A KHL is bojkottálná a februári olimpiát

 

Ezzel fenyegetőzik az orosz bázisú liga arra az esetre, ha a NOB kollektíven kitiltaná Oroszországot az olimpiáról a doppingvétségek miatt.

A NOB december 5-én fog ebben a kérdésben dönteni azok után, hogy felmerült, Oroszországban központi irányítás mellett doppingolnak a sportolók (a rendkívül szerteágazó témában az Index vonatkozó aktáját ajánljuk olvasásra). Az oroszokat természetesen felháborította a NOB eljárása, Dmitrij Csernisenko, a KHL elnöke például kijelentette, a világ második legerősebb ligája készen áll a megfelelő válasszal erre az esetre.  Világossá tette, hogy ha a NOB tényleg kitiltja Oroszországot az olimpiáról, akkor a KHL egyetlen játékosát sem engedi el, beleértve a KHL-ben játszó külföldieket is. Az orosz törvényhozás alsóháza, a duma előtt már fekszik egy javaslat, amely felruházná ezzel a joggal a KHL-t.

cszka
Fotó: Alekszandr Nyemenov / AFP/GETTY IMAGES

A probléma csak az, hogy ez nem az orosz jogrenden múlik. A KHL jogi helyzete egészen más, mint az NHL-é. Míg utóbbi teljesen autonóm szervezet, addig a KHL az Orosz Jégkorong Szövetség (FHR) irányítása alatt áll, amire viszont a Nemzetközi Jégkorong Szövetség szabályai az irányadók. René Fasel IIHF-elnök a TASZSZ orosz hírügynökségnek beszélt erről, hogy ilyen döntésre a KHL részéről nem kerülhet sor. Ettől függetlenül a kanadai jégkorongszövetség ? több, közelebbről meg nem nevezett európai szövetséggel együtt ? a minap levelet írt a KHL-nek, amelyben arra kérik a liga vezetését, hogy mindenképpen engedjék el a játékosokat.

A NOB Lausanne-ban dönt december 5-6-án tartandó ülésén. Egyes hírek szerint maga Thomas Bach, a NOB elnöke sem ért egyet a kollektív büntetéssel, többször kritizálta azokat a sportvezetőket, akik ezt követelték. Amennyiben mégis ilyen döntés születik, az könnyen lehet, hogy teljes olimpiai bojkottot hoz majd Oroszország részéről. Ez pedig azt jelentheti, hogy a KHL-légiósok jelenléte másodlagossá válik, hiszen az orosz válogatott maradna le egy az egyben a tornáról.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum