Juniorokkal kiegészített Titánok várják a Csíkszeredát

   

A testvércsapatok mérkőzésén mindkét fél a győzelemre hajt.

Minden bizonnyal juniorokkal megerősített Titánokat láthat majd a közönség vasárnap este a Sportklub ellen. Rájárt a rúd a játékosokra, sok a sérült a csapatban, és bár Ainsworth, Varga, Részegh és Balogh közül többek számára is közel a visszatérés, ezen a meccsen még valószínűleg egyikükkel sem számolhat a Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán edzőpáros. A Titánok három évvel ezelőtti visszatérése óta talán idén a legkevésbé karakteres a csapat. Az október eleje óta lejátszott tucatnyi mérkőzés közül négyen szereztek pontot, de ezek közül kettő a mezőny végén szerénykedő Vienna Capitals farmcsapat elleni, már-már kötelezőnek számító győzelem volt. A Csíkszereda ellen eddig kétszer játszottak idén, mindkétszer Erdélyben. Az első mérkőzésen szép győzelem született, a másodikon visszavágott a Szereda. Hogy ismét pontokkal gazdagodhasson a kis Volán, ahhoz leginkább a csatársornak kell összekapnia magát. A legutóbbi 5 meccsen ugyanis összesen 8 gólra volt képes a csapat, ennek felét a Vienna Capitals farmcsapat ellen szerezték. Ez még akkor sem sok, ha Erdélyben nehéz jó eredményt elérni, és a MAC is nehéz ellenfél.

scc-tit-900

fotó: Pál Zoltán

“Elsősorban a védekezésen kell javítanunk csapatszinten is” – nyilatkozta a Sportklub túrája előtt Hozó Levente másodedző. Bár Bécsben 4-2-re nyertek a kék-fehérek, de az összefoglalót elnézve egyet kell értenünk Hozóval. A legutóbbi túráján brutálisan nehéz programot bonyolított a Sportklub, játszott a DVTK Jegesmedvékkel, az Újpesttel és a MAC-cal, most viszont két könnyebb meccsük is van a két farmcsapat ellen. A bécsiek ellenit behúzták, vasárnap a fehérvári fiatalok ellen pedig folytatni kell a pontgyűjtést, ha versenyezni akarnak a Jegesmedvék, MAC, UTE és Ferencváros alkotta négyessel. Rengeteget javult a Csíkszereda, egészen más minőségűek a légiósok, mint a megelőző szezonokban, és a nyugodt háttér a hazai játékosokra is jótékonyan hatott. A mérkőzésnek ezúttal ők az esélyesei, de sokat kell tenniük azért, hogy az esélyt valóra is váltsák.

Titánok–Csíkszereda 1-2

   

A Sportklub hozta a kötelező győzelmét a székesfehérvári farmcsapat otthonában és tartja a lépést a dobogóért folyó csatában.

Erőteljes csíkszeredai támadásokkal indult az összecsapás, Gyenes már az első percekben több nagy védést bemutatott. Az 5. percben Szcsasztlivij közeli ziccerét is hárította a Titánok kapusa, egy perccel később viszont már tehetetlen volt. Saját kapujuk előtt adták el a korongot a fehérváriak, amire Rokaly Szilárd lecsapott, a gólt Fabus jegyezte (0-1). A meccs első gólja után, az első kiállítás is a szlovák centeré lett. Emberelőnyben Kiss Patrik közelről, Mazzag távolról veszélyeztette Onodi kapuját, de az egyenlítés nem jött össze. Egyenlő létszámnál a vendégek uralták a meccset, különösen a Potapov-féle sor volt elemében. A harmad második felére csökkent az iram, az utolsó öt percre két csíki emberelőny jutott, de Ládayék, ha üggyel-bajjal is, de mindkettőt kibekkelték. A játékrész elejét és végét megnyomták a vendégek, húsz perc után megérdemelten vezettek.

Szita Donát egyéni akciója vezette fel a második harmadot, de Onodi védte a közeli lövést. A hazaiak kezdeti lendületét Kocsis kiállítása törte meg. Jól játszották meg a fórt az erdélyiek, Potapov kétszer is növelhette volna az előnyt, de Gyenes állta a sarat, és a bekkek is a legjobbkor blokkoltak. Ami nem sikerült előnyben, sikerült öt az öt ellen: Fabus, Szcsasztlivij, Brnák volt a korong útja, utóbbinak csak az üresen maradt kapuba kellett lőnie a pakkot (0-2). A második gól után két újabb fehérvári kiállítás következett, közel jártak az újabb gólhoz Antal Zsomborék, de a legnagyobb helyzeteket is elkönnyelműsködték. A Titánok legjobb lehetőségei épp a kiállítások leteltekor voltak. Az első hátrány után Kocsis lőtt éles szögből, a második után Mazzag maradt üresen a kapu előtt, de a szépítés nem jött össze. Bár az első játékrésznél többet lőttek kapura a hazaiak, ezt a húsz percet is elvitték a vendégek.

Negyven percen át kényelmes játékkal is kétgólos előnyt szerzett a Sportklub az enervált Titánokkal szemben, egyáltalán nem volt benne a meccsben a fordulat. A záró harmad harmadik percében Molnár kiállítása hozott változást. Az emberelőnyt Kiss Zsombor révén kihasználta a házigazda, akinek ez volt az első felnőtt bajnokságban szerzett találata (1-2). A góltól élet költözött a fehérváriak játékába, Péter Andor és Antilla is egyenlíthetett volna. Agresszíven és gyorsan játszottak ekkor a Titánok, nagy kérdés, hogy miért kellett erre két harmadot várni. A Csíkszereda játékosai sem hagyták magukat, ebből a meccs legintenzívebb periódusa kerekedett. Fogytak a percek, az eredmény nem változott. A hajrában Vizi kiállítása nehezítette a hazaiak dolgát, mikor a támadó visszajött, mindössze egy perc maradt az órán. Kóger István levitte kapusát, de újabb gól már nem esett. Lelkes szurkolóik legnagyobb örömére az erdélyiek nyerték a mérkőzést a tartalékosan kiálló és későn ébredő Titánokkal szemben.

Erste Liga, 214 néző. Játékvezetők: Wolf, Wolf, Árkovics, Iihf.
Gyenes: 94,3% (Kornakker)
K
Onodi: 93,8% (Ruczuj)
Antal A., Vehmanen, Szita, Hamvai, Mazzag
1
Papp, Belov, Antal Zs., Taratuhin, Potapov
Szabó B., Láday, Kocsis, Péter A., Kiss P.
2
Brnák, Salló, Szcsasztlivij, Fabus, Rokaly Sz.
Reiter, Takács, Vizi, Antilla, Kiss Zs.
3
Flinta, Gecse, Fodor, Molnár, Rokaly N.
Péter B., Prácser, Erdei
4
Györfy, Antal N., Egyed, Farkas
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
E
Gudas Leo, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:30 SCC Fabus Rokaly Sz. Szcsasztlivij
0-2 24:58 SCC Brnák Szcsasztlivij Fabus
1-2 44:28 FHA PP Kiss Zs. Vehmanen Szita
16 Kapura lövések száma 35
12 Kiállításpercek 4

A Titánok–SC Csíkszereda góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum