Meglepetéscsapatok rangadója Csíkszeredában

   

A két, lendületben levő csapat háromesélyes csatájában a légiósok tapasztalatával a fiatalok lendülete csap össze.

Remek csapatot hozott össze erre az idényre a Csíkszereda, ahol a fiatal hazai tehetségek rutinos öregek és rendkívül tapasztalt légósok segítségével fejlődhetnek. A recept nagyszerűen működik, a kék-fehérek már a harmadik helyen állnak az Erste Ligában, ilyen jó helyezésre és szereplésre pedig évek óta nem volt példa. A légiósok hosszú évek melléfogásai után ezúttal telitalálatnak bizonyultak, rendkívül ponterősek, és nagyon jó tartást adnak a társaságnak. A csapat erejét mutatja, hogy elkapták már a MAC-ot is, a bevallottan a döntőbe vágyó UTE ellen pedig a négy meccsből hármat nyertek. A Ferencváros is vesztesen távozott a Vákárból, a Dunaújváros pedig eddig kettőből két meccset vesztett Moldovánékkal szemben. Egyedül a címvédő DVTK Jegesmedvék volt kemény dió eddig a csapatnak, de a fejlődést látva előbb-utóbb őket is elkapják.

HSCDAB

 

Vasárnap viszont az a Dunaújváros lesz az ellenfél, amely ellen otthon és idegenben is megnyerte az első partit a csapat, viszont az Acélbikák azóta edzőváltáson és kisebb vérfrissítésen estek át. Jason Morgan érkezése óta szárnyakat kapott a csapat, az Erste Ligában október 22-e óta nem találtak legyőzőre, legutóbbi hét mérkőzésük mindegyikét rendes játékidőben nyerték, amellyel jelenleg a legjobb formában levő csapatnak tekinthetők. Ráadásul a csapatot olyan fiatal játékosok is cipelik a hátukon, akikről ritkán szokott szó esni. A 22 éves Odnoga Mátyás jelenleg a házi pont- és gólkirály, mellette a 23 éves saját nevelésű Léránt René és a szintén 22 éves Silló Arnold és rendesen kiveszi a részét a termelésből. A jó szerepléssel Azariék bejelentkeztek a középszakasz felsőházi folytatására is.

A Csíkszereda és a Dunaújváros eddigi szereplése a liga pozitív meglepetése. Mindkét gárda sokat fejlődött. A szeredaiak elsősorban légiósaik teljestményének, az Acélbikák pedig fiatal játékosaik remeklésének köszönhetik jó eredményeiket. Vasárnap este kiderül, mire elég a fiatalos lendület a tapasztalattal szemben.

SC Csíkszereda–DAB 4-6

   

Az Acélbikák hatpontos erdélyi túrát zártak és 3 pontra megközelítették a dobogón álló Sportklubot.

Az UTE elleni meccshez képest kettővel megfogyatkozott a jégre lépő légiósok száma a Csíkszeredában, csak négyet neveztek a DAB elleni meccsre, nem játszott Makszim Potapov és Pjotr Szcsasztlivij. Ennek ellenére jól kezdte a találkozót a Sportklub, már az 54. másodpercben vezetett Rokaly Szilárd góljával, 11 perc múlva pedig Peter Fabus növelte a hazaiak előnyét. Másfél percre rá szépített a DAB, Odnoga Mátyás talált be Onodi Ottó kapujába. A második játékrész eleje a dunaújvárosiaké volt: a harmad 33. másodpercében Dominik Novotny egyenlített, a 26. percben Odnoga fordított, 2 perccel később pedig Török Viktor is gólt lőtt. A csíkiak kapust cseréltek, Ruczuj érkezett és szinte azonnal egy büntetővel találta magát szembe, amit nem tudott védeni Jakub Izackyval szemben. A meccs felénél 5-2-re vezetett a DAB. A kapuscsere ettől függetlenül bejött a Sportklubnak, ugyanis nem kapott több gólt, miközben a 47. percben Papp Szabolcs 5 az 5 ellen, míg az 56. percben Farkas Tamás emberelőnyben betalált Duschek Dávidnak. A DAB előnye 1 gólra csökkent, Jason Morgan időt kért, hogy rendet tegyen a dunaújvárosiak fejeiben. A végjátékban Ruczuj lekorcsolyázott, Hugo Turcotte pedig egy üres kapus góllal beállította a 6-4-es végeredményt.

Az Acélbikák a sikerükkel sűrűbbé tették a középmezőnyt, megelőzték az UTE-t, 1 pontra megközelítették az FTC-t és már csak 3 pont a hátrányuk a dobogó 3. fokán álló Csíkszereda mögött.

HSCDAB

Fotó: Pál Zoltán (SC Csíkszereda)

Az 1 pontot megérdemeltük volna

 

Mindkét vezetőedző dicsérte a másik csapatot a Sportklub–DAB mérkőzés után.

Leo Gudas (vezetőedző, SC Csíkszereda): “Tudtuk, hogy egy remek támadóerővel rendelkező csapatról van szó, amely képes meccsek alatt több alkalommal is létszámfölényes helyzetet kialakítani. Ennek ellenére a második harmadban nagyon rossz felfogásban játszottunk, ami a meccsbe került. Ha ettől eltekintünk, akkor úgy gondolom, az 1 pontot megérdemeltük volna. A csapat erejéről tanúskodik viszont, hogy 5–2-es állásnál vissza tudtunk jönni a meccsbe és nagyon közel álltunk az egyenlítéshez is.

Jason Morgan (vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák): “A mérkőzés előtt figyelmeztettem a srácokat, hogy a Sportklub egy nagyon technikás csapat, amelynek veterán légiósai könnyen büntethetnek. Kétgólos hátrányból sikerült szépítenünk, majd a másodikban robbantunk a remek támadójátéknak köszönhetően. A hazaiak nem adták fel és harmadik, újranézett találattól egy új meccs kezdődött. Végig tudtuk küzdeni a meccset, az emberhátrányok ellenére, amelyet viszont ellensúlyozott a remek kapusteljesítmény.”

Erste Liga, 1500 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Andre, Rédai.
Onodi: 73,3% (Ruczuj: 90,9%)
K
Duschek: 91,1% (Scola)
Papp, Belov, Taratuhin, Bíró, Farkas
1
Léránt, Orbán A., Nageler, Turcotte, Izacky
Brnák, Salló, Antal Zs., Fabus, Rokaly Sz.
2
Lencsés, Hruby, Odnoga, Azari, Novotny
Flinta, Gecse, Fodor, Molnár, Rokaly N.
3
Hüffner, Erdélyi, Silló, Hári, Nagy
Bors, Györfy, Antal N., Moldován, Egyed
4
Szkripec, Németh, Borbás, Török
Gudas Leo, Hozó Levente
E
Morgan Jason, Musial David
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:54 SCC Rokaly Sz. Fabus Bíró
2-0 11:54 SCC Fabus Brnák Bíró
2-1 13:13 DAB Odnoga
2-2 20:33 DAB Novotny Azari Orbán A.
2-3 25:09 DAB Odnoga Orbán A. Novotny
2-4 27:10 DAB Török Borbás Hári
2-5 27:34 DAB PS Izacky
3-5 46:02 SCC Papp Antal Zs.
4-5 55:16 SCC PP Farkas Belov Antal Zs.
4-6 59:48 DAB EN Turcotte
45 Kapura lövések száma 27
2 Kiállításpercek 14

Az SC Csíkszereda–DAB góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum