Első pontjaira hajt a Szereda a Miskolc ellen

   

Nem lesz könnyű dolga a Sportklubnak, hiszen rengeteg hiányzót kellene pótolnia.

Második erdélyi túráját kezdi a DVTK, az elsőt hat ponttal zárta, amire a múlt hét végéig senki más nem volt képes, akkor a DAB megismételte a mutatványt. Ezen első alkalommal Brassóban kezdték a küzdelmeket a Jegesmedvék, pénteken viszont Csíkszeredában lépnek pályára. A csapat négymeccses nyerő szériában van, az elmúlt 15 alkalomból mindössze kétszer vesztettek pontot. A Csíkszereda ezzel szemben bár csodálatos novembert produkált, múlt vasárnap kikapott a DAB-tól, majd szerdán büntetőkkel a Gyergyószentmiklóstól is a romániai bajnokságban. A klub új szerzeménye, Alekszandr Golovin góllal mutatkozott be ezen a találkozón. Az ő ponterős játékára pénteken is nagy szükség lesz, annál is inkább, mivel a szakvezetés továbbra sem számíthat Makszim Potapov és Pjotr Szcsasztlivij játékára, Radim Valchar szereplése pedig kérdéses.

A helyzetet bonyolítja, hogy a divízió 2/A-s junior-világbajnokság miatt Rokaly Szilárd, Sándor Zoltán, illetve Eduard Casaneanu is hiányozni fog, közülük egyértelműen a 20 meccsen 17 pontot szerző Rokaly kiesése jelenti a legnagyobb érvágást. A DVTK sem teljes létszámmal érkezik Erdélybe, a ferencvárosi Hietemaki által palánkra lökött Magosi Bálint fejsérülése miatt nem léphet pályára, és Láda Balázs sem tartott a kerettel. A 3 pont sorsa egyre fontosabb az alapszakasz vége közeledtével, nincs ez másként ebben az esetben sem. A Miskolc tovább növelheti amúgy is tetemes előnyét a tabella élén, míg a Csíkszereda stabilizálhatná harmadik helyét az FTC és a DAB előtt.

EL_SCC-MIS_20170908

Fotó: Csíkszeredai Sportklub (Pál Zoltán)

Hozó Levente (másodedző, Csíkszereda): “Minden mérkőzésünkön, de kiváltképp igaz ez az itthoni meccsekre, úgy állunk fel, hogy pontot vagy pontokat akarunk szerezni. Ezúttal viszont picit nehéz helyzetben vagyunk a sérültek, illetve a hiányzók miatt. A célunk azonban nem változott.”

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “A Csíkszereda kiváló csapat, elsősorban otthon veszélyesek, és sok gólt lőnek. A brassóiak is jó csapatot alkotnak, de a csíkszeredaiak gyorsabb hokit játszanak. A legutóbbi erdélyi túránkon mindkét csapattal szoros mérkőzést játszottunk, Csíkszeredában kétgólos hátrányból fordítottunk, és nyertük meg a mérkőzést, míg Brassóban három-nullra győztünk. Biztosan két kemény mérkőzés vár ránk.”

Csíkszereda–DVTK Jegesmedvék 1-3

   

Szoros meccsen, emberhátrányban lőtt góllal nyertek a DVTK Jegesmedvék Csíkszeredában.

Pedig jól indult a találkozó a hazaiak szemszögéből, hiszen az új szerzemény, Alekszandr Golovin első csíkszeredai meccsén betalált, méghozzá emberelőnyből. Nem nézték mindezt tétlenül a vendégek, Pavuk Attila egy percen belül egyenlített. A meccs egyik legfontosabb jelenete a második harmad hajrájában következett el, amikor emberhátrányba kerültek a vendégek. Rasmus Kulmalát azonban ez sem zavarta meg, és vezetéshez juttatta négy mezőnyjátékossal felálló csapatát. A miskolciak mindeközben arra is ügyeltek, hogy kontroll alatt tartsák a mérkőzést, mindhárom játékrészben többet lőttek kapura ellenfelüknél. Érdekes módon a legnagyobb dominancia éppen az utolsó húsz percre alakult ki, miközben a Csíkszeredának mindent meg kellett volna tennie az egyenlítésért, a korong többnyire a vendégeknél volt. A meccs az 53. percben dőlt el, amikor Hajós Roland kétgólosra növelte csapata előnyét. A DVTK Jegesmedvék továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát, míg a pont nélkül maradt Csíkszereda visszacsúszott a DAB mögé.

Láttam pozitív dolgokat, amelyekből erőt meríthetünk

   

Gudas és Tisell is dicsérte az ellenfél csapatát a pénteki Erste Liga-rangadó után.

Leo Gudas (vezetőedző, SC Csíkszereda): “A legnagyobb probléma az volt, hogy amikor megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, azokkal nem sikerült élnünk. Így pedig nagyon nehéz egy ilyen erős csapat ellen. A srácok nagyon keményen dolgoztak, láttam pozitív dolgokat, amelyekből erőt meríthetünk.”

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “Nem voltunk teljesen felkészülve a meccsre, de úgy érzem, hogy fokozatosan, lépésről-lépésre belejöttünk. Csíkszereda újfent bizonyította, hogy egy jó csapata van és keményen dolgoztak végig. Erre is számítottunk, így készültünk. Hatalmas tiszteletem a hazai csapatnak és nagyon örvendek a három pontnak.”

Erste Liga, 1650 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Fehér, Péter.
Ruczuj: 90,9% (Onodi)
K
Adorján: 95,5% (Kiss)
Papp, Belov, Antal Zs., Taratuhin, Golovin
1
Joe, Leppanen, Galanisz, Miskolczi, Kulmala
Györfy, Salló, Fabus, Bíró, Farkas
2
Ruikka, Rantanen, Pavuk, Vas, Sakaris
Flinta, Gecse, Fodor, Moldován, Molnár
3
Bernáth, Vojtkó, Hajós, Tóth A.
Bors, Antal N., Egyed, Rokaly N.
4
Albert, Köllő, Ritó, Berta, Tóth G.
Gudas Leo, Hozó Levente
E
Tisell Mikael, Parikka Eemeli Olli
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:26 SCC PP Golovin Taratuhin
1-1 13:10 MIS Pavuk Sakaris
1-2 35:49 MIS SH Kulmala Joe
1-3 52:55 MIS Hajós Joe Leppanen
22 Kapura lövések száma 33
8 Kiállításpercek 8

A Sportklub–DVTK Jegesmedvék góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum