Megvan az Arizona első rendes játékidős sikere

 

A Coyotes 21 mérkőzést várt az első igazi győzelemre. Landeskog triplázott, MacKinnon 5, Stamkos 4 pontot szerzett.

Nagyot küzdött az Arizona az első, rendes játékidőben megszerzett két pontjáért. A Montreal háromszor is megszerezte a vezetést a Coyotes ellen a Bell Centerben, a vendégek azonban nem adták fel és 4-3-as hazai vezetés után a harmadik harmadban Derek Stepan és Christian Fischer emberelőnyös góljaival megfordították a mérkőzést. Az Arizona először lőtt a szezonban 5 gólt.

Gond nélkül nyert a Pittsburgh Ottawában. A Pens a második harmad végén döntötte el a meccset, amikor három perc alatt kétszer vette be a Senators kapuját. Az Ottawa a befejező játékrész közepén szépített ugyan és ment az egyenlítésért, de Riley Sheahan idei első találata fél perccel a befejezés lezárta a mérkőzést. A Penguins több mint három hét után nyert meg ismét két egymást követő meccset.

A játéknap egyetlen szétlövését a hazai jégen játszó Winnipeg nyerte a Philadelphia ellen. A Jets 49 másodperccel a befejezés előtt mentette meg az egyik pontot Mark Scheifele révén. A rávezetések során az első négy játékos nem hibázott, a harmadik körben mindkettő, így a negyedik párban dőlt el a pluszpont sorsa, amikor Bryan Little betalált, Travis Konecny viszont nem.

A Nashville a mérkőzés felénél 3-0-ra, a befejezés előtt hét perccel még 4-2-re vezetett Minnesotában, mégis pont nélkül távozott az Xcel Energy Centerből. A Wild a hajrában négyet ütött hét perc alatt és megfordította a meccset. Jared Spurgeon és Eric Staal 3-3 ponttal zárt, előbbi két gól mellett egyet előkészített, utóbbi éppen fordítva szerzett három egységet.

Brayden Schenn és Jake Allen volt a St. Louis két nyerőembere Edmontonban. A center először a győztes találatot készítette elő, majd maga lőtt kettőt másfél perc alatt a harmadik harmad elején, míg a vasak között Allen 29 lövést fogott.

A coloradói Nathan MacKinnon, Mikko Rantanen, Gabriel Landeskog trió öt góllal és összesen 12 ponttal járult hozzá a Washington elleni sima győzelemhez. MacKinnon 5, Rantanen 4 pontot szerzett, Landeskog pedig karrierje első mesterhármasát ütötte. Az Avalanche három vereség után győzött ismét.

landeskog0

Torontóban 2 másodperc hiányzott ahhoz, hogy gól nélküli döntetlennel érjen véget a Leafs?Devils csata. A dudaszó előtt azonban jött William Nylander, aki bevette az addig tökéletesen védő Cory Schneider kapuját. A hazaiaknál Frederik Andersen fantasztikus formában védett, 42 lövést hárított és ebben a szezonban másodszor maradt érintetlen a kapuja.

A Toronto egymás után az ötödik meccsét húzta be, akárcsak a Tampa, így ez a két csapat rendelkezik most az NHL leghosszabb győzelmi sorozatával. A Light a Dallast küldte haza féltucattal, miközben Andrej Vasziljevszkij csak egy gólt kapott. A Stamkos, Kucserov páros ezúttal is ellenállhatatlan volt, 3 gólt és összesen 7 pontot tettek a közösbe.

Fordulatos meccsen nyert hazai jégen az Islanders a Carolina ellen. A New York-iak elléptek 2-0-ra, viszont a második harmad végén már a Hurricanes vezetett 4-3-ra. A harmadik harmad azonban ismét az Islandersé volt, zsinórban három gólt szerzett és megfordította a mérkőzést. A hazaiaknál Johnny Boychuk győztes gólt lőtt és plusz öttel zárt, a vendégeknél a volt fehérvári Derek Ryan egy gólt szerzett.

Ellentétes harmadokat és Vegas-győzelmet hozott a Canucks?Knights összecsapás a Rogers Arenában. Az első harmadban a vendégek ütöttek kettőt, a másodikban a hazaiak, míg a harmadik játékrész ismét a vendégeké volt három lőtt góllal. A vendégeknél négy játékos is góllal és gólpasszal zárt, de a legjobb közülük a győztes gólt szerző Erik Haula volt.

Két rossz formában lévő együttes találkozott a Staples Centerben, a Kings ugyanis utolsó három, a Bruins az utolsó négy meccsét elbukta. A rossz sorozata a Bostonnak szakadt meg, miután gólszegény meccsen nyerni tudott. Anton Hudobin 27 lövést fogott, Zdeno Chára pedig a második harmad második felében győztes gólt szerzett éppen abban a pillanatban, amikor letelt a Bruins emberelőnyös játéka.

A játéknap utolsó mérkőzése, a San Jose?Florida találkozó Roberto Luongo parádéját hozta. A veterán kapus shutouttal zárta a mérkőzést, összesen 35 lövést fogott, ebből 17-et a kritikus harmadik harmadban, amikor a Sharks hatalmas fölényben játszott. Luongo karrierje első shutoutját szerezte a San Jose ellen.

NHL, 2017. november 16.

Toronto?New Jersey 1-0 h.
G.: Nylander ill. ?

NY Islanders?Carolina 6-4
G.: Barzal, Clutterbuck, Leddy, Bailey, Boychuk, Eberle ill. Lindholm, Hanifin, Ryan, Aho

Montreal?Arizona 4-5
G.: Gallagher, Byron, Morrow, Weber ill. Richardson, Dvorák, Rieder, Stepan, Fischer

Ottawa?Pittsburgh 1-3
G.: Pageau ill. Hörnqvist, Guentzel, Sheahan

Tampa Bay?Dallas 6-1
G.: Stamkos (2), Szergacsov, Point, Dotchin, Kucserov ill. Faksa

Minnesota?Nashville 6-4
G.: Dumba, Niederreiter, Suter, Staal, Zucker, Spurgeon ill. Johansen, Josi, Ekholm, Arvidsson

Winnipeg?Philadelphia 3-2 b.
G.: Perreault, Scheifele ill. Vorácek, Couturier

Colorado?Washington 6-2
G.: Landeskog (3), MacKinnon, Wilson, Rantanen ill. Connolly, Kuznyecov

Edmonton?St. Louis 1-4
G.: Strome ill. Schenn (2), Sobotka, Steen

Vancouver?Las Vegas 2-5
G.: Boeser, Horvat ill. Perron, Karlsson, Haula, Marchessault, Smith

Los Angeles?Boston 1-2
G.: Doughty ill. McAvoy, Chára

San Jose?Florida 0-2
G.: ? ill. Sceviour, Bjugstad

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum