Nehéz meccs vár az UTE-ra Csíkszeredában

   

A lila-fehérek utoljára találkoznak a Sportklubbal az alapszakaszban.

Nagy verseny folyik az Erste Liga alapszakasz középmezőnyében a csapatok között. A MAC-tól a Brassóig 15 pont a távolság, a küzdelem különösen a jelenleg 3. Ferencváros, 4. Csíkszereda, 5. UTE és 6. Dunaújváros között kiélezett, jelenleg ezek a csapatok a vesztett pontokat tekintve egyetlen ponton belül vannak egymástól. Éppen ezért van kiemelt jelentősége a szombat esti Csíkszereda–UTE rangadónak. Közvetlen vetélytársak találkoznak a Vákárban, a szezonban negyedszer. Eddigi három csatájuk kivétel nélkül szoros eredményt hozott, kétszer döntött egyetlen gól, egyszer pedig kettő. Eddig az UTE egyszer, a Csíkszereda pedig kétszer nyert, és mivel záráskor az egymás elleni eredmények számítanak holtverseny esetén, jelenleg a csíkiak vannak hajszálnyival kedvezőbb pozícióban.

Jól megy hazai jégen a Szeredának, a Miskolc és a Titánok kivételével eddig mindenki más vesztesen hagyta el a jeget a vendégek közül. Nagy menetelésben van éppen a csapat, a nemzetközi szünet óta edzeni szinte nem is volt idejük a játékosoknak, mert vagy meccset játszottak, vagy utaztak. Csütörtökön éppen a nagy helyi rivális Brassó otthonában volt a román bajnokságba számító fellépésük, amelyet nagyon biztosan, 6-2-re nyertek meg. A cél természetesen nem más, mint a hasonló folytatás, ezúttal egy közvetlen vetélytárs, a tabellaszomszéd UTE ellen. Hozó Levente, a csapat másodedzője szerint a brassói győzelem, ahogy a 7 ponttal zárt túra is önbizalmat adhat ehhez, ám továbbra is ügyelni kell a stabil védekezésre és a jó helyzetkihasználásra.

EL_SCC-UTE_20171007-900

Fotó: Pál Zoltán (Csíkszeredai Sportklub)

Az Újpest legnagyobb gondja jelen pillanatban az, hogy a védelem nagy része sérült. Összedrótozott játékosokkal és a hosszú sérüléséből legutóbb épp a Brassó ellen visszatérő Kovács Attilával megvolt a 7 hátvéd az utolsó meccsükön, de vasárnap kezdődik a junior válogatott összetartása, ahol ketten, Pokornyi Dávid és Kiss Roland is érintettek a hétfő esti hétből. Kérdés, elég-e nekik később csatlakozniuk a kerethez és akkor el tudnak utazni az erdélyi túrára, vagy őket is helyettesíteni kell. A védelem egyébként nagyon szépen összeállt a liláknál, jelenleg övék a második legkevesebb kapott gól az egész mezőnyben. Ami kevésbé biztató, hogy a góllövés nem igazán megy a játékosoknak továbbra sem, a harmadik legkevesebbszer találtak be az ellenfelek kapujába az egész mezőnyben. Több meccs is azon ment el, hogy a helyzetkihasználással gondok vannak. Általában rengeteget dolgozik az egész csapat, sok helyzetet alakít ki, de vissza-visszatérő gond ezek kihasználása. Így is a mezőny erős csapatai közé tartoznak a lilák, akiknek ezt most győzelemmel kellene demonstrálniuk egyik legnagyobb riválisuk otthonában.

SC Csíkszereda–UTE 6-4

   

A Sportklub gólgazdag találkozón gyűrte le az újpestieket, sikerével továbbra is őrzi kiváló hazai mérlegét és újra dobogós helyen áll.

A mérkőzés első harmada a kapura lövési mutató alapján kiegyenlítettnek tűnhet, mindkét csapat 12-szer találta el ellenfele kapuját. A gólok számában viszont ez nem mutatkozott meg, ugyanis csak a hazai játékosok lőttek gólt. Az elmúlt meccseken megszokottakhoz képest nem a légiósok, hanem a csíkiak találtak be: Rokaly Szilárd, Farkas Tamás és Gecse Hugó lőtt gólt Ales Silának. A második játékrész sokáig a szabálytalanságokról szólt, mindkét fél 4-4 kisbüntetést kapott. A középső harmad utolsó 3 percében 3 légiósgól esett: Anze Ropret emberelőnyben szépített, 54 másodperc múlva Pjotr Szcsasztlivij visszaállította a háromgólos differenciát, bő fél percre rá pedig újabb Ropret-találat született.

A záró játékrésznek 4-2-es hazai vezetéssel vágtak neki a csapatok. A Sportklub a harmad elején emberelőnybe került, nem élt a lehetőséggel, ám 3 percre rá Szcsasztlivij újabb gólt lőtt. Az 54. percben 21 másodperc alatt lezajlott egy gólváltás: Egyed Róbert találata után Martin Frolík gyorsan visszaállította a háromgólos különbséget. Alig egy perc múlva Becze Tihamér góljával már 6-4 állt az eredményjelzőn, a végjátékban pedig Szilassy Zoltán lehozta a kapusát. Hiába, nem született több gól. A Sportklub 6-4-re nyert, győzelmével visszaelőzte az FTC-t és 5 pontra meglépett az UTE-től, bár a lila-fehérek eggyel kevesebb meccset játszottak.

HSCUTE

Fotó: SC Csíkszereda

Elképesztően puhán jégkorongoztunk

   

Az újpestiek vezetőedzője elégedetlen volt csapata hátsó munkájával.

Leo Gudas (vezetőedző, SC Csíkszereda): “Jól játszottunk szombaton, bár elkövettünk pár ostoba, nagy hibát, melyet ki is használt az ellenfél. Összességében viszont elégedett vagyok és remélhetőleg a Dunaújváros ellen is ilyen jól fogunk játszani.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): “Hogy ezt a mérkőzést elveszítettük, annak köszönhetjük, hogy elképesztően puhán jégkorongoztunk. A saját harmadunkban szemmel akartuk verni az ellenfelet, amely ebben a sportágban nem működőképes és ez különösen azért fájó, mert itt négy gólt ütni nagy dolog. Ebből adódóan az offenzív részével elégedett voltam, még nulla
lőtt gólunknál is, mert amikor a támadó harmadban voltunk, keményen dolgoztunk, de egy ilyen kaliberű csapat ellen, sőt senki ellen sem lehet ilyen vérszegény hátsó munkát végezni. Ránk nem jellemző, hogy ilyen sok gólt kapunk. Nagyon egyszerű dolog, amin javítani kell, éspedig agresszívebben kell játszanunk.”

Erste Liga, 2017. dec. 2., szombat.
Onodi: 86,7% (Ruczuj)
K
Sila: 80,6% (Márkus)
Papp, Belov, Bíró, Taratuhin, Potapov
1
Huba, Pokornyi, Becze, Dósa, Nemes
Brnák, Salló, Szcsasztlivij, Fabus, Rokaly Sz.
2
Kiss R., Kiss D., Benk, Caladi, Szalma
Flinta, Gecse, Fodor, Molnár, Rokaly N.
3
Nagy N., Kovács A., Frolík, Ropret, Sikorcin
Györfy, Farkas, Antal N., Egyed, Moldován
4
Pápa, Pichler, Turbucz
Gudas Leo, Hozó Levente
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:41 SCC Rokaly Sz. Brnák
2-0 16:24 SCC Farkas Egyed Moldován
3-0 18:29 SCC Gecse
3-1 37:03 UTE PP Ropret Sikorcin Frolík
4-1 37:57 SCC Szcsasztlivij
4-2 38:32 UTE Frolík Sikorcin
5-2 47:06 SCC Szcsasztlivij Rokaly Sz. Brnák
6-2 52:36 SCC Egyed Györfy Moldován
6-3 52:57 UTE Frolík Sikorcin Ropret
6-4 54:01 UTE Becze Benk Nemes
31 Kapura lövések száma 30
8 Kiállításpercek 12

Az SC Csíkszereda–UTE góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum