Svájci elődöntő lehet a BL-ben

 

A Zürich Lions otthon, az SC Bern idegenben juthat a legjobb 4 közé.

Kedden a negyeddöntők második mérkőzéseivel folytatódik a Bajnokok Ligája. Egyik párharc sem dőlt el az első találkozók után, a legnagyobb előnyt a cseh Trinecnek sikerült összehoznia, a visszavágón kétgólos előnnyel lépnek jégre a Brynas otthonában. A Brno és a JYP csatájából az a csapat lép tovább, amelyik megnyeri a második meccset. A másik ágon közel kerültünk egy svájci elődöntőhöz. A Zürich egy héttel ezelőtt 1-0-ra nyert Liberecben, míg az SC Bern a svájci fővárosban győzött a Vaxjö ellen.

A legjobb 8 között szereplő csapatok közül egyedül a Vaxjö Lakers jutott már elődöntőbe, tehát elmondható, hogy az idei szezonban új együtteseket láthatunk a BL végső szakaszában.

A keddi negyeddöntők közül a Zürich Lions?Bílí Tygri Liberec mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításai:

Kometa Brno (CZE)?JYP Jyvaskyla (FIN) 3-3
Brynas Gavle (SWE)?Ocelári Trinec (CZE) 1-3
Vaxjö Lakers (SWE)?SC Bern (SUI) 2-3
Zürich Lions (SUI)?Bílí Tygri Liberec (CZE) 1-0

Az első találkozókon az alábbi listán előrébb sorolt csapatok vendégként léptek jégre.

 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének eredményei:

Tappara Tampere (FIN)?JYP Jyvaskyla (FIN) 1-33-2 ? 4-5
EV Zug (SUI)?Kometa Brno (CZE) 3-42-5 ? 5-9
Adler Mannheim (GER)?Brynas Gavle (SWE) 2-31-2 ? 3-5
Malmö Redhawks (SWE)?Ocelári Trinec (CZE) 1-21-2 ? 2-4
Vaxjö Lakers (SWE)?Red Bull Salzburg (AUT) 1-25-3 ? 6-5
Red Bull München (GER)?SC Bern (SUI) 3-22-5 ? 5-7
Nottingham Panthers (GBR)?Zürich Lions (SUI) 1-30-3 ? 1-6
Frölunda Göteborg (SWE)?Bílí Tygri Liberec (CZE) 3-24-6 h. ? 7-8

A Bajnokok Ligája rájátszásnak menetrendje:

Nyolcaddöntők: 2017. október 31. és november 7.
Negyeddöntők: 2017. december 5. és 6.; december 12.
Elődöntők: 2018. január 9. és 10.; január 16. és 17.
Döntő: 2018. február 6.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum