Véget ért a Duchene-saga

 

A Colorado centere egy három klubot érintő csere után az Ottawa Senatorsban kötött ki. Turris Nashville-be ment és azonnal alá is írt hat évre.

Véget ért a nyár leghosszabb szappanoperája, Joe Sakic a Colorado menedzsere végül megszabadult Matt Duchene-től. Sakic hónapok óta árulta az Avs egyik legjobb játékosát, mint utólag kiderült, a játékos tavaly karácsonykor maga kérte, hogy cseréljék el, hogy egy új helyen tiszta lappal indulhasson. Az üzletet azonban két dolog is nehezítette: egyrészről Sakic irreálisan sokat kért a játékosért, másrészről a centernek évi hatmillió dolláros szerződése van. Így hiába voltak érdeklődők egyik üzletből sem lett semmi. Szombaton azonban kiszivárgott egy pletyka, miszerint a Colorado, a Nashville és az Ottawa egy üzletre készül, amelyben Matt Duchene mellett Kyle Turris kapja a főszerepet.

Vasárnap este realizálódott is a csere. Matt Duchene még kezdőként jégre lépett Brooklynban az Isanders ellen, de csak két perc jégidőt kapott, ezután lehívták és elküldték öltözni. A mérkőzés még tartott, amikor Duchene a második harmad közepén elhagyta a Barclay’s Centert, hogy új otthonába, Ottawába utazzon. Duchene a repülőtérre menet nyilatkozott is. Elmondta, hogy örül annak, hogy lezárult a hónapok óta tartó kálváriája, hálás annak, hogy a denveri klubhoz tartozhatott, de nagyon boldog, hogy a Senatorshoz került, mert szülővárosa Haliborton ott fekszik Ottawa szomszédságában. A Sens eközben megkapta Kyle Turrist, aki komoly erősítést jelenthet a tavalyi döntős csapatnak. A 28 éves center 3,5 millió dolláros szerződése jövő nyáron járt volna le, de a Preds azonnal hosszabbított vele, egy hat évre szóló, évi hatmillió dolláros szerződést tett a játékos elé.

Az Ottawa tehát megkapta Duchene-t, a Nashville Turrist, a Colorado pedig tehetségeket és egy rakás draftjogot. A Senatorstól megkapta a kapus Andrew Hammondot, egy 2018-as első és egy 2019-es harmadik körös választási jogot, valamint Shane Bowerst, aki a Sens idei első körös választottja volt. Az Avs a Predatorstól kapott egy második körös választást 2018-ra, a 19 éves védőtehetség Samuel Girard és a 21 éves Vlagyiszlav Kamenyev játékjogát. Összességében talán a Nashville járt a legjobban, de a másik két csapat sem kötött feltétlenül rossz üzletet: Coloradóban sikerült túladni egy sok pénzt felemésztő, de elvágyódó sztárjátékoson. Ha csak a gólokat és a pontokat nézzük, akkor ugyan nincs nagy különbség Duchene és Turris között, de a mélyebb elemzés megmutatja, hogy akár jelentőset is javulhat a Sens az upgrade által. Hogy ez megért-e ennyi draftjogot, azt talán sosem tudjuk meg.

A dolog pikantériája, hogy Duchene és a Senators a következő két meccsét a Colorado Avalanche ellen játssza szombaton és vasárnap, Stockholmban.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum