A hosszabbítás nyomorúságos dolog volt

 

Az U20-as válogatott szövetségi edzője szerint értékes lehet a franciák ellen szerzett pont.

Jarmo Tolvanen (szövetségi kapitány, Magyarország): ”Az első két harmadban nagyon jól sikerült megvalósítani az eltervezett taktikát, a harmadik játékrészben túlságosan passzívak voltunk, de ez nem csak rajtunk múlott, az ellenfél is nagyon jól játszott. Ezzel együtt is sikerült kialakítanunk a meccs vége felé néhány nagyszerű gólszerzési lehetőséget. Nem volt sok helyzetünk a harmadik harmadban, de azok olyanok voltak, amelyekkel megnyerhettük volna a mérkőzést. A hosszabbítás nyomorúságos dolog volt. Azt mondtam a srácoknak, hogy ez a pont még értékes lehet a továbbiakban.

Garbacz Máté (kapus, Magyarország): ”Óriási élmény volt a mérkőzés. Próbáltam úgy készülni, mintha egy sima EBYSL-meccs lenne, nem helyeztem magamra nyomást. A társaim és az edzők is mindenben segítettek. Ugyanúgy tettem a dolgom, mint bármelyik találkozón, próbáltam nem foglalkozni azzal, hogy milyen eseményen és ki ellen állok a kapuban. Élvezni kell az ilyen mérkőzéseket, másképp nem megy.”

Vas Márk (hátvéd, Magyarország): ”Sikerült megszerezni az első pontunkat. Jól álltunk bele a meccsbe, sikerült megszerezni a vezetést is, ám a végén nagyon nyomtak a franciák, sikerült is egyenlíteniük. A hosszabbításban próbáltunk gólt szerezni, aztán sajnos jött a kiállítás, ők pedig betaláltak. Úgy érzem, korcsolyatudásban és fizikálisan is fel tudtuk venni velük a versenyt.”

Mihály Ákos (csatár, Magyarország): ”Nagyon pozitív élmény, hogy a franciák ellen ilyen jó meccset játszottunk. Sokáig vezettünk, voltak kimaradt helyzeteink, ők viszont kihasználták végén az adódó lehetőséget. Most pihenőnap jön, de ebből a mérkőzésből erőt meríthetünk a továbbiakra.”

Forrás: MJSZ

Az U20-as válogatott világbajnoki kerete:

Név Születési év Egyesület
Kapusok
Garbacz Máté 1998 Vasas
Tóth Balázs 1999 Linz (AUT)
Hátvédek
Fejes Nándor 1999 MAC
Kiss Roland 1999 UTE
Pokornyi Dávid 2000 UTE
Sándor Flórián 1999 Fehérvár AV19
Sarica Antonino 1998 MAC
Szabó Bence 1998 Fehérvár AV19
Vas Márk 1999 Fehérvár AV19
Csatárok
Horváth Bálint 1999 Rögle (SWE)
Kreisz Brúnó 1999 KalPa (FIN)
Majoross Barnabás 1998 MAC
Mihály Ákos 1999 Fehérvár AV19
Molnár Dávid 1998 MAC
Papp Kristóf 2001 Honeybaked (USA)
Péter Andor 1999 Fehérvár AV19
Révész Marcell 2000 Zürich (SUI)
Szalma Zsolt 1999 UTE
Szigeti Ákos 1999 Springfield (USA)
Szita Donát 1998 Fehérvár AV19
Tóth Gergely 1998 MAC
Vértes Nátán 2000 Fehérvár AV19

Az U20-as válogatott szakmai stábja:

Szövetségi edző: Jarmo Tolvanen
Edzők: Fodor Szabolcs és Kiss Dávid
Kapusedző: Várady Csaba
Fizikoterapeuta: Bagonya Imre
Sportigazgató: Egri Gergely
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Szilágyi Levente
Médiamenedzser: Závodszky Szabolcs

2018-as junior divízió 1/A-s világbajnokság (Courchevel és Meribel):

2017. december 10., vasárnap, 14:30: Kazahsztán?Németország (Courchevel) 3-2 h.
2017. december 10., vasárnap, 18:00: Ausztria?Franciaország (Courchevel) 1-6
2017. december 10., vasárnap, 18:00: Magyarország?Lettország (Meribel) 1-4

2017. december 11., hétfő, 13:00: Lettország?Kazahsztán (Meribel) 2-3 b.
2017. december 11., hétfő, 19:00: Franciaország?Magyarország (Meribel) 4-3 h.

2017. december 12., kedd, 19:00: Németország?Ausztria (Meribel)

2017. december 13., szerda, 15:30: Magyarország?Kazahsztán (Courchevel)
2017. december 13., szerda, 19:00: Németország?Franciaország (Courchevel)
2017. december 13., szerda, 19:00: Lettország?Ausztria (Meribel)

2017. december 14., csütörtök, 19:00: Franciaország?Lettország (Meribel)

2017. december 15., péntek, 13:00: Németország?Magyarország (Courchevel)
2017. december 15., péntek, 19:00: Kazahsztán?Ausztria (Courchevel)

2017. december 16., szombat, 14:30: Lettország?Németország (Courchevel)
2017. december 16., szombat, 16:00: Ausztria?Magyarország (Meribel)
2017. december 16., szombat, 18:00: Franciaország?Kazahsztán (Courchevel)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum