, Leipsic, Perron

San Jose?Calgary 3-2 b.
G.: Pavelski, Meier ill. Hathaway, Backlund

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum