Magyarország?Ausztria 2-5

   

Szenzációs kapusteljesítményének és roppant tudatos játékának köszönhetően Ausztria megnyerte a kiesésről döntő találkozót a magyar válogatott ellen a franciaországi junior világbajnokságon.

A magyar kapuban, mint eddig a vb összes meccsén, Garbacz Máté kezdett. Számunkra kedvezően indult a mérkőzés, hiszen az ötödik perc végén emberelőnybe kerültünk. Ebből aztán különösebb veszélyt nem tudtunk kialakítani, ráadásul az előny lejártával az osztrákok megkontráztak minket, a 3-2 elleni játékot pedig jól oldották meg, így hét perc elteltével megszerezték a vezetést. Egyértelműen domináltunk a meccs ezen szakaszában, de gólt nem tudtunk szerezni. Egészen a 13. Percig, amikor Vértes Nátán szerezte meg második világbajnoki gólját. Sokáig nem örülhettünk az egyenlítésnek, hiszen ellenfelünk nem egész egy perc alatt visszavette a vezetést, oda lett a kőkemény melóval összehozott egál, újra futhattunk az eredmény után.

Ez a játék feküdt Ausztriának, nyugodtan védekeztek, helyenként veszélyes kontrákat vezettek, mi pedig görcsössé, feszültté váltunk. A középső periódust nagyon jó szellemben kezdte a magyar csapat, helyenként egyenlő létszám mellett is az volt az ember benyomása, mintha előnyben játszanánk. Ez nem nagyon zavarta az osztrákokat, akik ettől függetlenül egyszer-kétszer életveszélyes helyzetben kerültek a kapunk elé. Az egyik ilyenből aztán gólt is lőttek, majd két perc elteltével egy újabbat, így a meccs felénél 4-1-es hátrányba kerültünk. Kikérte idejét Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány. Sokat dolgozott a magyar csapat, majd annál is többet, hiszen a 34. percben emberhátrányba kerültünk. Ezt nem csak, hogy kivédekeztük, de emberelőnyt sikerült kiharcolni. A fór most jobban ment, de a kapu előtt továbbra is határozatlanok voltunk.

HUN U20

Nem mehetünk el szó nélkül Jakob Holzer teljesítménye mellett. A kalgenfurti kapus az első negyven percben a legjobb játékos volt a jégen, húsz védése főszerepet játszott abban, hogy nem kerültünk közelebb ellenfelünkhöz. Az utolsó percben azonban ő is tehetetlen volt, Fejes Nándor lőtt szép gólt emberelőnyben, visszaadva a reményt az egyenlítéshez. Nem sok választott el minket az újabb góltól, de Holzer nem zökkent ki, az utolsó pillanatokban ismét nagyot védett. Arra a kérdésre, hogy a harmadik harmadban tudja-e fokozni a nyomást a magyar válogatott, hamar megkaptuk a választ, hiszen az első másodperctől letáboroztunk az ellen kapuja előtt. Holzer kapus azonban továbbra is parádézott, a betömörülő osztrák védelmet nem tudtuk kellően megmozgatni. Fölényünkről mindent elmond, hogy Garbacz körülbelül 10 perc elteltével ért először a koronghoz.

A harmad derekán egy emberhátrány átmenetileg visszavetett minket, de kiegészülve ott folytattuk, ahol azelőtt abbahagytuk. A gókhoz azonban ez kevés, illetve az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az osztrákok kétgólos előnyüket roppant okos játékkal őrizték. Ráadásul éppen a hajrára fáradtunk bele mindebbe, ekkor Garbacznak ismételten be kellett mutatnia egy-két nem mindennapi bravúrt. Az osztrákok azonnal érzékelték, hogy enyhült rajtuk a nyomást, egyre többször jutottak el a kapunkig, egyre veszélyesebb helyzeteket kidolgozva. Az 58. percben aztán a salzburgi Nico Feldner megszerezte saját maga második találatát és harmadik pontját, amivel el is dőlt a mérkőzés. A végére még maradt egy magyar emberhátrány, de az eredmény már nem változott, 5-2-re megérdemelten nyert Ausztria.

A magyar csapat minden elismerést megérdemel, a torna legnagyobb részében emberfeletti teljesítményt produkált, első Divízió 1/A-s évünkben is méltó ellenfelei voltak mindenkinek. Egy kis hiányérzetünk az utolsó meccs kapcsán lehet csak, épp a legfontosabb pillanatban voltunk egy kicsit haloványabbak a megszokottnál, de remélhetően mindenki sokat tanult ebből az egy hétből.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum