A Brassó Miskolcon próbálhat tovább javítani

   

Közel három hét után játszanak újra ligameccset a DVTK Jegesmedvék. A Brassót fogadják, amely még gólt sem lőtt Adorján Attilának.

Felhívta magára és az Erste Ligára a figyelmet a DVTK Jegesmedvék a Kontinentális Kupa elődöntő körében. Bár a továbbjutás nem sikerült, két értékes skalppal és ennek megfelelő önbizalomtöbblettel gazdagodva térhetett haza a piros-fehér alakulat Olaszországból. A hazatérés utáni első feladatot, a KMH legyőzését a Magyar Kupában biztosan teljesítette a csapat, péntek este viszont komolyabb feladat vár Vas Jánosékra, az utóbbi időben talán magára találó Brassó ellen kellene folytatni a pontgyűjtést. A miskolciak kerete tovább erősödött a legutóbbi ligameccs óta, hiszen leigazolták Ryan Ruikkát és visszatért hosszú sérülését követően a kapitány Hajós Roland. A kiváló hátvéddel immár négy légiós erősíti a hátsó alakzatot. Brutálisan erős ez a csapatrész, a kapuban remeklő Adorján Attilával együtt szinte bevehetetlen várat alkotnak, nem véletlen, hogy alig lehet gólt ütni nekik. A csatársorba légiós ugyan csak kettő jut így, de így sincsenek gondok, válogatott törzstagok és a bő válogatott keretbe tartozó játékosok egész sora viszi a prímet. A Brassó ellen eddig egyszer játszott a ligában a csapat, akkor idegenben 3-0-ra nyert, majd ugyanezt az eredményt még egyszer megismételte a kontinentális kupában is, ugyancsak Brassóban.

MISBRA KK 171022

Ami a Brassót illeti, a névsorhoz képest meglehetősen visszafogott eredményeket produkált a csapat eddig, még akkor is, ha a Cskszereda ellen legutóbb szerzett 4 pont talán éppen a lassú javulást jelzi. Ez a visszafogottság elsősorban a támadójátéknak köszönhető. Eddig mindössze néggyel lőttek több gólt, mint amennyit kaptak. Átlagban nincs meg a meccsenkénti 3 lőtt gól sem, ez pedig csak kiemelkedő védőmunkával kompenzálható, ami viszont nincs. Nem védekezik ugyan rosszul a csapat, de ahhoz ez kevés, hogy ilyen meddő támadójáték mellett a közvetlen élmezőny tagja lehessen. Martin Lacroix edző egy kicsit talán érthetetlenül keveset variált a rendelkezésére álló játékosokkal. Pedig számos fiatal játékos is bevetésre vár, a fáradt vagy formán kívüli rutinosabbak helyett meg lehetne próbálni őket is játszatni, hátha hoznak friss szelet a csapatba. Érdekes módon, az elmúlt hét végén lejátszott, Csíkszereda elleni oda-vissza meccseken kapott először lehetőséget ebben az idényben az Erste Ligában Csíki Zoltán, a Debrecenből igazolt védő, aki például egyből góllal vette ki a részét a pénteki győztes meccsből. Hogy aztán a mester folytatja-e a fiatalok szerepeltetését vele vagy másokkal, az egy fontos kérdése lehet éppen ennek a túrának is. A Brassónak nem lesz ez könnyű túrája, a Jegesmedvék mellett a közvetlen vetélytárs Dunaújváros és UTE lesz a másik két ellenfél. Bár a középszakaszban mindenki közel tiszta lappal indul, nem mindegy a kiinduló pozíció, ehhez minél több pontra lenne szüksége a csapatnak. Ezért a miskolciak ellen is meg kell próbálni legalább a pontszerzést.

DVTK Jegesmedvék–Brassó 7-2

   

A Jegesmedvék az első harmadban döntötték el a Brassó elleni meccsüket.

A mérkőzést villámrajttal kezdték a Jegesmedvék, hiszen bő másfél perc elteltével már vezettek is: Pavuk a kapu mögül centerezett, és az érkező Vas a bal sarokba lőtt (1-0). Beszorult a Brassó, nem tudott mit kezdeni a házigazdák agresszív letámadásával, amiből aztán érkezett a következő gól. A 4. percben korongszerzés után Vas szélről lőtte be a korongot középre, Pavuk pedig lendületből a hosszú sarokba emelt. (2-0). A vendégek megzavarodtak, gyakran még a saját harmadukból sem tudták kiütni a korongot, miközben a miskolci csatárok villámként cikáztak a brassói védők között. Az erdélyi csapat a harmad második felében jött ki a szorításból, és ekkor már veszélyeztetni is tudták Adorján kapuját. A 18. percben emberelőnyben növelték előnyüket a Jegesmedvék: egy keresztpassz után Magosi bombázott kapásból a kapuba (3-0). Két perc múlva kihasználták második fórjukat is a hazaiak: Sakaris cselezte be magát oldalról, majd Polc mellett eltette a korongot, amely így a hosszú sarokban kötött ki (4-0).

A második harmadban keményebben kezdett a kapuscserén átesett Brassó – Tőke állt be a gyenge formát mutató Polc helyett –, gyorsan ki is hagytak két nagy helyzetet, sőt egyszer Adorján fejjel védett. A vendégek nyomást tudtak helyezni a bajnokcsapatra, és ez a 24. percben gólhoz vezetett. Némi kavarodás után a pattogó korong Wallsról került a miskolci kapuba (4-1). Teljesen más Brassó volt ezután is a jégen, többet támadtak, és valóban veszélyesek voltak. A vendégek lendületét egy miskolci emberelőny törte meg a 30. percben, ám ezt ezúttal nem tudták gólra váltani. Kiegyenlítettebb lett a játék, és a 36. percben visszaállították a négygólos különbséget a Jegesmedvék: Sakaris maradt üresen a kapuvasnál, és a kapott korongot könnyedén passzolta a hálóba (5-1).

A harmadik játékrész eleje inkább a küzdelemről szólt, kevesebb lett a helyzet és az izgalom. A feszültség a játékosok között viszont megnőtt, amit két dulakodás is jelzett gyors egymás után. A vendégek a 47. percben kerültek először emberelőnybe, de azt kevés elképzeléssel játszották végig, így nem is értek el eredményt. A harmad közepén megélénkült a játék, ekkor mindkét kapusnak akadt védeni valója. Az 50. percben egy szépen kipasszolt támadás végén Kulmala mattolta közelről Tőkét (6-1). Három perc múlva szépítettek a vendégek: éppen letelt az emberelőnyük, amikor Bors megkerülte a miskolci kaput, és középre adását Csíki vágta egyből a hálóba (6-2). A gólfesztivált Tóth Adrián zárta az 58. percben (7-2).

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “Az első harmadban nekünk minden sikerült, a másodikban viszont felállt a Brassó, letámadtak bennünket, a térfelünkön tudták tartani a korongot és gólt is lőttek. A mi ötödik találunk döntött el mindent végleg, és a harmadik játékrészben ismét erősebbek voltunk. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert előtte kicsit tartottam ettől a meccstől.”

Martin Lacroix (vezetőedző, Brassó): “Az első harmadban elfogadhatatlan teljesítményt nyújtottunk. Nagyon gyengén kezdtünk, nem voltunk elég agresszívak, nem védtük a saját területünket megfelelően. Emiatt kaptunk négy gólt, és ekkor már szinte minden eldőlt, hiszen a Miskolc az egyik legjobban védekező csapat a ligában. A második és harmadik játékrészben már sokkal jobb és több karaktert mutattunk, az elejétől kezdve így kellett volna játszanunk.”

Erste Liga, 855 néző. Játékvezetők: Rencz, Rencz, Kormos.
Adorján: 94,1% (Kiss)
K
Polc: 80,0% (Tőke: 85,0%)
Rusk, Leppanen, Galanisz, Miskolczi, Magosi
1
Sirokovs, Filip, Walls, Wilgosh, Gliga
Rantanen, Láda, Pavuk, Vas, Sakaris
2
Stoflet, Nagy I., Molnár, Bíró M., Zabludovszkij
Joe, Ruikka, Ritó, Tóth A., Kulmala
3
Bors, Bíró O., Saluga, Zsók, Péter
Köllő, Vojtkó, Albert, Berta, Tóth G.
4
Csíki, Mihály E., Tranca
Tisell Mikael, Parikka Eemeli Olli
E
Lacroix Martin, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:18 MIS Vas Pavuk
2-0 03:59 MIS Pavuk Vas Sakaris
3-0 17:19 MIS PP Magosi Galanisz Leppanen
4-0 19:17 MIS PP Sakaris Vas Láda
4-1 23:38 BRA Walls Wilgosh Filip
5-1 35:12 MIS Sakaris Leppanen Pavuk
6-1 49:38 MIS Kulmala Pavuk Sakaris
6-2 52:08 BRA Bíró M. Péter Csíki
7-2 57:27 MIS Tóth A. Pavuk Joe
40 Kapura lövések száma 34
8 Kiállításpercek 12

A DVTK Jegemesdvék–Brassó góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum