Kapusok napja az NHL-ben

 

Öten is hibátlanul védtek, hatan egy gólt kaptak. Jones és Kane jubilált, a Columbus folytatta sorozatát, a Calgary kivételével minden csapat jégre lépett.

A sérülés miatt hat meccs után visszatérő Auston Matthews vezette győzelemre a Torontót a Rangers ellen, győztes gólt lőtt, adott egy gólpasszt is. A Rangers kapujában Henrik Lundqvist zsinórban 11 hazai győzelem után hagyta el ismét vesztesen a jeget.

Original Six-rangadót nyert a Boston is, amely a Detroitot verte. A TD Gardenben a Bruins Brad Marchand és Patrice Bergeron vitte a prímet, előbbi három pontot szerzett, utóbbi 1-1 után két gólt lőtt a befejező húsz percben.

Mathew Barzal volt az Islanders nyerő embere a Winnipeg ellen. Az egyoldalú mérkőzésen az újonc center karrierje első mesterhármasát ütötte, a harmadik a győztes találat volt. Barzal mellett Jaroslav Halak emelkedett ki, aki 38 lövést hatástalanított.

Mathew-Barzal

A Pittsburgh meglepetésre gólt sem tudott ütni hazai jégen az Anaheimnek. A Ducks kapujában John Gibson 29 védéssel babonázta meg a kétszeres bajnok játékosait. Mellette Rickard Rakell emelkedett ki, aki egy-egy gólt és gólpasszt tett a közösbe.

Minden izgalom az utolsó három percre maradt a Tampa?Minnesotán, addig ugyanis Andrej Vasziljevszkij és Alex Stalock is hibátlanul védett. A hajrában azonban a Bolts háromszor is bevette a Wild kapuját, így utolsó tíz mérkőzéséből a kilencediket nyerte. Vasziljevszkij negyedszer maradt hibátlan, amivel befogta a listavezető Szergej Bobrovszkijt.

Jonathan Huberdeau egyetlen gólja döntötte el a Florida?Ottawa csatát a hazaiak javára. A Panthers előző mérkőzésén is duplázó csatár a második harmad második percében szerezte a győztes találatot. A Florida kapujában James Reimer 38 lövést hárított.

A New Jersey az első negyed óra végén már hárommal vezetett a Chicago ellen, amivel érdemben le is rendezte a mérkőzést. Taylor Hall és Will Butcher két-két pontot szerzett, Cory Schneider 39 lövést védett. A Hawksban Patrick Kane a 300. gólját ütötte, amivel csatlakozott a Bobby Hull, Stan Mikita, Steve Larmer, Denis Savard kvartetthez.

A Carolina legyőzte a Buffalót, ezzel utolsó hat meccséből az ötödiket nyerte. A találkozó a második harmadban derekán dőlt el, amikor 2-1-es hazai vezetésnél Justin Faulk néhány perc alatt duplázott. A duplázó hátvéd mellett a három gólpasszt kiosztó Teuvo Teravainen emelkedett ki, ő készítette elő többek között Faulk második, győztes gólját is.

A Philadelphia nem nyerni jár Columbusba, 2008 óta zsinórban 11. vereségét szenvedte el az ohiói nagyvárosban. A Jackets sorozatát Szergej Bobrovszkij és Pierre-Luc DuBois nyújtotta tovább. Az orosz hálóőr 30 lövést fogott, majd még hármat a büntetőlövések alatt, az újonc szélső pedig karrierje során először talált be a rávezetések során, ez egyben győztes büntetőnek bizonyult.

Az Edmonton könnyedén nyert a Montreal ellen, ezzel négyes győzelmi sorozatot épített, és először az évad során 50%-os mutatóval áll. Leon Draisaitl és Connor McDavid összesen öt pontot szerzett a Rogers Place-ben, Cam Talbot 29 lövést hárított.

Kétgólos hátrányból, szétlövések után nyert a Dallas a Nashville ellen. A Predators ütötte a meccs első két gólját, amire hárommal válaszolt a Stars, de nem tudta megtartani az előnyét, mert Ryan Johansen megmentette az egyik pontot a vendégek számára. A rávezetések során a vendégek nem találtak be, a hazaiak részéről viszont Alekszandr Radulov és Tyler Seguin is.

Négy perc alatt döntötte el a meccset a Colorado az Arizona otthonában. A csata nem hozott gólt a mérkőzés feléig, ekkor a vendégek négy perc alatt négyet rámoltak be, amivel el is döntötték a két pont sorsát. Az Arizona szurkolói csak annak örülhettek, hogy Derek Stepan lett a franchise történetének harmadik játékosa, aki egy mérkőzésen két gólt is lőtt emberhátrányból.

Stílusosan ünnepelte karrierje 100. győzelmét Martin Jones, a San Jose kapusa: 28 lövést védett, hibátlan teljesítményt nyújtott egykori klubja, a Los Angeles ellen. A Kings a vereségnek köszönhetően elvesztette a nyugati első helyet, pontszámban a St. Louis és a Vegas is befogta Kopitarékat.

A Knights az első negyed órában három gólt ütött a Washingtonnak, amivel le is rendezte az összecsapást. A folytatásban csak az volt a kérdés, hogy Marc-Andre Fleury lehozza-e kapott gól nélkül a találkozót. A válasz igen: Fleury összesen 26 lövést védve első shutoutját szerezte új klubjában. A Vegas utolsó kilenc mérkőzéséből a nyolcadikat nyerte, és holtversenyben első nyugaton, miközben a St. Louis négy, a Los Angeles három mérkőzéssel játszott többet.

A St. Louis három vereség után Vancouverben szakította meg aossz sorozatát. A Blues kapujában Jake Allen 30 lövést húzott le, Kyle Brodziak egy gólpassz mellett győztes gólt lőtt. A Canucks szépítő gólját az újonc Brock Boeser ütötte, akinek ez volt a 20. találata a 43. mérkőzésén. Ezzel nemcsak vezet az első évesek között, de megdöntötte Pavel Bure csúcsát is, akinek újoncként 49 mérkőzés kellett a 20 találathoz.

Most három nap szünet következik az NHL-ben, legközelebb 27-én lépnek jégre a csapatok, akkor 11 mérkőzéssel folytatódnak a küzdelmek.

NHL, 2017. december 23.

Boston?Detroit 3-1
G.: Bergeron (2) Marchand ill. Nielsen

NY Islanders?Winnipeg 5-2
G.: Barzal (3), Lee, Beauvillier ill. Poolman, Lowry

Edmonton?Montreal 4-1
G.: Strome, McDavid, Lucic, Khaira ill. Shaw

Tampa Bay?Minnesota 3-0
G.: Girardi, Johnson, Kucserov ill. ?

Florida?Ottawa 1-0
G.: Huberdeau ill. ?

New Jersey?Chicago 4-1
G.: Boyle, Palmieri, Zacha, Hall ill. Kane

NY Rangers?Toronto 2-3
G.: Vesey, Miller ill. Nylander, Hainsey, Matthews

Pittsburgh?Anaheim 0-4
G.: ? ill. Kase, Rakell, Cogliano, Fowler

Carolina?Buffalo 4-2
G.: Faulk (2), Aho, Staal ill. Beaulieu, Girgensons

Columbus?Philadelphia 2-1 b.
G.: Jones ill. Provorov

Las Vegas?Washington 3-0
G.: Tuch, Lindberg, Karlsson ill. ?

Arizona?Colorado 2-6
G.: Stepan (2) ill. Söderberg (2), Compher, Jakupov, Nieto, Andrighetto

Dallas?Nashville 4-3 b.
G.: Seguin, Roussel, Hanzal ill. Jemelin, Jarnkrok, Johansen

Vancouver?St. Louis 1-3
G.: Boeser ill. Berglund, Brodziak, Steen

San Jose?Los Angeles 2-0
G.: Sörensen, Pavelski ill. ?

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum