Csehország elkapta Oroszországot

 

A junior-világbajnokság első meccse máris meglepetést hozott. A finnek kikaptak Kanadától, a többi mérkőzésen az esélyesek nyertek.

Hat mérkőzést rendeztek a junior világbajnokság első két napján. Az első nap legnagyobb meglepetését a csehek szállították, akik öt gólt szerezve legyőzték az orosz válogatottat. Az erőviszonyokról mindent elmond, hogy az elmúlt 26 juniorvébén 22 érmet szerzett a szbornaja, miközben a csehek a 2005-ös bronzérmük óta egyetlen egyet sem. Akkor olyan későbbi szupersztárok játszottak a válogatottban, mint Roman Cervenka, Michael Frolík, David Krejci, Jakub Petruzalek vagy Petr Vrána. A két csapat legutóbbi 11 egymás elleni mérkőzéséből a keddi a második volt a csehek számára, akik a meccs elejétől kezdeményezőként léptek fel, az 5. percben emberelőnyből találtak be. Az oroszok hamar egyenlítettek, majd a meccs legszebb találatával még egyszer jártak el így az első tíz percben, miután a csehek másodszor is megszerezték a vezetést. A meccs a középső periódusban dőlt el, amikor Zadina és Chytil találatára az oroszok nem tudtak reagálni. Az utolsó harmadra lecserélték a 16 lövésből négy gólt kapó Melnyicsukot, azonban ez sem segített, a 47. percben már 5-2 állt az eredményjelzőn. Az oroszok az utolsó bő két percben két gólt is lőttek ugyan, egyenlíteni azonban már nem sikerült, 5-4-re nyert Csehország.

2018 IIHF World Junior Championship
Fotó: Matt Zambonin/HHOF-IIHF Images

Az első nap rangadóján Kanada mérkőzött Finnországgal. A juharlevelesek 6 perc alatt lőttek két gólt, a finnek pedig innentől már csak szaladtak az eredmény után: feljöttek 2-1-re és 3-2-re is, de Kanada mindig vissza tudta állítani a kétgólos differenciát. Ráadásul a finnek hajrája sem sikerült olyan jól, mint az oroszoké, Kanada 15-8-ra nyerte az utolsó húsz percben a kapura lövéseket, amely elég volt ahhoz, hogy elvegyék a finnek elől a levegőt, akik így képtelenek voltak feljebb zárkózni ellenfelükre, 4-2-re nyert Kanada. Akikre szerdán könnyebb feladat várt, hiszen Szlovákia képtelen volt komolyabb ellenállást kifejteni, a lövőpárbajt 52-20-ra nyerték az észak-amerikaiak, háromszor találtak be emberelőnyben, összesen hat gólt lőttek és egyet sem kaptak, végül 6-0-ra nyertek.

Az USA még ennél is nagyobb gólparádét rendezett első mérkőzésén, melyet a dánokkal vívtak. Érdekesség, hogy mindezt úgy tették, hogy nem lőtték rommá ellenfelük kapuját, 9 góljuk 36 lövésből keletkezett, ami ugyan nem kevés, de a 25%-os lövéshatékonyság szép játékot, nagy számú minőségi helyzet kidolgozását sejteti. Már az első húsz perc végén 5-0-ra vezettek, ehhez a másik két harmadban 2-2 gólt tettek hozzá és 9-0-ra nyertek.

Svédországnak sem okozott gondot Fehéroroszország legyőzése, bár az első harmad után még 1-1 volt az állás, mindkét gól svéd emberelőnyből született. A középső periódusban 3, az utolsó húsz percben két gólt lőttek a háromkoronások, így a végén 6-1-re nyertek. A frissen feljutott fehéroroszokra szerdán fontosabb feladat várt, Svájcot kísérelték meg elkapni, ami majdnem sikerült is nekik. Az első harmad itt is 1-1-es állást hozott, majd a harmadik periódus elején kihasználtak egy emberelőnyt és megszerezték a vezetést. Svájc azonban tudott újítani és a harmad közepe táján szerzett két góllal visszavette azt. Ezt aztán később már nem is engedték ki a kezeik közül és 3-2-re nyertek.

Az első hat meccs után öt hibátlan csapat van, az A csoportban Kanada és az USA, a B-ben a svédek, a csehek és a svájciak. Csütörtökön újabb négy meccset rendeznek, a csehek a svédek ellen szerezhetnek újabb bravúrgyőzelmet, az oroszok Svájc ellen javíthatnak, a finnekre a dánok, az amerikaiakra Szlovákia vár.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum