Visszavágna a listavezetőnek a Fehérvár

   

Bécsi napot tartanak pénteken Fehérváron. Míg a farmcsapatok ideát az Erste Ligában ütköznek meg, a nagyok Bécsben teszik ugyanezt az EBEL-ben.

A házigazdák hosszú győzelmi sorozattal indítoták a szezont, amely még az előző idény söpréssel véget ért rájátszásával indult a számukra. A Villachban elszenvedett vereség aztán annyira kizökkentette őket, hogy sorozatban még kettőt benyeltek, egyet Zágrábban, egyet pedig hazai jégen a Salzburg ellen. De összeszedték magukat, és végül önbizalomnövelő két győzelemmel mentek a 11 napos szünetre, amelynek egy részében a játékosok szabadságot kaptak, hogy feltöltődhessenek. Jól emlékezhetünk a szezonkezdetre, amikor a Capitals Fehérváron ütötte ki a Volánt az első fordulóban, most is ők a meccs esélyesei. Ugyanakkor bizonyára óvatosságra inti őket, hogy az előző idényben kettejük első bécsi összecsapását a Fehérvár nyerte 4-3-ra.

A bécsiek rendkívül intenzív játékot játszanak, szinte minden statisztikai mutatóban az élmezőnyben vannak. Patrik Peter és Jerome Samson kivételével mindenki Serge Aubin vezetőedző rendelkezésére állhat. Andreas Nödl, a 200. Capitals-meccsére készülő kapitány szerint nem fogják lebecsülni a Volánt. “Szeptemberben öt gólt is emberelőnyből szereztünk, egyet meg hátrányból – mondta. – Azóta a Fehérvár már egy egészen más csapat. Nagyon nehéz meccsre számítok. Mi készen fogunk állni a csatára, és úgy gondolom, ugyanígy lesznek ezzel a fehérváriak is. Ők biztos revansot akarnak majd venni a 9-1-ért, de remélem, a végén a miénk lesz a három pont.”

Koger D AVSVSV 2016_17

Szerencsére a Fehérvár is elkapni látszik a fonalat az elmúlt időszakban. A nemzetközi szünet előtti három mérkőzését megnyerte, ilyen hosszú győzelmi sorozata a csapatnak utoljára 2016. karácsonya előtt volt, ennél hosszabb pedig pont két éve, 2015. novemberében. Jó lenne, ha ezúttal végre sikerülne háromnál hosszabbra nyújtani a győzelmek szériáját. Ehhez jó alapot jelenthet, hogy Kóger Dániel meggyógyult és játékra jelentkezett, az utóbbi mérkőzéseken magára talált Hári János pedig úgy döntött, hogy nem él a szerződésében szereplő opciós joggal és marad Fehérváron. Ha Luka Vidmar is felépül sérüléséből, akkor a további hiányzók ellenére is hosszabb idő után újra négy teljes sorral állhat ki a Volán. Benoit Laporte vezetőedző szerint a jó eredmény kulcsa egyértelműen a fegyelmezett játék kell legyen. A szeptemberi mérkőzés tanulságai alapján a legjobb, ha a fehérváriak távol tartják magukat a büntetőpadtól.

Vienna Capitals–Fehérvár 0-1

   

Hősies védekezéssel, fegyelmezett játékkal bravúrgyőzelmet aratott a Fehérvár Bécsben a listavezető ellen. A Fehérvár visszavágott a szezonnyitó 9-1-ért.

Az első perctől kezdve igyekezett nyomást gyakorolni a Vienna a fehérváriakra, de a Volán remekül állt a lábán. Jól védekezett a csapat, és a kapuban Mac Carruth is tökéletesen zárt. Arról pedig, hogy a bécsiek ne tudjanak teljesen felszabadultan támadni, a csatárok gondoskodtak, akik időről időre veszélyes ellentámadásokat vezettek. Az első harmad végén Hári, a második elején Vidmar hagyott ki óriási helyzetet fehérvári részről. A mérkőzés fordulópontját a 34. és a 35. perc hozta. Előbb Music adott egy remek passzt Lovecchónak, akinek sikerült mattolnia Lamoureux kapust, majd a bécsiek kanadai kapusa vesztette el az idegei felett az uralmat. Amikor az este folyamán harmadszor korcsolyáztak bele a fehérvári játékosok, nem bírta tovább a kiképzést, és a kesztyűjével a kezén verekedni kezdett. Ennek az eredménye előbb meccsbüntetés lett, ahogy azt a szabálykönyv is büntetni rendeli, de ezt később, a szünetben a játékvezetők végleges fegyelmire változtatták valamilyen rejtélyes szabályt alkalmazva. A lényeg a mieink szempontjából maradt ugyanaz, a kapusnak így is, úgy is az öltözőbe kellett mennie, jött helyette az a Tschrepitsch, akit az Erste ligában fejlesztenek a magyar játékosok.

EBEL_VIC-AVS_20171117_2_photo_Leo_Vymlatil-900

fotó: Vienna Capitals (Leo Vymlatil)

A sokkot és az ötperces emberhátrányt is túlélték a hazaiak, akik a harmadik harmadban az addigiaknál is nagyobb mezőnyfölényt alakítottak ki. A Fehérvár alig jött ki a saját harmadából, de a bécsiek játékának rombolása jól sikerült, rengeteg korong jutott ki a kék vonalon túlra, így a hazaiaknak óriási energiákat kellett mozgósítaniuk a támadásaikhoz. Megtették ugyan, de a pontossággal bajok voltak, a lövések vagy elkerülték a kaput, vagy Carruth védett, egy alkalommal pedig a kapuvas mentette meg a Volánt a góltól. Közben Tschrepitsch is megmutathatta, hogy sokat fejlődött az Erste Ligában, amikor Hári ziccerét hatástalanította. Az utolsó két perc jó részében hat mezőnyjátékossal támadott a Capitals, de ezen a napon semmi nem jött össze nekik, a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét az esélytelenebb Fehérvár nyerte a két csapat első bécsi csatáját. Nem érdemtelenül, mert hősiesen és fegyelmezetten védekezett, és a kapuban Mac Carruth kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ezzel a Volán egy helyet ismét előrelépett és már a 6. helyezett Medvescak is közvetlen lőtávolba került.

Mindenki százszázalékosan koncentrált

 

Benoit Laporte elégedetten nyilatkozott csapata bécsi sikere után.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár AV19): “Nagyon örülök a mai győzelemnek. Idegenben győzni, ráadásul a listavezető ellen, mindig pozitív. Nem sikerült jól a keddi mérkőzésünk a Nyitra ellen, de mindenki meg akarta mutatni, hogy ez a csapat képes playoff-esélyeshez méltóan játszani. A játékosok keményen dolgoztak, rengeteg lövést blokkoltak, a kapusunk pedig számtalan védéssel járult hozzá a sikerhez. Tudtuk, hogy a Bécs sokat lő kapura, de a védekező harmadban a játékosok nem kímélték magukat, mindent megtettek annak érdekében, hogy blokkolják a próbálkozásokat. Az első harmadban most sem játszottunk kifejezetten jól, aztán a második játékrészben megszereztünk a vezetést, végül pedig meg tudtuk tartani az előnyt. A mai mérkőzés legnagyobb pozitívumának azt látom, hogy mindenki százszázalékosan koncentrált és elhitték, képesek a győzelemre.”

Serge Aubin (vezetőedző, Vienna Capitals): Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, bár a csapaton még érződött a hosszú szünet. A második harmadban bekapott gól visszavetett bennünket. Aztán az utolsó 20 percben mindent megpróbáltunk, de sajnos döcögött a csapat játéka. Nem lőttünk egy gólt sem, így pedig logikusan nem is nyerhettünk.

Forrás: fehervarav19.hu és vienna-capitals.at

EBEL, 4350 néző. Játékvezetők: Baluska, Trilar, Rakovic, Soos.
Lamoureux: 94,1% (Tschrepitsch: 100%)
K
Carruth: 100% (Rajna)
Klubertanz, Fraser, Schneider, Holzapfel, Pollastrone
1
Vidmar, Harty, Erdély, Hári, Kóger
McKiernan, Cuma, Rotter, Vause, Nödl
2
Manavian, Uotila, Gilbert, Latendresse, Luttinen
Brocklehurst, Hackl, Tessier, Sharp, Wukovits
3
Szabó D., Stipsicz, Vincze, Music, LoVecchio
Bauer, Hartl, Nissner, Fischer
4
Szabó B., Sárpátki, Reisz, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 33:24 FHA LoVecchio Music Vidmar
43 Kapura lövések száma 23
27 Kiállításpercek 8

A Vienna Capitals–Fehérvár videó-összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum