Győzelmi kényszerben a Brassó és az UTE

   

Két, ellentmondásosan szereplő és sérülésektől sújtott csapat csatázik Brassóban vasárnap este.

A Brassó és az UTE egyaránt attól szenved, hogy rendkívül rosszul megy a helyzetek kihasználása. A tökutolsó, fiatalokból álló Vienna Capitalst leszámítva e két csapat lövési hatékonysága a leggyengébb a mezőnyben. A vesztett pontokat tekintve a Brassó a 7. helyen áll, az UTE pedig a 6.-on. A Brassó lassanként le is mondhat arról, hogy a középszakaszt a felsőházban folytatja és a rájátszásban pályaelőnye lesz, az UTÉ-nak pedig erősen kell küzdenie ezért. A két csapat eddig egyszer találkozott Brassóban, akkor az UTE nagy hajrával nyert 4-3-ra. Kettejük legutóbbi összecsapását a hét elején rendezték Újpesten, a tévé nyilvánossága előtt a lilák hosszabbításban tudták legyőzni a hihetetlen védéseket bemutató Patrik Polc vezetésével a végsőkig kitartó vendégeket.

BRA-UTE_20171006-1-900

fotó: Dark Room Studio

Mindkét csapatot oldalon vannak hiányzók, a Brassóban nem játszott a csapat jelenlegi pontkirálya, valamint a további legjobb öt pontszerző közül még három játékos (MacMillan, Bíró Gergő és Mihály Árpád), és a meg nem erősített, rendkívül gyéren szállingózó hirek szerint nincs már a csapatnál a Brassót első MOL Ligás szezonja óta megszakítás nélkül becsülettel szolgáló Nagy Csaba.

Újpesten főleg a védők hullanak. Hiányzott Varga, Hegyi és Dósa, így mindössze hat védővel tudtak kiállni, köztük a 18 éves Kiss Richárddal és a 17 éves Pokornyi Dáviddal. Így is, úgy is, mindkét csapat győzelmi kényszerrel lép jégre. Kulcsfontosságú lesz a vasárnapi csata, ha a Brassó nyer, az Újpestnek nagyon kell majd kapaszkodnia a felsőházért, ha veszít, gyakorlatilag elbúcsúzhat a pályaelőnytől a negyeddöntőben az Újpest pedig tartja a lépést közvetlen vetélytársaival, a Csíkszeredával, a Ferencvárossal és a Dunaújvárossal.

Brassó–UTE 5-2

 

Az újpestiek hiába nyerték meg 1-1 góllal az első és a harmadik harmadot, a középső játékrészben 5-öt kaptak. A 17 éves Márkus Levente hibátlan teljesítménnyel szállt be a meccsbe.

A találkozó első harmada a kiállításokról szólt, a hazaiak 4, a vendégek 10 percnyi büntetést kaptak. A sok emberelőny közül egyetlen hozott gólt, a 11. percben Becze Tihamér vezetéshez juttatta az UTE-t. A középső játékrész rémálomszerűen indult és úgy is folytatódott a lila-fehérek számára: a 19. másodpercben Richard Filip egyenlített, a meccs felénél pedig Zsók Levente és Bíró Mátyás is betalált Ales Silának. Szilassy Zoltán 3-1-es hazai vezetésnél időt kért, hiába. Kiss Roland büntetését elvileg nem váltotta gólra a Brassó, de a kiegészülés pillanatában Nagy István betalált. A 39. percben Gyenyisz Zabludovszkij belőtte az 5. hazai gólt, ekkor Sila helyére a felnőtt tapasztalattal nem rendelkező Márkus Levente érkezett. A 17 éves kapus hibátlanul tette a dolgát a folytatásban, míg csapata a harmadik harmad közepén Sikorcin révén belőtte a 2. gólját. A Brassó 5-2-re győzött, 5 vereség után nyert újra az Erste Ligában, ahol 4 pontra megközelítette a Sportklub sikere miatt a bajnokság 6. helyére visszacsúszott UTE-t.

Erste Liga, 462 néző. Játékvezetők: Máthé, Máthé, Fehér.
Polc: 93,3% (Tőke)
K
Sila: 83,3% (Márkus: 100%)
Sirokovs, Filip, Wilgosh, Gliga, Zabludovszkij
1
Huba, Pokornyi, Benk, Becze, Caladi
Stoflet, Ölander, Mihály E., Saluga, Tranca
2
Kovács A., Kiss D., Sikorcin, Frolík, Ropret
Bors, Nagy I., Molnár, Zsók, Bíró M.
3
Nagy N., Kiss R., Nemes, Szalma, Dósa
Csíki, Balázs, Bíró O., Péter
4
Turbucz, Pápa, Pichler
Lacroix Martin, Strenk Hunor
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:14 UTE PP Becze Ropret
1-1 20:19 BRA PP Filip
2-1 28:26 BRA Zsók Molnár Bíró M.
3-1 30:39 BRA Bíró M. Filip
4-1 33:42 BRA Nagy I. Saluga Tranca
5-1 38:31 BRA Zabludovszkij Gliga Wilgosh
5-2 49:16 UTE Sikorcin Ropret Frolík
36 Kapura lövések száma 30
12 Kiállításpercek 30
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum