A MAC visszavághat az októberi vereségért

   

Az Erste Liga 2. helyén álló együttes bő egy hónappal ezelőtt kikapott Pesterzsébeten, pénteken kiköszörülhetik az akkor esett csorbát.

A fővárosi jégkorong reneszánszát mutatja, hogy egymást követik a budapesti rangadók az Erste Liga műsorában. Az ebben érintett három csapat – a MAC, a Ferencváros és az UTE – kitartóan üldözik a listavezető DVTK Jegesmedvéket és a közéjük lopakodó Csíkszeredát, izgalmas vetélkedést folytatva a rájátszásban pályaelőnyt biztosító négy felsőházi helyért. Ebben a küzdelemben fontos összecsapásra kerül sor pénteken este Pesterzsébeten, amikor a Ferencváros a MAC Budapestet fogadja. A tét nem kicsi, a Ferencváros ugyanis két ponttal van lemaradva a Csíkszeredától, miközben egyetlen meccsel kevesebbet játszott. Péntek este a zöldek ideiglenesen beérik meccsszámban a székelyeket, akik szombaton az Újpestet fogadják, és Rafajék célja nem lehet más, mint hogy pontszámban is sikerüljön beérni őket. Ehhez nyerni kell a MAC ellen, ami a szezon tapasztalatai alapján nem könnyű, ám nem is lehetetlen feladat.

Eddig kétszer találkoztak a péntek esti ellenfelek egymással ebben az idényben, és a Tüskecsarnokban fölényes MAC-, Pesterzsébeten viszont szoros ferencvárosi győzelem született. A ferencvárosiak meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtanak az utóbbi időben. A nemzetközi szünet óta négyszer léptek jégre, ezeken a meccseken három győzelem és egy vereség született. a Vienna Capitals fölényes legyőzését egy nagy különbségű dunaújvárosi vereség követte, majd a Csíkszereda legyőzése hosszabbításban. Szerdán a Magyar Kupában ugyancsak nagy különbséggel sikerült visszavágni a dunaújvárosiaknak a nem sokkal korábbi bajnoki vereségért.

MACFTC

Fotó: Manases István (MAC)

A MAC is négyszer játszott a Négy Nemzet Torna óta, és a mérlege is hasonló, mint ellenfeléé. A közel azonos játékerőt képviselő UTE ellen idegenben vereség, otthon győzelem jött, a Fehérvári Titánok illetve a kupában a Vasas ellen pedig az erőviszonyoknak megfelelően biztos győzelmek születtek. Ez utóbbi mérkőzésen három fiatal, Kedves Richárd, Lőczi Árpád és Sarcia Antonio is lehetőséget kapott, és ezzel élni is tudott. és A MAC nagyon eredményes emberelőnyben, a korábban Greg Lindqvist csapataira jellemző hatékony speciális játékban ezúttal Majoross Gergely tanítványai jobbak. Szombaton összecsap egymással a Csíkszereda és az UTE, így a Fradi–MAC jelentősége is óriási a pillanatnyi sorrendre nézve. Ha az eredmények szerencsésen alakulnak a Ferencváros számára, átveheti a harmadik helyet. A MAC pedig növelheti előnyét üldözőivel szemben, egy lépést téve a nyugodt végjáték irányába.

FTC–MAC 4-3

   

Nem sikerült visszavágnia a MAC-nak, a Ferencváros ismét dobogós.

Nagyon gyenge első harmadot produkált a hazai csapat, a MAC jégbe döngölte ellenfelét ebben a periódusban, gyakorlatilag eldönthette volna a meccset. Azonban a számtalan helyzetből csak két gólt lőttek: Somogyi Balázs a 3. percben szerzett vezetést, amit öt perccel később Christopher Bodó duplázott meg emberelőnyben. A kanadai-magyar csatárnak ez volt az első gólja új csapatában, amelyhez Brance Orbantól kapta az asszisztot. A zöld-fehérek eközben szenvedtek, az első kapura lövésük a 16. perc tájékán jegyezhettük fel, az első valamire való helyzetet pedig két perccel később. Csak a harmad végére támadt fel a csapat, részben Keegan Dansereau 2+2 perces büntetésének köszönhetően. Már az első kiállításából szépített a Fradi Szappanos Dávid találatának köszönhetően, és közel állt az egyenlítéshez a másodikban.

A középső játékrészre folytatódott az erőviszonyok kiegyenlítése, a MAC láthatóan megzavarodott attól, hogy hirtelen verseny lett a pályán. Somogyi Balázs azért ismét betalált, ezúttal emberelőnyből, de a harmad felétől felpörgette a tempót a hazai csapat, amely belelkesülten, a MAC viszont igen pontatlanul játszott. A játékrész hajrájában mindennek két gyors gól lett az eredménye, előbb Jereme Tendler, majd Dubek Vladimir köszönt be az ellenfélnek, kiegyenlítve az állást. A meccs egyik legjobbja az első 40 percben 30 lövést hárító Pleszkán József volt.

A harmadik harmadban sem talált vissza az elsőben mutatott játékához a MAC, miközben Tendler az 50. percben megszerezte második gólját. Ekkor vezetett először a Ferencváros. A gól után végképp tanácstalanná váltak Majoross Gergely játékosai, a Ferencváros lezárhatta volna a meccset, de sorra puskázta el a helyzeteit. Az utolsó percben lehozta kapusát Majoross, egy kékről eleresztett lövésbe Dansereau ért bele, a korong a kapuban kötött ki. Ezzel kezdetét vette egy negyedórás folyamat, amelynek során a játékvezetők többször is visszanézték az esetet, és végül nem adták meg a gólt. A hátralévő bő 35 másodperc alatt sem tudott a MAC egyenlíteni, így végül a Fradi három rendkívül fontos pontot szerzett, megelőzte a Csíkszeredát, elhúzott az UTE-tól, öt pontra megközelítette a MAC-ot.

Macska-egér játékot játszottak velünk

   

A Ferencváros vezetőedzője elégedett volt csapata egygólos hátrányával az első harmad után.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): ”Az első harmad után iszonyatosan boldogok voltunk az 1-2-es eredménnyel. Lehetett volna 5-0 is, csak hajszálon múlott, hogy nem így történt, macska-egér játékot játszottak velünk. A második harmadban sok büntetés volt mindkét oldalon. Volt pár helyzetünk, eggyel élni is tudtunk, valamint sokkal nagyobb harci kedvvel játszottunk. A harmadik harmadban továbbra is jól játszott a MAC, de kemények voltuk és szerencsénk is volt, azonban így is volt kimaradt helyzetünk, legalább négy. A MAC jó csapat, úgyhogy boldogok vagyunk a három ponttal. Jól harcolt a csapat az első harmad után, nagyon jó arcát mutatta, amivel megszerezte a három pontot, ennek nagyon örülünk.”

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): “Kiválóan kezdtünk, irányítottuk a játékot, egészen, amíg nem jött a sok kiállítás. A jó kezdés után gyakran visszaesünk, és lekerülünk a helyes útról, ez talán a legnagyobb gyengeségünk. Azt érezhették a srácok, hogy az első harmad után nem 2-1-re, hanem 4-0-ra kellene vezetnünk, de a jégkorong nem ilyen. Az lenne a feladatunk, hogy tartsuk magunkat a tervhez. Most ettől eltértünk, és harmadik harmadban hátrányba kerültünk, futottunk az eredmény után, és bár mindent megpróbáltunk, nem sikerült az egyenlítés.”

Forrás: MJSZ

Erste Liga, 360 néző. Játékvezetők: Kókai, Soós, Muzsik, Váczi.
Pleszkán: 94,0% (Sevela)
K
Bálizs: 88,6% (Arany)
Tuominen, Hietamaki, Dubek, Fliszár, Tendler
1
MacAulay, Garát, Klempa, Brown, Dansereau
Owen, Jászai, Németh, Bödök, Virág
2
Dudas, Pozsgai, Orban, Nagy Krisztián, Bodo
Jaborník, Korbuly, Könczei, Kovács V. L., Szappanos
3
Cunningham, Kovács B., Somogyi, Terbócs, Keresztury
Lengyel, Lakatos, Inglis, Farkas, Tóth Renátó
4
Tóth Richárd, Vokla, Tóth G., Majoross, Molnár
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:50 MAC Somogyi Kovács B. Cunningham
0-2 07:42 MAC PP Bodo Orban Dudas
1-2 19:45 FTC PP Szappanos Németh Virág
1-3 28:58 MAC PP Somogyi Nagy Krisztián Dudas
2-3 31:46 FTC Tendler Dubek Hietamaki
3-3 33:54 FTC Dubek Tendler
4-3 49:19 FTC Tendler Fliszár
35 Kapura lövések száma 50
10 Kiállításpercek 12

Videó-összefoglaló

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 4-1VÉGE
U18 17:40 AVSKMH 11-1VÉGE
MK 18:00 UTEMIS 2-5VÉGE
U18 18:00 MISMAC 2-3VÉGE
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 7-2VÉGE
NU18 16:00 HUNSVK 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCSCC 3-4 HVÉGE
EL 18:30 TITBRA 3-4VÉGE
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
NU18 16:00 HUNCZE 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
NU18 16:00 HUNPOL 
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EBEL 19:15 HCIAVS 
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
EBEL 19:45 HCBAVS 
december 20., szerda
U18   MISKMH 
U20   PEFMIS 
EL 18:30 MISDAB 
MK 18:30 TITKMH 
MK 19:00 MACFTC 
december 21., csütörtök
U20   ZNOETO 
U20 15:40 AVSDHK 
KHL 17:30 CSZMMG 
    • SPORT 2
EBEL 18:45 AVSHCI 
EL 20:00 MACUTE 
    • M4 SPORT
december 22., péntek
U18 17:40 VASKMH 
EL 18:00 DABTIT 
EL 18:00 FTCMIS 
Partnerünk