Leszakíthatja a Bolzanót a Fehérvár

   

A 2014-es bajnok eddig csak szenved ebben a szezonban. A Fehérvár egy győzelemmel komoly előnyre tehet szert vele szemben.

A pénteki, csonka játéknapot követően visszacsúszott ugyan a Fehérvár a 11. helyre az EBEL tabellán, de ez csak a kevesebb lejátszott mérkőzésnek köszönhető. Az eddig megszerzett 34 pont és a rendkívül tömör középmezőny jó alapot ad arra, hogy egy győzelemmel újabb helyeket javítson a csapat. Az egyaránt eggyel több meccset lejátszott Villach, Znojmo, Graz trióval szemben a lemaradás rendre 0, 2 illetve 3 pont, de a 6. helyen álló Innsbruck is csak 6 pontra van. Egy hárompontos győzelem tehát rendkívül értékes lehet a mezőny közepi tülekedésben. Mac Carruth személyében a Volán úgy tűnik, megtalálta első számú kapusát, ez persze azt az aggasztó kérdést is felveti, hogy mi lesz a válogatott első számúkapusának, Rajna Miklósnak a sorsa. Hannu Jarvenpaa visszatérése óta a Volán még csak nyert, reméljük, hogy szombat este is ugyanezt mondhatjuk majd el. Segtíhet majd a helytállásban, hogy Harty és Vincze ismét játékra jelentkezett.

November eleje, a Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzés óta nagyon megindult a lejtőn a Bolzano. Akkor a Fehérvár minimális, 1-0 arányú győzelmet aratott Hári góljával, és az azóta lejátszott további 10 mérkőzésen mindössze két győzelem mellett újabb 8 vereséget szedett össze a dél-tiroli csapat. Nem véletlen, hogy edzőt váltott, Pat Curcio ment, érkezett Kai Sukkanen. De vele sem hasít túl jól a társaság, a finn mester eddig négyből mindössze  egyszer vezette győztes csatába a játékosait. Így nem is véletlen, hogy egyelőre semmi sem veszélyezteti az utolsó helyüket a tabellán, jelenleg 9 pontos lemaradásban vannak a Villach és a Fehérvár kettősétől. Ugyanakkor a Villach elleni hosszabbításos győzelem és a Linz elleni idegenbeli szoros vereség alkalmával már kezdett életjeleket mutatni a csapat. Ha még akarnak valamit az alapszakasztól és küzdeni a felsőházba kerülésért nincs más választásuk, mint győzelemre hajtani.

AVS-HCB-04_

fotó: Fehérvár AV19, Soós Attila

“A Bolzano nagyon gyors játékot játszik – mondta Hannu Jarvenpaa. – Rendkívül gyorsan kihozzák a saját zónájukból a korongot. Mindent meg fognak próbálni a pontszerzés érdekében. Ezekre a dolgokra kell elsősorban felkészülnünk. Persze elsősorban magunkra kell figyelnünk, a saját játékunkat kell játszanunk.”

“Nagyon könnyű gólokat kaptunk az utóbbi időben és rengeteg energiánkba került, hogy csak futottunk az eredmény után – mondta a ligahonlapnak Kai Sukkanen. – A Fehérvár ellen ezen változtatnunk kell”

Fehérvár–Bolzano 4-5

   

Otthonában győzte le az EBEL-utolsó a bajnokság utolsó előtti helyezettjét. Pedig nagyon nem így indult ez a meccs.

Euforikus hangulatba hozta szurkolóit a Volán az alsóházi rangadó első perceiben. Még a nyitó harmad feléig sem jutottunk el, amikor már 3-0 állt a táblán. Manavian a 2., LoVecchio a 4. percben talált be, és még nem volt vége a rohanásnak, Hári János szezonbeli tizenkettedik találata megnyugtató előnyt hozott, és a kiütéses siker esélyét villantotta fel. A jégkorong persze ennél sokkal bonyolultabb dramaturgiájú játék, errefelé senki sem adja fel mínusz háromnál. A Bolzano még ugyanabban a játékrészben feljött 2-3-ra, majd a következő legelején máris egyenlített, kezdődhetett minden elölről. A vezetést sajnos nem a magyar EBEL-csapatnak sikerült megszereznie ezek után, a 47. percben előnybe kerültek a dél-tiroliak. De természetesen a Fehérvár mondott le a pontok megszerzéséről, Luttinen kisvártatva egyenlített. Innentől az volt a kérdés, ki viszi vajon döntésre a dolgokat, és bekövetkezik-e ez a rendes játékidőben. Lassacskán úgy nézett ki, hogy hosszabbításra kerül sor, ám a 2+1-ig jutó Micelli 59:33-nál másképpen gondolta, 4-5 lett ezzel a vége. A Volánnak így nem sikerült visszalopakodnia a középmezőny sűrűjébe, a Bolzano ellenben közelebb került a mieinkhez, igaz, a különbség még így is 6 pont.

EBEL, 2931 néző. Játékvezetők: Nikolic, Siegel, Seewald, Gatol.
Carruth: 87,5% (Rajna)
K
Tuokkola: 90,2% (Smith J.)
Vidmar, Palin, Erdély, Hári, Kóger
1
Marchetti S., Egger, Schweitzer, Angelidis, Halmo
Manavian, Uotila, Gilbert, Latendresse, LoVecchio
2
Glira, Gartner, Petan, Oleksuk, Sointu
Stipsicz, Harty, Vincze, Reisz, Luttinen
3
Frank, Tomassoni, Monardo, Micelli, Gander
Szabó D., Kiss Zs., Kocsis, Vizi
4
Marchetti M., Frigo, DeSousa
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:14 FHA Manavian Gilbert Latendresse
2-0 03:19 FHA LoVecchio Gilbert
3-0 07:39 FHA Hári LoVecchio Gilbert
3-1 09:57 HCB Halmo Glira DeSousa
3-2 13:41 HCB Egger Sointu Schweitzer
3-3 20:15 HCB PP Micelli Petan Egger
3-4 46:49 HCB Sointu Micelli
4-4 52:37 FHA PP Luttinen Hári Vidmar
4-5 59:33 HCB Micelli Monardo Angelidis
41 Kapura lövések száma 40
8 Kiállításpercek 18

A Fehérvár–Bolzano góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum