Jégkorongblog 10 ? ne hagyjuk szó nélkül!

   

2007. november 8-án, 13 óra 53 perckor indultunk. Kereken tízévesek vagyunk.

A startnál még nem sejthettük, hogy ez lesz belőlünk. Hiszen azt sem, hogy tíz évvel később egyáltalán még leszünk. Megértünk egyet-mást. Közzétettünk sok-sok hírt, írtunk sűrűbb újságcikkeket is, ha kellett, megvolt a véleményünk eseményekről, jelenségekről. Cseréltünk partnereket és platformokat. Átéltük, olykor talán formáltuk is a hangulatot. Szerveztük a közösséget, míg véges energiáinkból fakadóan szervezhettük. Sokan megszerettek bennünket ? és akadtak olyanok is, akiknek elegük lett belőlünk időközben.

Egy biztos: szánt szándékkal soha nem akartunk bántani senkit, és mindig a jégkorong, különösen a magyar jégkorong szeretete volt az irányadó számunkra. Szurkolók voltunk, amikor kezdtük, és megengedhettük magunknak, hogy azok maradjunk mind a mai napig. Elkötelezetten, de csakis a piros-fehér-zöld iránt.

Ha csak a mi hokinkat vesszük, nyomon követhettünk jó néhány divízió 1-es és két A csoportos világbajnokságot, folyamatosan drukkolhattunk a Volánnak az EBEL-ben, örülhettünk, hogy egyre több klubunk egyre erősebb. Mindeközben iparkodtunk nem megfeledkezni utánpótlásunkról sem.

És arról még nem is beszéltünk, hogy itt vannak nálunk az NHL, a KHL, a nemzetközi jégkorong izgalmas, érdeklődésre számot tartó rezdülései is.

Céljaink nem változtak: azt szeretnénk, hogy nagyjából mindent, ami a világ legjobb sportjában valóban fontos, megtaláljon nálunk az olvasó. Állítólag nem vagyunk ebben teljesen sikertelenek. Olyat is hallani, hogy megkerülhetetlenek lettünk, aki érdeklődik jégkorongunk iránt, nem teheti meg, hogy ne kattintson ránk. Ebben mi magunk nem vagyunk azért biztosak, de ha mégis így van, köszönjük. Minden olvasásért hálásak vagyunk.

Biztos van, aki észrevette, olykor kevesebb időnk volt a blogra az elmúlt esztendőben. Nem mentegetőzünk, inkább informálunk: ez az egész számunkra továbbra is főként kedvtelés. Önkéntes meló. S közben vannak dolgok, amelyek ugyancsak lényegessé váltak az életünkben. Ezzel együtt arra törekszünk, hogy amit nyújtani tudunk, az ne kevesebb, hanem több legyen a későbbiekben is.

Innen folytatjuk tehát.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum