Magabiztosan menetelő DVTK ellen javítana a Brassó

   

Lemaradóban van a Brassó a legjobb négytől, és a lehető legnehezebb ellenféllel szemben kell javítania.

Knyazev megérkezett, ahogy a játékengedélye is, de pénteken nem tudott csodát tenni Brassóban a MAC Budapest ellen. Szombat este a liga jelenlegi legjobbja, a DVTK Jegesmedvék ellen próbálkozhat újra azzal, hogy győzelemhez segítse új csapatát. A győzelemre márpedig óriási szüksége volna a Brassónak, ha a középszakaszban a felsőházban szeretne szerepelni, hiszen a megszerzett pontokat illetően 9, a vesztetteket tekintve viszont már 10 pontos a lemaradása a 4. helytől. Továbbra is nagyon rossz hatékonysággal működik a brassói támadósor, elsősorban itt vannak gondok, különösen úgy, hogy a csapat három legeredményesebb játékosa közül ketten már egy ideje nem tudnak játszani. Úgy látszik, Walls és MacMillan helyettesítése nem sikerül a többieknek.

Nem így Miskolcon. Kulcsjátékosok hiányoznak a piros-fehéreknél is, mégis feltartóztathatatlanul haladnak a következő alapszakasz-győzelem felé. Mikael Tissel szinte bármilyen összeállításban jégre küldheti csapatát, minden sora képes arra, hogy megnyerje a maga különmeccsét a 60 percen belül. Nem is csoda, hogy tolonganak a miskolciak a legjobb plusz/mínusz mutatókkal rendelkező játékosok élmezőnyében. A Jegesmedvéknél tíz olyan játékos is van, akinek ez a mutatója eléri a +10-et, miközben más csapatoknál jó, ha egy vagy kettő ilyen akad. rendkívül magabiztos védekezés jellemzi a csapatot, alig hagyva lehetőséget az ellenfeleknek. Általában csak idő kérdése, hogy a rendkívül magabiztos miskolci gépezet mikor őröli fel az ellenállást. Az otthonában félelmetes Csíkszereda ellen is magabiztosan lehozták a meccset, fölényesen nyerve a kapura lövésekben is.

A szezont erdélyi túrával kezdte a DVTK Jegesmedvék, és akkor Brassóban 3-0-ra győztek. Egy fehérvári büntetős győzelem és egy újpesti vereség kivételével idegenben is pont ugyanolyan ellenállhatatlanul játszanak, mint hazai pályán. A győzelmi kényszerben levő Brassónak nem lesz könnyű dolga, ha szeretné megtartani a felsőházi reményeket.

bra-mis_20170908-900

fotó: Dark Room Studio

Brassó–DVTK Jegesmedvék 0-3

   

A miskolciak a 40 védéssel hibátlanul záró Kiss Bence vezetésével győztek a Corona otthonában.

A találkozó első harmada nem sok eseményt hozott: egy brassói kiállítást és egy miskolci gólt. Az emberhátrányt kivédekezték a hazaiak, Kulmala lövésével szemben viszont tehetetlen volt Patrik Polc. A második húsz percben a sárga-kékek kétszer, míg a Jegesmedvék egyszer játszhattak 5 a 4 ellen, mindannyiszor sikertelenül. A záró játékrészben több mint kétszer annyit lőtt kapura a Brassó, mégsem tudott betalálni Kiss Bence kapujába. Az 53. percben Miskolczi Márk találatával már 2-0-ra vezettek a miskolciak, aztán a végén Polc lekorcsolyázott és Vas János egy üres kapus góllal beállította a 3-0-s végeredményt. A mérkőzés hőse Kiss Bence volt, aki végül 40 védéssel ért el shutoutot.

Fotó: Mudra László - MJSZ

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Erste Liga, 536 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Redai, Andre.
Polc: 94,4% (Tőke)
K
Kiss: 100% (Adorján)
Stoflet, Ölander, Wilgosh, Gliga, Knyazev
1
Joe, Leppanen, Galanisz, Tóth G., Miskolczi
Sirokovs, Nagy I., MacMillan, Mihály Á., Tranca
2
Ruikka, Rantanen, Pavuk, Vas, Sakaris
Bors, Jemeljanyenko, Molnár, Zsók, Zabludovszkij
3
Bernáth, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Kulmala
Saluga, Bíró O., Mihály E., Péter, Bíró M.
4
Köllő, Ritó, Albert, Berta
Lacroix Martin, Strenk Hunor
E
Tisell Mikael, Parikka Eemeli Olli
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 13:37 MIS Kulmala Ruikka
0-2 52:16 MIS Miskolczi Tóth G. Galanisz
0-3 58:51 MIS EN Vas Sakaris Rantanen
40 Kapura lövések száma 36
4 Kiállításpercek 6

A Brassó–DVTK Jegesmedvék góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 7., kedd
FEL 18:00 KOSMIS 
augusztus 10., péntek
FEL   CRADAB 
FEL 18:00 NITAVS 
augusztus 11., szombat
FEL   CRADAB 
augusztus 14., kedd
FEL   NTAAVS 
FEL 17:30 TREUTE 
FEL 18:00 MACVIC 
augusztus 15., szerda
FEL 17:00 KMHLVC 
FEL 17:30 MCHMIS 
Partnerünk