Farmcsapatok randevúznak Fehérváron

   

Az Erste Liga hétfő esti televíziós mérkőzésén a Fehérvári Titánok a Vienna Capitals II-t fogadja.

Utoljára november közepén találkozott egymással a két csapat, akkor is Fehérváron. A Titánok jó kezdés után 4-1-es győzelemmel küldték haza a bécsieket akkor, bár az újoncok a meccs utolsó szakaszában mezőnyfölényben játszottak. A Vienna mellett a Fehérvár az a csapat, amelyik otthon nem éri el az 50%-os teljesítményt, ám kettejük csatájának így is esélyese, hiszen több a légiósa, és több a felnőttmeccsen szerzett tapasztalata a fiatal játékosainak is. Az eredményességi rangsort is a három légiós csatár vezeti a Titánoknál, elsősorban nekik köszönhető, hogy nem kirívóan kevés a Titánok által szerzett gólok száma, bár így is a második legkevesebb a mezőnyben.

A Vienna sokáig egyetlen rutinos játékossal, a védő Kuqalival játszott, azóta viszont leigazolta Curtis Loikot is, legutóbb pedig a szlovák kapus, Dusan Sidor csatlakozott hozzá. Az egy teljes EBEL-szezont is lehúzott Loik eddig nem váltotta meg a világot, 3 szereplése egyikén sem szerzett pontot, Sidor pedig még nem lépett jégre eddig, és kérdés, hogy mikor jön el a debütálás napja a számára. Pedig hogy mennyit számít a tapasztalat, azt mutatja, hogy ahogy a Titánoknál is a légiósok viszik a prímet, itt Kuqali védőként is a csapat jelenlegi legeredményesebb játékosa, aki mellé csak Schlögl, illetve a már EBEL-viselt Nissner és Grosslercher tud felzárkózni.

SAE_5862

fotó: Soós Attila (Fehérvári Titánok)

Érdekes lesz megnézni, hogy mire megy egymással a két gárda, annál is inkább, mert a játékosok közül rengetegen játszhattak egymással az EBEL U20-as sorozatában az elmúlt években. Meglepetést így aligha tudnak egymásnak okozni. A tapasztalat és a több légiós a Titánok mellett szól, de azért ebben sem akkora a fehérvári előny, hogy ez bármiféle elbizakodottságra adhatna okot. A Vienna bátran szokott játszani, amíg az erő tart, meg tudják nehezíteni még a liga legjobbjainak is a dolgát, de ez igaz Kóger István tanítványaira is.

Fehérvári Titánok–Vienna Capitals II 5-1

   

A bécsiek a mérkőzés feléig tartották a lépést a fehérváriakkal, ám egy ötperces emberelőny fordulópont volt a farmcsapatok rangadóján.

A hétfői találkozón mindkét csapat felvonultatott új játékost: Szabó Dániel és Erdély Botond először léptek jégre az Erste Ligában, míg a vendégek kapujában Dusan Sidor debütált. Négy perc után a vendégek megszerezték a vezetést egy hatalmas kapusbaki után: Kornakker Dániel a kiemelt korongot a lendületből érkező Felix Maxának passzolta, a Capitals II csatára pedig betalált az üresen maradt kapuba. A folytatásban a szabálytalanságok kerültek előtérbe, az első harmadban a fehérváriak 3, a bécsiek 6 kisbüntetést kaptak. A hazai emberelőnyök végük góllá értek, fél perccel a dudaszó előtt Derek Schoenmakers egyenlített egy 4 a 3 elleni támadás során.

A második harmad elején kimaradt egy újabb Titánok-emberelőny, aztán a 29. percben Armin Preiser térdhasználatért 5 perc+végleges fegyelmit kapott. Az ötperces előny során 1 gólt lőttek a hazaiak, Hamvai Szilárd találatával már a fehérváriaknál volt az előny. A bécsiek a kiegészülésük után több mint egy percen át előnyben játszhattak, eredménytelenül. Ez megbosszulta magát, a játékrész hajrájában Kelin Ainsworth és Mazzag Dániel is betalált Sidor kapujába. A két gól között Láday Tamás és Johannes Leitner összemérték erejüket.

A záró húsz percben a kihagyott emberelőnyökön kívül egyetlen érdemi esemény történt: Iiro Vehmanen meglőtte az 5. Titánok-gólt. A fehérváriak 5-1-re győztek, így már 19 pontosak, míg a bécsiek továbbra is 3 ponttal állnak a tabella utolsó helyén.

avs-tit

Fotó: Fehérvár AV19

Erste Liga, 211 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Árkovics, Tichon.
Kornakker: 95,0% (Gyenes)
K
Sidor: 88,1% (Maros)
Imre, Vehmanen, Kiss Zs., Ainsworth, Schoenmakers
1
Piff, Kuqali, Maxa F., Schönwetter, Janisch
Takács, Láday, Vizi, Hamvai, Antilla
2
Leitner, Hackl, Szabad, Loik, Bolterle
Antal, Szabó Dániel, Kocsis, Péter B., Mazzag
3
Kruckovyc, Wolf, Schlögl, Ranftl, Thalhammer
Erdély, Prácser, Varga, Erdei
4
Müller, Karitnig, Preiser, Rohm
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
E
Dolezal Christian, Schweda Peter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:01 VIC Maxa F.
1-1 19:31 FHA PP Schoenmakers Szabó Dániel
2-1 28:57 FHA PP Hamvai Szabó Dániel Mazzag
3-1 38:43 FHA Ainsworth Kocsis Schoenmakers
4-1 39:44 FHA Mazzag Kiss Zs. Prácser
5-1 47:14 FHA Vehmanen Schoenmakers
42 Kapura lövések száma 20
19 Kiállításpercek 50

A Titánok–Vienna Capitals II góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum