Megszakadt a Knights és a Rangers sorozata

   

Mindkét csapat nyolc hazai győzelem után szenvedett vereséget. Faksa triplázott, tovább zuhant a Flyers.

A Florida győzni tudott a Gardenben, ezzel megszakította a Rangers nyolcmeccses győzelmi sorozatát. A Panthers már 3-0-ra és 4-1-re is vezetett, de a New York 4-4-nél utolérte ellenfelét, sőt a vezetést is megszerezhette volna többször, de egy hatalmas védelmi hiba megpecsételte a sorsát. A győztes gólt Denis Malgin ütötte egy perccel a befejezés előtt a három pontot szerző Jonathan Huberdeau átadásából.

Akárcsak a Rangers, a Vegas is nyolc hazai győzelem után kapott ki ismét. A Knights vesztét a dallasi Radek Faksa és Ben Bishop okozta, előbbi a második harmadban klasszikus triplát ütött alig több mint hat perc alatt, utóbbi 34 védéssel első shutoutját szerezte a Starsban. Idén ez volt a harmadik olyan mérkőzés az NHL-ben, amely egy klasszikus triplával dőlt el, az Edmonton McDavid, a Minnesota Zucker mesterhármasával nyert 3-0-ra.

radek faksa

Két vereség után győzött a Tampa. A délkeletiek sikerét Andrej Vasziljevszkij szállította, aki 34 védéssel shutoutot ért el Buffalóban. A Bolts a győzelemmel visszaállt az NHL-tabella élére.

Gond nélkül, háromgólos különbséggel nyert hazai jégen az Islanders a Vancouver ellen. A győztes gólt szerző Jordan Eberle karrierje 400. pontját szerezte, az elsőéves Mathew Barzal egy pontot szerzett és átvette a vezetést az újoncok pontlistáján, éppen a Canucksban játszó Brock Boesertől.

Zsinórban kilencedik vereségét gyűjtötte be a Philadelphia. A Flyers ezúttal saját közönsége előtt kapott ki a San Josetól, amelyben Aaron Dell nyújtotta a legjobb teljesítményt 22 védéssel. A Wells Fargo Center közönsége a mérkőzés végén Dave Hakstol edző menesztését követelte.

A forduló egyetlen szétlövését a hazai pályán játszó Columbus nyerte a Carolina ellen. A Jackets legjobbja a finn hálóőr, Joonas Korpisalo volt, aki 29 lövést hatástalanított, a rávezetések során pedig érintetlen maradt a hálója. A Columbus győztes büntetőjét Artyemij Panarin lőtte.

Anze Kopitar és Jonathan Quick vezetésével nyert a Los Angeles Detroitban. A Little Caesars Arenában a Red Wings szerezte meg a vezetést, de a Kings a második és a harmadik harmadban két-két gólt ütve fordított és elvitte a két pontot. A szlovén center három ponttal és győztes góllal, az amerikai kapus 23 védéssel zárta a meccset.

A Nashville megverte a Chicagót, ezzel utolsó 12 meccséből a tizediket nyerte meg. A szoros meccsen Roman Josi lőtte a győztes gólt emberelőnyben a harmadik harmad elején, Pekka Rinne pedig 37 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A játéknap kanadai rangadóját a Toronto nyerte Calgaryban. A Leafs igazi csapatmunkában hozta össze a győzelmet, mind a négy gólját más játékos ütötte és egy játékos sem szerzett két gólpasszt. A Toronto kapujában Frederik Andersennek mindössze 19 védés elég volt a győzelemhez.

A tavaly sikert sikerre halmozó Edmonton ebben a szezonban mindössze másodszor tudott két egymást követő meccset megnyerni. Az Oilers öt perccel a befejezés előtt Matthew Benning góljával egyenlített Arizonában, a ráadásban pedig Ryan Nugent-Hopkins góljával a pluszpontot is megszerezte.

NHL, 2017. november 28.

Buffalo?Tampa Bay 0-2
G.: ? ill. Szergacsov, Girardi

NY Islanders?Vancouver 5-2
G.: Ladd, de Haan, Eberle, Lee, Tavares ill. Vanek, Horvat

NY Rangers?Florida 4-5
G.: Kreider (2), Miller, Bucsnyevics ill. Barkov, McGinn, Haley, Huberdeau, Malgin

Philadelphia?San Jose 1-3
G.: Giroux ill. Tierney, Thornton, Vlasic

Columbus?Carolina 3-2 b.
G.: Anderson, Werenski ill. Hanifin, McGinn

Detroit?Los Angeles 1-4
G.: Green ill. Kopitar (2), Brown, Kempe

Nashville?Chicago 3-2
G.: Forsberg, Watson, Josi ill. Wingels, Bouma

Calgary?Toronto 1-4
G.: Stone ill. Polák, Zajcev, Kadri, Komarov

Edmonton?Arizona 3-2 h.
G.: Kassian, Benning, Nugent-Hopkins ill. Fischer, Ekman-Larsson

Las Vegas?Dallas 0-3
G.: ? ill. Faksa (3)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS ÉLŐ
AL 19:30 ÓHADBF ÉLŐ
AL 20:00 LHLIKO ÉLŐ
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum