Brett Palin a Fehérvárban

 

A kanadai hátvéd számára ismerős az EBEL, az előző két szezont a Linznél töltötte.

A Fehérvár AV19 bejelentette: leigazolta Brett Palint. A 33 éves játékos 2011-ig a tengerentúlon játszott, a Kelowna Rocketsszel egyszer megnyerte a Memorial Cupot, a juniorok legnevesebb trófeáját, míg két alkalommal a WHL legjobbjai lettek. Az AHL-ben is megállta a helyét, 6 szezonon keresztül jégkorongozott az NHL alatti bajnokságban, ám a világ legjobb ligájáig nem jutott el. A 2011/12-es szezont Európában kezdte, ahol előbb feljutott a Piráti Chomutovval a másodosztályból a cseh Extraligába, majd tagja volt annak a csapatnak, amely megőrizte első osztályú tagságát. Az ezt követő két évben a DEL-ben és a svéd másodosztályban, az Allsvenskanban játszott. 2015-ben a Linzhez igazolt. Az elmúlt két szezonban a linziek összes meccsén jégre lépett, 125 EBEL-találkozón 38 pontot gyűjtött, ám az első idénye után a másodikban már kevésbé teljesített jól összességben, negatív plusz/mínusz mutatóval zárt.

Palin a klub honlapjának elmondta, több csapattól is kapott ajánlatot, és a feleségével úgy döntöttek, hogy Fehérvár a legmegfelelőbb számukra. A kanadai hátvéd a hét végén érkezhet Magyarországra.

palinFotó: Black Wings Linz

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum