Rossz napot zártak tengerentúli légiósaink

 

Sofron hiába talált be Wichitában, csapata súlyos vereséget szenvedett. Vay 6, Hetényi 5 gólt kapott.

Mindkét alpesi ligás játékosunk vesztes csapat tagja volt szombaton. Fekti Ádám és a Kitzbühel a dobogón álló Asiagót fogadta és már az első harmad után 3-1-es hátrányba került. A 31. percre megfordították a meccset az osztrákok, hiába, az olaszok visszaszerezték a vezetést és végül 6-4-re győztek. Fekti 1 emberelőnyből lőtt és 1 teljes létszámban kapott gólnál volt a jégen.

A Fekete Dániellel felálló Feldkirch a Val Pusteriához látogatott. Az első húsz perc után 2-0-ra vezetett a magyar csatár csapata, ám a középső harmadban fordítottak az olaszok. Az osztrákok kiharcolták a hosszabbítás, ami nem hozott gólt. Büntetők döntöttek, amiből a hazaiak jöttek ki jobban és 4-3-ra nyertek. A Feldkirch továbbra is őrzi 4. helyét a tabellán, de szombati riválisa a büntetős sikerével 1 pontra megközelítette. Fekete nem szerzett pontot.

A játéknapon egyedül Galló Vilmos csapata győzött. A Timra a Björklöven elleni meccs első harmadában nem szerzett gólt, ellenben Galló begyűjtött egy kisbüntetést. A 23. percben már máshogy került be a jegyzőkönyvbe a magyar csatár, ugyanis góljával megszerezték a vezetést a hazaiak. A második játékrész végén már a vendégeknél volt az előny, de a záró húsz percben fordított az Allsvenskan első helyén álló csapat és 3-2-re legyűrte ellenfelét. Galló a szezonbeli 5. góljának örülhetett szombaton.

Vay Ádám négy nap alatt harmadszor védhetett a Colorado Eagles ellen. Az első két meccsen lecserélték a magyar kapust és sajnos a harmadik találkozón sem jutott neki sok siker. Az első harmad után hiába vezetett 2-1-re a Rapid City, a második és a harmadik játékrészben egyaránt 3-3 gólt lőtt a Colorado, miközben a Rush csak 1-1 alkalommal volt eredményes. A Rapid City 7-3-as vereséget szenvedett, Vay 35 lövésből 29-et védett.

A Wichita Sofron Istvánnal a soraiban a főcsoport utolsó helyén álló Indy Fuelhez látogatott. A mérkőzés hatalmas meglepetést hozott, a hazaiak 7-1-re átgázoltak a Thunderen. A vendégek egyetlen gólját Sofron szerezte, a magyar csatárnak ez volt a 4. gólja a szezonban. Vereségével a Wichitát megelőzte a Vayékat legyőző Colorado a főcsoport élén, míg a Rapid City visszacsúszott az utolsó helyre az Indy sikerével.

SPHL-es légiósaink is rossz napot zártak. Gőz Balázsék ahhoz a Fayetteville-hez utaztak, amelyet pénteken otthon legyűrtek büntetőkkel. A fordított pályaválasztás mellett megrendezett meccsen hiába lőtt 54-szer kapura a Roanoke, 4-3-as vereséget szenvedett. Gőz neve mellé 1 kaput eltalált lövést jegyzetek fel.

A Knoxville Hetényi Zoltánnal a kapujában a Pensacola vendégeként lépett jégre. A hazaiak már a 16. percben 3-0-ra vezettek, Hetényiék pedig hiába szépítettek 2 emberelőnyös góllal, nem sikerült egyenlíteniük, sőt újabb 3 gólt kaptak és 6-2-es vereséget szenvedtek. Hetényi 36 lövésből 31-et védett.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 5. (14) 24 4 2 6
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.) 12. (14) 11 3 5 8
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL ? 4 0 1 1
HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 5. (10) 12 3 1 4
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 4. (17) 19 5 6 11
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.) 12. (17) 21 2 2 4
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.) 1. (14) 26 5 1 6
Gőz Balázs Roanoke Dawgs SPHL 9. (10) 4 0 0 0
Hári Norbert Nidaros NOR-2. ? 4 1 5 6
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL 7. (10) 12 36 391 91,6%
Izsák Róbert Furuset NOR-2. 6. (9) 9 4 3 7
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.) ? 10 1 4 5
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.) 9. (12) 26 6 19 25
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 7. (15) 30 5 13 18
Sofron István Wichita Thunder ECHL 2. (14) 18 4 8 12
Vay Ádám Iowa Wild AHL 7. (16) 1 5 29 85,3%
Rapid City Rush ECHL 14. (14) 8 27 239 89,8%
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL (AUT-1.) 5. (12) 27 3 2 5

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay és Hetényi esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum