Dobogósok rangadója Miskolcon

   

Ellenfélként tér vissza a miskolci csarnokba Jason Morgan és remek formában játszó csapata. A listavezető a harmadik helyezettet fogadja.

Az elmúlt két hónap két legerősebb csapata találkozik a miskolci csarnokban szerda este. Ez még akkor is igaz, ha a DVTK Jegesmedvék hétfőn harmadszor is vereséget szenvedett az Újpesttől. Ezzel együtt a miskolciak az elmúlt 19 bajnoki mérkőzésük mindegyikén szereztek pontot, nem is véletlen, hogy toronymagasan vezetik az Erste Ligát. Elképesztően erős a miskolci keret, amelyben a magyar válogatott játékosok viszik a prímet a pontgyártásban, a légiós derékhad pedig a hátsó alakzatok stabilitását biztosítja a remekül védő kapusok előtt. Hétfőn Újpesten három hiányzója volt a csapatnak, Láda Balázs, Ritó László és Jed Rusk személyében. Nélkülük is remekül játszottak, óriási iramú mérkőzést hoztak össze az újpestiekkel, amelyen mindkét fél eldönthette volna a maga javára a három pont sorsát. Nem így történt, hosszabbítás következett, amelyen a 3 a 3 alatti játékban a miskolci védelem talán egyetlen komolyabb kihagyása az újpestiek győzelmét jelentette.

A vendég Dunaújváros napra pontosan két hónapja, október 20-án szenvedett utoljára vereséget az Erste Ligában. Akkor 3 győzelemmel és 8 vereséggel a 7. helyen szerénykedtek, azóta viszont metamorfózison esett át a csapat, sorozatban már 11 győzelmet arattak, és ezzel feljöttek a tabella 3. helyére. Jason Morgan csapata nagyon összeállt, ráadásul a kanadai mester érkezésével újabb erősítések is jöttek. Többször írtuk már, hogy a csapat húzójátékosai között vannak örömtelien fiatalok is. Az Odnoga, Léránt, Silló hármas szerencsére nem akar leállni a pontgyártással, az új igazolások pedig úgy tűnik, valóban tovább erősítik a csapatot. Turcotte ott folytatja, ahol Belgrádban abbahagyta, elképesztő gólérzéke olykor szerencsés találatokhoz is hozzásegíti. Hári az előkészítésben jeleskedik, Becze két bajnoki után máris két assziszttal áll. Hogy mit ér a tizenegyes győzelmi széria, azt a következő időszak fogja igazán megmérni, hiszen erős hetek várnak az Acélbikákra. Az alapszakasz zárásáig a szerda esti meccset is ideértve még háromszor játszanak a Jegesmedvékkel, egyszer a MAC-cal, kétszer az UTÉ-val. Nagyon komoly erőfelmérő vár Azariékra, de az elmúlt két hónapra alapozva megfelelő önbizalommal korcsolyázhatnak ki a listavezető ellen is a pályára.

MISDAB2

“Minden bizonnyal szoros és izgalmas összecsapás lesz a holnapi – nyilatkozta a csapathonlapnak Mikael Tisell, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője. – A hétfői mérkőzés elég sokat kivett a csapatból, a Dunaújvárosnak viszont két nappal többet tudott pihenni, mint mi. Legutóbb a Magyar Kupa sorozatban találkoztunk velük, akkor hosszabbítás után sikerült őket legyőzni. Nagyon kemény ellenféllel állunk szemben, akik az utolsó 10 mérkőzésüket meggyőző fölénnyel nyerték a ligában. Remélem sikerül kipihenni a hétfői mérkőzést, és szerdán újult erővel jégre lépni.”

“A legutóbbi mérkőzésükön hosszabbításban legyűrte a DVTK-t az UTE – mondta Jason Morgan, a Dunaújváros vezetőedzője. – Biztosak lehetünk benne, hogy egy nagyon erős teljesítménnyel, jó meccset játszva akarnak majd visszakerülni a helyes útra. A miskolci csarnok egy nagyon nehezen bevehető vár, jók a szurkolók és természetesen kiváló a csapat is. Mi a legjobb játékunkat játszuk most, tehát izgatottan várom, hogy ez mire lesz elég az első helyezett ellen. Az teljesen bizonyos, hogy minden játékosnak a lehető legjobb teljesítményt kell produkálnia ahhoz, hogy esélyünk legyen a győzelemre.”

Ne feledjék, szurkolói kezdeményezésre a mérkőzés előtt gyűjtést szerveznek a december 15-én tragikus körülmények között elhunyt hajdúszoboszlói édesanya családja számára. Kérik mindazokat, akik szeretnék adományukkal támogatni a kezdeményezést, a mérkőzés előtt keressék a jégcsarnokban a szurkolói gyűjtőpontot.

DVTK Jegesmedvék–DAB 4-2

   

Igazi rangadót vívott egymással a Miskolc és a Dunaújváros, és ha nehezen is, de a bajnok otthon tartotta a három pontot.

A mérkőzés előtt elindult a Jegesmedve-szurkolók által kezdeményezett adománygyűjtés a nehezen felfogható tragédiát átélt hajdúszoboszlói család támogatására. A drukkerek akciójához több játékos is csatlakozott: árverésre kerül Gőz Balázs válogatott meze (kikiáltási ára 30 ezer), Vaszjunyin Artyomnak, a Jégkorongszövetség 90. éves jubileumi gáláján viselt meze (kikiáltási ára 20 ezer forint), amelyet az egész válogatott aláírt, illetve egy egészen különleges ereklye. Az ősszurkoló miskolci Fodor család és Jesse Dudas közösen azt az ütőt ajánlotta fel, amellyel 2015 márciusában, a MOL Liga-döntő utolsó meccsén a Miskolci Jegesmedvék első bajnoki címét jelentő mesterhármasát lőtte. Mivel a miskolci szurkolóknak ez egy egészen emblematikus emléktárgya, ennek a kikiáltási ára 100 ezer forint. A licitálásról bővebb információk csütörtökön reggel adnak a Jegesmedve-szurkolók.

A találkozó természetesen nem a jótékonykodásról szólt, hiszen egyik csapat sem szeretett volna pontokat adományozni a másiknak. Ennek megfelelően kezdtek a csapatok, másfél perc alatt előbb Duscheknek, majd Adorjánnak kellett nagyot védenie. A 3. percben a vendégek megszerezték a vezetést: Izacky indult el a saját harmadából, nem tudták tőle elvenni a korongot, majd a miskolci térfél közepéről kegyetlenül kilőtte a felső sarkot (0-1). Némi átfedéssel mindkét csapat veszni hagyott egy-egy emberelőnyt, majd teljes létszámban Vas pár másodperceb belül kétszer is lőhetett, de Duschek védett. A Jegesmedvék második fórjában három elképesztő nagy helyzet is kimaradt, de a vendégek végül kihúzták. A hazai támadók többször is átjátszották az Acélbikák védelmét, ám az ex-miskolci Duschek egészen kiválóan teljesített. Közben a vendégkontrákban mindig benne volt a veszély, így a szurkolók egészen biztosan nem unatkoztak. Másfél perccel a vége előtt egyenlítettek a Jegesmedvék: Vojtkó a kék vonalról tette középre a korongot, amelybe Sakaris szúrt bele, és így vágódott a pakk a kapuba (1-1).

A második harmad meglepetésre miskolci előnnyel kezdődött, valószínűleg a levonuláskor történhetett valami, mert Duschek sportszerűtlen magatartásért kapott két percet. Ennek végén Hüffner és Sakaris mutatta be, hogy milyen a boksz, így ők is kaptak egy kis extra pihenőt. A 25. percben egy közeli, blokkolástól felpörgő lövés a miskolci keresztvasról pattant vissza a mezőnybe. A következő periódusban kicsit csökkent a játék színvonala: több lett a hiba, kevesebb a helyzet. A 33. percben ismét vezettek az Acélbikák: emberelőnyben – két ziccerhelyzet után – a Becze két csellel játszotta tisztára magát a jobb kapuvas mellett, középre passzolt, Izacky pedig kapásból ismét a felső sarokba bombázott (1-2). Hamar válaszoltak a házigazdák: négy perc múlva – 4 a 4 elleni játékban – Kulmala óriási löketet eresztett meg a hosszú felső sarokba (2-2).

A harmadik játékrészből nem telt el egy perc, amikor Sakaris fonákkal a bal kapuvasat találta el. Néhány csendesebb perc után ismét kimaradt egy miskolci emberelőny. Egyik csapat sem tudott tartósan a másik fölé nőni, ám a helyzeteket sokáig nem tudták kihasználni. Az 53. percben Vas törte meg a gólcsendet, oldalról ragasztott nagy gólt a vendégkapuba (3-2). És ha egy üzlet beindul: egy perc múlva Magosi vihette egyedül Duschekre a korongot, és nem hibázott (4-2). Két perccel a lefújás előtt még egy dupla bunyó színesítette a meccset, de utána már az eredmény nem változott.

A Dunaújvárosi Acélbikák vereségével lezárult a csapat 11 meccs óta tartó veretlenségi sorozata, Azariék legutóbb október 20-án szenvedtek vereséget a MAC ellen.

dabmis

Fotó: DAB

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”Az első két harmadban rengeteg helyzetünk volt, és az ellenfelünk csak azért volt meccsben, mert ezeket kihagytuk. A harmadikban végül a magunkra javára döntöttük el a meccset, de végig azt éreztem, hogy erősebbek vagyunk. Nagyon örülök, hogy a hétfői vereség után gyorsan visszatértünk a helyes útra.”

Jason Morgan (vezetőedző, DAB): ”Nagyon kemény és szoros mérkőzést vívtunk a bajnokkal. Büszke vagyok a csapatra, mert az utolsó pillanatig küzdöttek, nem adták fel. Az első két harmadban gyors ide-oda gólok estek, a döntő a harmadik miskolci találat volt, a negyediket pedig lesgyanúsnak éreztük. Ebben a csarnokban, a házigazdák ellen nagyon nehéz nyerni, ezért elégedett vagyok azzal, ahogy beleálltunk a meccsbe. Pont ezért bosszantó, hogy tulajdonképpen egy perc alatt vesztettük el.”

Erste Liga, 910 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Kormos, Vincze.
Adorján: 95,2% (Kiss)
K
Duschek: 92,7% (Barna)
Joe, Leppanen, Galanisz, Miskolczi, Magosi B.
1
Léránt, Orbán, Nageler, Turcotte, Izacky
Ruikka, Láda, Pavuk, Vas, Sakaris
2
Hüffner, Erdélyi, Becze, Azari, Novotny
Bernáth, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Kulmala
3
Lencsés, Hruby, Silló, Odnoga, Hári
Köllő, Albert, Berta, Tóth G.
4
Szkripec, Török, Németh, Borbás, Nagy
Tisell Mikael, Parikka Eemeli Olli
E
Morgan Jason, Musial David
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:46 DAB Izacky Nageler Hüffner
1-1 18:22 MIS Sakaris Vojtkó Galanisz
1-2 32:40 DAB PP Izacky Becze Turcotte
2-2 36:22 MIS Kulmala
3-2 52:33 MIS Vas Sakaris Pavuk
4-2 53:15 MIS Magosi B. Galanisz Miskolczi
55 Kapura lövések száma 42
19 Kiállításpercek 25

A DVTK Jegesmedvék–DAB góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum