Megállítja-e a Brassó a DAB-ot?

   

A dunaújvárosiak öt meccs óta nem kaptak ki, vasárnap azzal a Brassóval találkoznak, amelyet időközben egy ponttal meg is előztek a tabellán.

A jégkorongot azért is szeretjük, mert igazi totógyilkos sportág. Emberi számítás szerint a DAB Fradi elleni pénteki mérkőzése országos kettes volt, még úgy is, hogy Erdélyi Tamást a végén valahogy összedrótozták, így legalább öt olyan emberrel állt fel a hazai csapat, akik játszottak már hátvédként. Köztük a sérült Erdélyi Tamás, az idén eddig csak csatárt játszó, de egyébként sem 100%-os Léránt René, a féléves kihagyás után második meccsét játszó Hüffner Adrián. Ez a védelem vette fel a versenyt a liga harmadik leghatékonyabb csatársorával. Ehhez képest az Acélbikák hét, a Ferencváros két lőtt gólig jutott, fölényes győzelem volt ez. Nagy ünneplést mindenesetre nem rendezhet a csapat, hiszen vasárnap már az a Brassó látogat az Eszperantó útra, amely hazai pályán legyőzte a Bikákat, miután a vendégek számolatlanul puskázták el a nagyobbnál nagyobb lehetőségeket is.

A vasárnapi mérkőzés annál is fontosabb lesz, mivel a zöld-fehérek legyőzése után a DAB beelőzte a Brassót a tabellán, egy meccsel kevesebbet játszva is egy ponttal többjük van Azariéknak, akik így éppen 50%-os mérleggel állnak az alapszakasz felénél. A Brassó pénteken Miskolcon lépett pályára, ahol a gyenge kezdésen el is ment a meccs, a DVTK Jegesmedvék négy gólt ütöttek az első periódusban. Intő jel lehet azonban a hazaiak számára, hogy még ebből a pozícióból is felálltak Mihályék, a középső harmadban nyomás alá tudták helyezni Adorján kapuját, aki 94% fölötti teljesítménnyel gondoskodott arról, hogy ebből az erőre kapásból az eredményjelzőn minél kevesebb látsszék. A két csapat célja ugyanaz, minél közelebb férkőzni az előttük lévő hármashoz: a Fradinak, a Csíkszeredának és az UTE-nak is 29 pontja van, mögöttük a DAB 6. 24 ponttal, a Brassónak 23 pontja van.

BRADAB-900

Jason Morgan (vezetőedző, DAB): “Az az üzenetem a játékosok felé, hogy amikor keményen dolgozol, a taktikát betartva, fegyelmezetten játszol, szem előtt tartod, hogy a védekezés mindig az első, akkor jó dolgok fognak történni. Meglesz mindennek a jutalma. Úgy gondolom, hogy ha ezzel a mentalitással lépünk jégre holnap, akkor jó esélyünk lesz arra, hogy eredményes vasárnapunk legyen. Nem lehetünk elégedettek, minden mérkőzés üres lappal indul, és minden meccsre ugyanúgy kell készülnünk.”

DAB–Brassó 4-3

   

A brassóiak hiába jöttek vissza a hajrában kétgólos hátrányból, 24 másodperccel a vége előtt Turcotte belőtte az Acélbikák győztes találatát.

Az első harmadban közel kétszer annyit lőttek kapura a vendégek, mégis csak 1-1 gól született: egy-egy kimaradt emberelőny után a 17. percben Daniel Nageler vezetéshez juttatta a DAB-ot, majd két percben belül Maksims Sirokovs egyenlített egy 5 a 4 elleni játékhelyzetben. A második játékrész második emberelőnyét kihasználták a dunaújvárosiak, Hári Norbert révén újra az Acélbikáknál volt az előny. A záró húsz perc közepén kétgólosra nőtt a hazai előny, Borbás Gergely lőtt emberelőnyös gólt Tőkének. A mérkőzés legizgalmasabb fázisa a véghajrában zajlott. Két és fél perccel a vége előtt Hugo Turcotte gáncsolása után 5 a 4 ellen játszhatott a Brassó, amit Richard Filip góljával kihasználtak. Ezután időt kért a DAB, nem sokkal később pedig a vendégek, akik aztán lehozták a kapusukat. Tőke lehozatala bejött, Braden Walls egyenlített, úgy tűnt, hosszabbítás következik. Mégsem jött a túlóra, ugyanis Turcotte 24 másodperccel a vége előtt belőtte a dunaújvárosiak győztes gólját. A DAB 4-3-ra nyert, megerősítette a 6. helyét, továbbá 4 pontra meglépett az őt üldöző Brassótól.

dabhsc-dabscc

Fotó: DAB

A legmélyebben a hátvédek előtt kell meghajolni

 

Megnyert meccset engedett ki majdnem a kezéből a Dunaújváros. Őrült utolsó két perc végén mégis az övék lett a győzelem. Edzői nyilatkozatok a mérkőzés után.

Jason Morgan, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: “Nem csoda, hogy ősz vagyok! 3-1-es állásnál sok szólónk volt, nagyokat fogott a kapusuk, az emberelőnyös góljukkal pedig felzárkóztak egyre. Azután egy ki nem kényszerített “balesetnek” köszönhetően egyenlíteni tudtak. A jó csapatok mindig megtalálják az utat a győzelemhez, mi pedig nem adtuk fel, a jégkorong az utolsó dudaszóig tart, szerencsére ezt nem felejtettük el. Nagyon nagyon gyengén kezdtük a meccset, de Duschek kisegített minket, amikor szükségünk volt rá. A Nageler, Turcotte, Izacky sor pedig újra nagyot alkotott. A legmélyebben azonban újra a hátvédek előtt kell meghajolni, rengeteget voltak jégen és mindenki óriásit játszott egytől-egyig. Hatodik győzelmünk sorozatban, ettől függetlenül nagyon örülünk a három pontnak.”

Strenk Hunor, másodedző, ASC Corona Brassó: “Igazság szerint egy jó mérkőzés volt, mindkét kapus jó védett, megadták a csapatoknak a lehetőséget a győzelemre. Sok energiát fordítottunk az egyenlítésre, ami sikerült is, ám a végén egy buta hiba miatt buktuk mind a három pontot. Nagyon szomorúak vagyunk.”
Erste Liga, 350 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Berger, Pálkövi.
Duschek: 94,1% (Scola)
K
Tőke: 90,7% (Polc)
Léránt, Erdélyi, Hári, Azari, Novotny
1
Sirokovs, Filip, Walls, Wilgosh, Gliga
Lencsés, Hruby, Nageler, Turcotte, Izacky
2
Stoflet, Nagy I., Saluga, Molnár, Zabludovszkij
Hüffner, Szkripec, Silló, Odnoga, Nagy M.
3
Bors, Csíki, Zsók, Péter, Bíró M.
Németh, Borbás
4
Mihály E., Tranca, Bíró O.
Morgan Jason, Musial David
E
Lacroix Martin, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 16:46 DAB Nageler Turcotte Izacky
1-1 18:21 BRA PP Sirokovs Walls Gliga
2-1 33:26 DAB PP Hári
3-1 49:51 DAB PP Borbás Hüffner
3-2 58:05 BRA PP Filip Gliga Sirokovs
3-3 59:10 BRA Walls Mihály E.
4-3 59:36 DAB Turcotte Léránt
43 Kapura lövések száma 51
10 Kiállításpercek 10

A DAB–Brassó videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum