Bécsben javíthat a Ferencváros

   

A zöld-fehérek két hónapja nyeretlenek idegenben.

Egyik legjobbja nélkül várja a Vienna Capitals farmcsapata a Ferencvárost a vasárnap esti mérkőzésen. Felix Maxa, az 1997-es születésű csatár ugyanis kölcsönbe a Villach-hoz került, ahol  a Jesenicébe kölcsönadott Adis Alagic pótlása lesz a feladata az EBEL-ben. Maxa távozásával 3 gól és 4 gólpassz is elment a csapattól, ami a házi kanadai táblázaton a negyedik helyre volt elég. Stabil csapattag volt, a Capitals minden Erste Liga-meccsén ott volt. Mivel a junior válogatott tagjai még nem állhatnak majd Christian Dolezal vezetőedző rendelkezésére, még foghíjasabb lehet a MAC ellen már amúgy is csak 16 mezőnyjátékossal kiálló csapat. Kevésbé harcos biztosan nem lesz a fekete mezes alakulat, sőt. Maxa példája pont azt üzeni a többi fiatalnak, hogy ha keményen hajtanak, képbe kerülhetnek az EBEL-ben is.

Szeptember 15-én aligha gondolta bárki is, hogy azt követően hónapokig jóformán csak veszíteni jár majd a Ferencváros más pályákra. Aznap a Vienna elleni 6-4-es győzelmet követően a zöld-fehérek az Erste Liga élén álltak. Azóta viszont mindössze egyetlen alkalommal szereztek pontot Pesterzsébeten kívül, és a fehérvári, büntetőkkel megszerzett győzelemnek is lassan már két hónapja. Ezzel a teljesítménnyel Rafajék a második leggyengébb mérleget mondhatják magukénak az egész mezőnyben. Hogy mi lehet az oka annak, hogy a saját pályáról kimozdulva szinte garantált a vereség, még a Fradinál sem tudják. Mindenesetre Bécsben jó alkalom nyílik az idegenbeli győzelem újbóli megízlelésére. Ehhez persze nem szabad lebecsülni az ellenfelet, hiszen az Albert Schultz Halléban mindenkinek képesek nehéz pillanatokat okozni. A Csíkszereda ellen pénteken elvesztett hazai mérkőzést követően azért is lenne kötelező a győzelem, mert a Sportklub szombaton bukott, így vissza lehet előzni, ahogy az eredmények ferencvárosi szemszögből megfelelő alakulása esetén a hétfőn a miskolciak ellen játszó újpestieket is. A Fradinak ez lesz az utolsó meccse a bécsiek ellen az alapszakaszban, innentől már csak nehezebben megszerezhető pontok következnek.

FTC-VC2-DSC_5266

Fotó: Ferencvárosi TC (Claus János)

Vienna Capitals II–FTC 2-1

   

A bécsi Erste Liga-csapat a ferencvárosiak ellen szerezte meg első rendes játékidős győzelmét, sikerével megduplázta pontjai számát.

A három sorral felálló Capitals II kiválóan kezdte a Ferencváros elleni mérkőzését, két és fél perc után Simon Wolf vezetéshez juttatta a bécsieket. Az első harmad felénél összejött az egyenlítés a zöld-fehéreknek, Virág Tamás talált be Dusan Sidor kapujába. Az FTC megnyomta az első 20 percet, 19:6-ra nyerte a kapura lövési mutatót, de több gólt nem lőtt. A második harmadban nem esett találat, a hazaiak és a vendégek is 2-2 kisbüntetést kaptak. A mérkőzés kulcspillanata a 42. percben volt, amikor Juhamatti Hietamaki gáncsolásért, míg Németh Attila palánkra lökésért kapott 2 perces büntetést. Christian Dolezal időt kért, a kettős emberelőnyt pedig gólra váltotta az osztrák csapat: Szabad Kevin passzából Richard Schlögl volt eredményes, újra a Vienna Capitals II vezetett. Az FTC hajtott az újabb egyenlítésért, szűk 2 perccel a vége előtt emberelőnybe került a magyar együttes. Greg Lindqvist időt kért, kapusát is lehozta. A ferencvárosiak 6 a 4 ellen támadhattak, hiába. A Vienna Capitals II 2-1-re diadalmaskodott, szeptember 22. után nyert újra, ezzel egyrészt megszerezte első rendes játékidős sikerét az Erste Ligában, másrészt megduplázta pontjai számát.

vc2

Fotó: TSH

Hiányzik a minőség a játékból

 

Az FTC vezetőedzője iszonyatos katasztrófának nevezte csapata bécsi teljesítményét.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): “Egy gólt szereztünk 60 perc alatt a Vienna ellen. Ez iszonyatos katasztrófa! Nem számít, hogy 50 vagy bármennyi lövésünk volt, akkor is csak egyetlen gólt szereztünk, ami nem elég. Ez ilyen egyszerű. A mérkőzés előtt elmondtam, hogy mire kell figyelnünk. A Vienna két nagyon szoros harmadot játszott legutóbbi meccsén a Miskolc ellen, és egyébként mindenki más ellen is. Azonban mindenki más lőtt két-három gólt, de mi csak egyet. Egyetlen gólt szereztünk, és egyetlen góllal nem nyerhetsz hokiban. Szóval ez hatalmas csalódás. Ilyen az élet, sajnos ezen már nem változtathatunk. Hazamegyünk, és újrakezdjük. Idegenben nem szerzünk gólokat. Volt elég helyzetünk most is a második harmadban, háromszor mehettünk egyedül kapura, kétszer mentünk el három az egy ellen, és nem tudtuk a hálóba juttatni a korongot. Hiányzik a minőség a játékból. Nem tudom megmondani, miért nem szerzünk gólt. Van elég helyzetünk, a vasárnapi meccs sem arról szólt, hogy nem voltak helyzeteink, éppen ellenkezőleg! Bőven van lehetőségünk gólt szerezni. De nem szereztünk, majd kettős emberhátránnyal sújtottak minket, amiből viszont a másik oldalon gól lett. Ez így nem elég, ilyen egyszerű!”

Forrás: FTC

Erste Liga, 277 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Sipos, Vincze.
Sidor: 97,6% (Maros)
K
Sevela: 88,9% (Pleszkán)
Leitner, Kuqali, Schönwetter, Vendis, Janisch
1
Tuominen, Hietamaki, Dubek, Fliszár, Tendler
Müller, Wolf, Szabad, Loik, Rohm
2
Jaborník, Korbuly, Németh, Bödök, Virág
Kruckovyc, Karitnig, Schlögl, Ranftl, Thalhammer
3
Owen, Jászai, Roczanov, Rafaj, Szappanos
4
Lengyel, Tóth, Könczei, Kovács, Shupe
Dolezal Christian, Schweda Peter
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:29 VIC Wolf Schönwetter
1-1 09:42 FTC Virág Rafaj Jászai
2-1 42:13 VIC PP2 Schlögl Szabad Thalhammer
18 Kapura lövések száma 42
16 Kiállításpercek 12

A Vienna Capitals II–FTC góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum