A Fradi ellen folytatná sikerszériáját a DAB

   

Minden pontra szüksége lenne a felfelé törekvő csapatnak, kérdés, hogy milyen védelemmel tudja fogadni az idén kiváló Ferencvárost.

Az Erste Liga pénteki fordulójában négy mérkőzést rendeznek, a nap rangadóját Dunaújvárosban, hiszen a harmadik Fradinak 29, a hetedik Acélbikáknak 21 pontjuk van, utóbbiak egy meccsel kevesebbet játszottak. Az eddigi teljesítmény alapján a két csapat között a legnagyobb különbség a támadó potenciálban van, a Fradi 61 gólt lőtt az eddigi 16 meccsén, a DAB 39-et 15-ön. A különbség több mint egy lőtt gól meccsenként, ami tekintetbe véve, hogy mindketten átlagban hármat kapnak, egyáltalán nem mellékes, nem véletlen, hogy a DAB gólkülönbsége a mínuszos tartományban van, míg a Fradié +16. Ehhez képest a pontokban megmutatkozó különbség nem is eget rengető. Ezt az előnyt teheti a Fradi kényelmesen naggyá, illetve csökkentheti a DAB.

Dunaújvárosban a legnagyobb gondot a sérülések okozzák, különösen a védelem áll csehül: Mestyán István még az UTE ellen sérült meg, a MAC elleni kupameccsen Erdélyi Tamás szenvedett kézsérülést, Hüffner Adrián visszatérése után alaposan belázasodott. Ehhez jönnek még a MAC-meccs után eltiltott játékosok, Orbán Attila három, Danilo Szkripec egy találkozót hagy ki. Mindent elmond, hogy a kupatalálkozó végén volt két perc, amikor két vérbeli hátvédje volt Jason Morgannek: Hruby Gellért és Lencsés Tamás. A csatárok közül Nageler éppen csak visszatért, a legeredményesebb légiós, Dominik Novotny máris megsérült, akár az utóbbi időben eredményes Léránt René, akit edzésen talált el egy korong. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a harmadik sor csatárai, Odnoga Mátyás és Silló Arnold élnek a számukra biztosított lehetőséggel, előbbi vezeti a házi kanadai tabellát, utóbbi ötödik ugyanott. Ilyen körülmények között hatványozottan fontos, hogy az egész csapat megfelelően védekezzen, és vállalja a szűkebb kerettel járó nagyobb felelősséget.

A Fradi teljes létszámban várja a találkozót, a zöld-fehéreknél az okozhat gondot, hogy a Vienna Capitals II. és a Vasas is képes volt zavarba hozni őket a meccs egy pontján nemrégiben. A bécsiek ellen – amikor kétgólosra csökkent csapata előnye – Greg Lindqvist ki is kérte az idejét az 53. percben, ami jót tett, a végén nyertek 8-3-ra. Szerdán a Vasas ellen simán indult minden, majd a 35. percben a vendégek egyenlítettek. A csapat erénye, hogy ezúttal is sikerült visszakapcsolnia egy fokozattal feljebb, végül akkor is simán nyertek. A DAB ellen ez nem fér bele, viszont ha sikerül elhozni Dunaújvárosból a pontokat, akkor továbbra is folytathatják a MAC üldözését.

Jason Morgan (vezetőedző, DAB): “Nagyon fontos mérkőzés a pénteki, hogy a tabellán előre tudjunk lépni. Először játszunk a Ferencvárossal, mióta átvettem a csapatot. Az előző mérkőzésekre kell építenünk, hiszen négy győzelmünk volt sorozatban a bajnokságban, és jó alkalom lesz a pénteki arra is, hogy visszatérjünk a helyes útra a MAC elleni fiaskó után. Néhány kulcsjátékosunk sérülés miatt hiányozni fog, ez sem könnyíti meg a dolgunkat. Az FTC jó csapat, olyan támadók játszanak zöld-fehérben, akik a védekezési harmadban ejtett hibákat kegyetlenül kihasználják. Jobbnak kell lennünk hátul, mint legutóbb, és hatvan percen keresztül kell keményen küzdenünk.”

DAB–FTC 7-2

   

A dunaújvárosiak Turcotte mesterhármasának és Duschek 55 védésének köszönhetően legyőzték a ferencvárosiakat.

A meccs 30. másodpercében Léránt René büntetésével emberhátrányba került a DAB, amit kivédekezett. Az 5. percben Tuominen gáncsolta a kiugró Izackyt, a játékvezetők büntetőt ítéltek, amit az Acélbikák légiósa gólra váltott. Három perccel később újabb FTC-emberelőny következett, ám nemhogy elmaradt a vendégek egyenlítése, Odnoga Mátyás emberhátrányos találatával kettőre nőtt a hazaiak előnye. A harmad közepén újra eredményesek voltak a hazaiak: Turcotte góljával már 3-0-ra vezetett a DAB. Az első játékrész folytatása 3-3 kisbüntetést hozott, ebből 2 páros büntetés volt.

A második húsz perc nem a védekezésről szólt, a ferencvárosiak 27:17-re nyerték a kapura lövési mutatót. A temérdek próbálkozás nem párosult sikerrel: a harmad 45. másodpercében Azari négygólosra növelte a dunaújvárosiak előnyét, három perccel később pedig Könczei visszahozta a zöld-fehérek reményeit. A 37. percben 53 másodpercnyi kettős emberelőnybe került az FTC, Greg Lindqvist időt kért, játékosai nem éltek a lehetőséggel.

A záró játékrészben is záporoztak a lövések, a DAB 21, az FTC 17 alkalommal találta el a másik kapuját. A hazai csatárok remekeltek, Turcotte 2, Léránt 1 gólt lőtt, így előbbi mesterhármassal zárt. A 7-2-es végeredményt Bödök állította be az 57. percben. A DAB sikeréhez Turcotte-on kívül Duschek Dávid járult még hozzá kiemelkedően, a dunaújvárosi kapus 55 védést mutatott be a 60 perc alatt. Sikerével az Acélbikák megelőzték a Brassót, immáron 24 pontosak, lemaradásuk 5 pont a dobogóért küzdő FTC, Csíkszereda, UTE hármas mögött.

dabftc-20170131

Fotó: DAB

Ez nem egy 7-2-es meccs volt

 

A Ferencváros vezetőedzője úgy érzi, az első harmad után nekik kellett volna vezetniük két-három góllal.

Jason Morgan (vezetőedző, DAB): ” Remek mérkőzés volt. Az első négy-öt percben sok lövést kaptunk, de Duschek kiváló teljesítményt nyújtott, nem csak akkor, az egész mérkőzésen. Reggel volt egy videoelemzésünk, amiben kiemeltem a MAC elleni mérkőzésen, a védelmi zónában elkövetett hibáinkat. Úgy érzem, hogy ez az üzenet célt talált és sikerült rengeteg apró hibát kijavítani a legutóbbi mérkőzéshez képest. Láttam néhány kiváló egyéni teljesítményt: Duscheket már említettem, rá hátul lehetett építkezni, az első két sorunk pedig támadásokban volt vezér. Turcotte végre megmutatta a gólszerző képességeit, egyből három gólt vágott, ő volt az egyik, akit a reggeli elemzéseken kiemeltem, hiszen sem a saját, sem az én standardom szerint nem játszott a képességeihez mérten a MAC ellen. És bár öt védővel álltunk fel, úgy gondolom, hogy a sikerünk titka a kiváló védekezés volt ma este. Ők öten szintén hozzátették a magukét a mai sikerhez. Nagyon örülök a három pontnak!”

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): “Aki látta a mérkőzést, az tudja, hogy ez nem egy 7-2-es meccs volt. Büntetőt lőttek, emberhátrányban szereztek gólt, majd egy buliból találtak be közvetlenül, aztán a sarokban rosszul pattant a palánkról a korong, és már 4-0 volt. Szépítettünk 4-1-re, és volt lehetőségünk, hogy legyen négy-öt gólunk, de ma este nem tudtunk elég gólt szerezni, pedig 57 lövésünk volt. Ők meglőtték az ötödiket, amivel elment a meccs, és ennyit már nem lehet ledolgozni. Ez nem egy 7-2-es mérkőzés. Ahogy én láttam, az első harmadban nekünk kellett volna vezetnünk két-három góllal, de máshogy alakult. Ilyen a sport.”

Erste Liga, 500 néző. Játékvezetők: Wolf, Wolf, Kedves, Muzsik.
Duschek: 96,5% (Scola)
K
Pleszkán: 86,5% (Soós)
Léránt, Erdélyi, Hári, Azari, Novotny
1
Tuominen, Hietamaki, Dubek, Fliszár, Tendler
Lencsés, Hruby, Nageler, Turcotte, Izacky
2
Jaborník, Korbuly, Könczei, Kovács, Szappanos
Hüffner, Borbás, Silló, Odnoga, Nagy
3
Owen, Jászai, Tóth, Shupe, Rafaj
Tanka, Németh P., Török
4
Farkas, Lengyel, Németh A., Bödök, Virág
Morgan Jason, Musial David
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:20 DAB PS Izacky
2-0 08:02 DAB SH Odnoga
3-0 10:52 DAB Turcotte Nageler
4-0 20:45 DAB Azari
4-1 23:47 FTC Könczei Szappanos
5-1 43:50 DAB Turcotte
6-1 50:28 DAB Léránt Török Azari
7-1 52:06 DAB Turcotte Izacky
7-2 56:58 FTC Bödök Virág
52 Kapura lövések száma 57
16 Kiállításpercek 10

A DAB–FTC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 3-2VÉGE
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum