A Villach nem győzni jár Fehérvárra

   

Az edzőváltáson átesett fehérváriak Sarauerék ellen mutathatják meg, mire képesek Benoit Laporte nélkül.

Tizenkét nap alatt harmadszor találkozik egymással a Fehérvár és a Villach. A szezon eleji fehérvári mérkőzéssel együtt ez már a negyedik összecsapása lesz a két csapatnak, az eddigi három alkalomból két fehérvári és egy villachi győzelem született. Ez utóbbi, villachi győzelem Benoit Laporte állásába került, így Clint Thornton és az örök beugró Énekes Lajos dirigálja majd a csapatot a cserepad mögött. Laporte távozása az első lépés lehet a kabát újragombolásához, nyilvánvaló, hogy az általa kiválasztott, és  eddig nem sokat mutató légiósok körében is előbb-utóbb változásra lesz szükség. Gilbert 5 mérkőzés óta nem szerzett pontot, Latendresse, LoVecchio és Lutinen minden hatodik, Music minden nyolcadik mérkőzésén szerez gólt, de gólpasszt sem ad sokkal gyakrabban. Pénteken azonban még biztosan ők lesznek azok, akiknek győzelemhez kell segíteniük a csapatot. A Villach jelenleg 2 hellyel és 4 ponttal előzi meg a Volánt, a november eleji jó fehérvári forma és az ezzel járó fokozatos araszolás előre már a múlté, a legutóbbi három vereséggel az ötös győzelmi széria minden hozadéka elveszett már. A Villach továbbra is közvetlen vetélytárs, legyőzésével ismét megnyílna a lehetőség az előrelépésre.

Fehérvár AV19 - EC VSV 15_-900

fotó: Fehérvár AV19 (Soós Attila)

A Villach egyelőre a felsőházi középszakasz-szereplésért hajt, és ebben ugyanúgy 4 pont a lemaradása a jelenlegi 6. Graztól, mint a Fehérvárnak a Villachtól. Ráadásul a sorsolás szeszélye folytán a fehérvári meccs után sorban azok a csapatok lesznek az ellenfelei, akik szintén a tabella alsó felében találhatók jelenleg. Kulcsmérkőzések következnek tehát a számukra amelyeken minél több pontot kell megszerezniük. A legutóbbi időket tekintve nem lesz könyű dolguk a sorozat fehérvári lnyitányán, hiszen újabban nem nyerni járnak az osztrákok a koronázóvárosba. Kettejük legutóbbi négy fehérvári mérkőzését a Volán nyerte, utoljára majd két éve, 2016 januárjában sikerült a villachiaknak győzniük a Raktár utcában. Reméljük, ez a sorozat ma sem törik meg, a Volánnak minden pontra égető szüksége van, ám ez csak odaadó és fegyelmezett csapatjátékkal sikerülhet.

Fehérvár–Villach 5-4

   

Sorozatban ötödször nyert hazai jégen a Villach ellen a Volán, amivel közelebb került a középmezőnyhöz.

Nem nyerni jár a Villach a Raktár utcába, írtuk beharangozónkban, a meccs után pedig elmondható, hogy az újabb keletű hagyomány folytatódott. A vezetőedzőjét vesztett magyar EBEL-csapat alaposan kitett magáért, hiszen már az első harmad derekán megszerezte a vezetést, és bár az ellenfél kétszer egyenlített, majd kétszer közelebb került, el tudtuk tenni a három pontot. A hazaiak góljait négy játékos szerezte, Kóger Dániel duplázott, mellette Harty, Vidmar és Manavian volt még eredményes. De a leginkább figyelemre méltó, hogy Hári János nem kevesebb, mint négy asszisztot vállalt. A túloldalon a magyar válogatott Andrew Sarauer 1+1-gyel zárt, támadónk a negyedik gólt lőtte az 56. percben, ezzel alakult ki az 5-4-es végeredmény. A Volán, amely ebben a szezonban még egyetlen egyszer sem szerzett négy találatnál többet, a diadallal egy pontra megközelítette mai ellenfelét. Hannu Jarvenpaa, a régi-új tréner innen folytathatja csapatával a harcot a rájátszásért, ami természetesen korántsem elérhetetlen.

avsvsv-201712

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 3118 néző. Játékvezetők: Siegel, Smetana, Gatol, Nagy.
Carruth: 86,7% (Rajna)
K
Kickert: 86,8% (Schmidt)
Vidmar, Harty, Erdély, Hári, Kóger
1
Bacher, Glenn, Hickmott, Verlic, Flick
Manavian, Uotila, Gilbert, Luttinen, LoVecchio
2
Schlacher, Brunner, Leiler, Sarauer, Beach
Palin, Stipsicz, Vincze, Reisz, Sárpátki
3
Shields, Stebih, Petrik B., Platzer, Kromp
Szabó D., Kocsis, Szita
4
Labrecque, Lanzinger, Walter, Antonitsch
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:26 FHA Harty
1-1 19:59 VSV Beach Sarauer
2-1 24:50 FHA Kóger Hári Uotila
2-2 27:27 VSV PP Verlic Hickmott
3-2 30:49 FHA PP Manavian Hári
4-2 38:32 FHA Vidmar Kóger Hári
4-3 49:44 VSV Walter Glenn Lanzinger
5-3 52:52 FHA Kóger Hári Harty
5-4 55:41 VSV Sarauer Leiler Beach
38 Kapura lövések száma 30
6 Kiállításpercek 6

A Fehérvár–Villach góljai

   

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum