Gyerehokizni A verseny fontos, de nem a legfontosabb

, F. Kapus    

Jó szóval oktasd, játszani is engedd! A 12 évnél fiatalabbaknál ismét nem számolják az eredményt. Jól van ez így?

Az utánpótlás-bajnokságokkal kapcsolatban az egyik legvitatottabb kérdés, hogy legyen-e eredmény az előkészítő bajnokságban ? és alatta is, a szuperminiknél meg a miniknél ?, vagy sem. A 2000-es évek elejéig számolták a gólokat, aztán jó évtizede változott a rendszer, minden EK-s meccs 0-0-s végeredményt hozott, a jegyzőkönyv nem tartalmazott gólszerzőket, bajnokot sem hirdettek. Az elmúlt években ismét kétszer fordult a kocka. Előbb bevezették az eredményszámolást, majd két próbaszezon után ismét visszatértünk a 0-0-s mérkőzésekhez. Jelenleg nincs eredmény az U12-ben és alatta.

Az érintett szakemberek segítségével arra próbáltunk választ találni, hogy miért olyan vitatott megítélésű kérdéskör ez, mi szól a számolás mellett, mi ellene. Mindenkit megnyugtatunk, a témára jó két évtizede rálátó, jelenleg is a kérdéses korosztályban dolgozó MAC-edző, Marton Tibor nem ismer arra vonatkozó tendenciát, miszerint azok a gyerekek sikeresebbek lennének, akik a számolásos időszakban nőttek fel, mint azok, akik mindig 0-0-t játszottak. Vagy fordítva.

Kezdjük az elején a kutakodást e témában. Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke két oldalról közelíti meg a kérdést. Először is azt mondja, az MJSZ igazából ugyanazt a rendszert alkalmazza, amit a svédek vagy a finnek is.

utanpotlas

Fotó: Mudra László (MJSZ)

?Kanadában az U12-es meccseken mást csinálnak ? vágott bele a helyzetelemzésbe Kovács Zoltán. ? Ha több mint tíz góllal vezet az egyik csapat, akkor lekapcsolják az eredményjelzőt, hogy ne sokkolja a szülőket, edzőket, játékosokat a különbség. Benne van a nevében is, ez egy előkészítő bajnokság, nem az a lényeg, hogy ki nyer a végén, hanem az a fontos, hogy a gyerekek megszeressék a jégkorongot, tanuljanak, fejlődjenek. Az elmúlt két szezonban azonban a meccseken nagyon elvadultak a szenvedélyek az edzők és a szülők részéről is. Az egész az agárfuttatáshoz hasonlított. Mi pedig nem szeretnénk, hogy az előkészítő korosztály erről szóljon.?

Az aktuális rendszertől függetlenül a szülők természetesen számolják a gólokat, mégis egyértelmű, hogy csillapítja az indulatokat, ha nem látják az eredményjelzőn az állást. ?Sajnos már az U8-ban és az U10-ben is vannak feszültségek, heves érzelmi megnyilvánulások a lelátón ? mondja Kovács Zoltán. ? Van, amikor úgy érzi az ember, ha lennének eredmények, tán a készenléti rendőrséget is ki kéne vezényelni a meccsekre. A szakmai bizottságban éppen a napokban beszéltünk arról, hogyan lehetne rendet teremteni, mert néhány szülő túlságosan komolyan veszi a versengést, üvöltenek a gyerekeikkel, az ellenféllel, a játékvezetőkkel, az edzőkkel, egymással is. Pedig ezeknek a tornáknak jó hangulatban kellene telniük.?

A másik sarkalatos pont, hogy az eredményesség érdekében az edzők is hajlamosak beáldozni a gyerekek képességeinek fejlesztését. Ahelyett, hogy mindenkinek játéklehetőséget adnának, többször beküldik a legjobbakat, két sorral játszanak, nem cserélnek kapust, így aki később kezdte a jégkorongot, vagy hét közben betegség miatt nem tudott minden edzésen részt venni, elveszti a lehetőséget a felzárkózásra.

Ebben a szezonban az U12-es korosztályban ezért is bonyolítják le a következő szabályok szerint a meccseket: három sor szerepeltetése kötelező, óra jelzi a csere időpontját, a meccs felénél kapust kell cserélni.

?A korai eredményszámolás rossz dolgokat indukál. Van, hogy a győzelem érdekében azokat játszatja az edző, akik fizikai előnyüket kihasználva a csapatot is előnyhöz juttatják. Márpedig a gyerekeknek az életkoruknak megfelelő terhelést kell kapniuk ? fizikálisan és mentálisan is.?

Kercsó Árpád magyarországi pályája Dunaújvárosban indult. Közismert, hogy a mesteredző módszerei eltérnek a megszokottól. Az erdélyi szakember jelenleg a Ferencvárosi TC utánpótlás-igazgatójaként dolgozik. Sokak számára már az is meglepő lehet, hogy az eredménycentrikus szakember azzal egyetért, hogy U8-ban még ne számolják a meccseken a gólokat. Mint mondja, ott az a lényeg, hogy minél többet játsszanak a gyerekek. Az U10-es korosztályban viszont már nem tartja jónak, hogy a tornákon olyan csapat is érmet és oklevelet kaphat, amely egy mérkőzést sem nyert meg. Úgy véli, emiatt a gyerekeket ki is nevethetik.

kercso_arpad

Az U12-es korosztállyal kapcsolatban még markánsabb a véleménye: ?Nem írjuk le az eredményt, de mindegyik gyerek, szülő, edző számolja, tudja ? ez álságos. Előfordult, hogy a Ferencvárossal kikaptunk 47-0-ra. Megkérdeztem a szülőket az eredményről, pontosan megmondták, és nem azt felelték, hogy harminc felett már nem számoltuk. Ha a vesztes csapat számolja, akkor a győztes pláne. Ne szégyelljük az eredményt. Nemrég láttam egy műsort Luis Suárezről, amelyben bemutatták, hogyan nevelik Uruguayban a labdarúgó gyerekeket: már az óvodában kemény meccseket játszanak, és természetesen számolják az eredményt, abból a kis országból így jönnek ki a nagy futballisták. Hogy az U12-ben ne legyen eredmény? Az vicc.?

Hozzáteszi, ez azért is lenne fontos, mert amikor az U14-ben már bajnoki rendszerben játszanak a csapatok, a szezon elején sem árt tisztában lenni az erőviszonyokkal.

Fekti István, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia igazgatója egyetért a székesfehérvári akadémia több évvel ezelőtti alapításában szintén részt vevő Kercsóval abban, hogy struccpolitika az U12-es meccseken hivatalosan nem számolni a gólokat, mert a gyerekek, a szülők és az edzők is tudják, melyik összecsapás milyen eredménnyel zárult. De Fekti úgy látja, hogy éppen ezért a kölyökbajnokságba átlépve pontosan ismertek az erőviszonyok. Azt viszont hangsúlyozza: a váltás az előkészítőből a kölyök korosztályba nagy ugrást jelent.

?Tartsuk számon az eredményeket az U12-es korosztályban, vagy sem? Valahol a két álláspont között van az igazság. Nnem tartom jónak, ha már az U8-as, U10-es tornákon ilyennel találkozik az ember, de az előkészítőben valamilyen hibrid megoldást kellene találnunk. Ez a szakmai bizottságnak egyelőre nem sikerült, így a visszajelzések, a rengeteg sérülés miatt döntöttünk úgy, hogy ne legyen eredményszámolás.?

utanpotlas

Fekti elmondta, az elmúlt években az előkészítőben szenvedték el a legtöbb sérülést a gyerekek, és voltak közöttük komolyak is. Ennek is oka, hogy az edzők és a szülők is túldimenzionálták az eredmény fontosságát.

?Nem jó irány, ha 10-11 éves gyerekeket hetekre, hónapokra elvesztünk egy olyan bajnoki miatt, amit komolyan vesznek a klubok, miközben gyakorlatilag még nem is beszélhetünk kiforrott bajnoki rendszerről. Az elmúlt két szezonban egy úgynevezett záró tornán dőlt el a cím sorsa, ezek hasznosak voltak, de ebben a korosztályban elsősorban a képességfejlesztésnek kell a középpontban állnia. A gyerekek védelmében jó az a szabályrendszer, ami most van, az a gyakorlatban az eredmények nyilvántartása csak papíron nem létezik.?

Marton Tibor, a MAC Akadémia edzője és motorja körülbelül 20 éve foglalkozik utánpótlás-neveléssel. Dolgozott minden korcsoporttal, de az U12-eseket mindig megtartotta magának, és melléjük választott egy másikat. Jelenleg az ifiknél is tevékenykedik az előkészítő csapat mellett. Kevés hazai szakembernek van nagyobb rálátása erre a korosztályra. Ismeri a folyamatokat, hogy ki miért, hogyan fejlődik a 12 évnél fiatalabbaknál. A rutinos szakember az egyik szószólója az eredmény számolását ellenző csoportnak.

?Nem hiszem, hogy én lennék az, aki a legharcosabb ebben a kérdésben, egyszerűen csak ha kell, és van rá fórum, akkor vállalom a véleményemet. Ezzel kapcsolatban természetesen én is meghallgatok másokat, hiszem, hogy a gyakori eszmecserék, a vélemények, tapasztalatok ütköztetése, az esetleges tapasztalatok megvitatása csak előre vihet. A gyermekkorban elkezdett versenysport, különösen a csapatsport, sok előnnyel jár. Viszont könnyen károssá válhat, ha a sportoló gyermek speciális szempontjait ? egyéni képességek, pszichés és anatómiai sajátosságok, nem, életkor, biológiai fejlettség ? figyelmen kívül hagyjuk. Nem minden gyerek 5 évesen kezdi a jégkorongot, vannak érettebbek, és olyanok is, akik később húznak bele, sőt el is hagyják a társaikat. Tehát egy U8-10-12-es eredmény nem fest valós képet, és igazából nem is lehet a jövőre nézve következtetéseket levonni belőle. Mégis sokan ezt teszik. Nem kevés fiatal játékosról hallottunk, akik magyar edzője NHL-es jövőt jósolt kiskorában.

Marton Tibor

A gyereksportnak arról kell szólnia, hogy gyerekek sportolnak és versenyeznek egymással, biztonságos körülmények között. Ehelyett sajnos gyakran felnőttek versenyeznek felnőttekkel a pálya szélén ? a gyerekek szeme láttára és füle hallatára. A túl korán elkezdett élsport szintű versenyeztetés és az eredménykényszer okozta stressz a gyerek sportoló lelki egyensúlyát károsan befolyásolhatja. Megzavarhatja az önértékelést, különösen ha a gyerek nem képes megfelelni az edzői és szülői elvárásoknak. A legfontosabb feladatunk az alsóbb korosztályokban az, hogy megkedveltessük a gyerekekkel a jégkorongot, megtanítsuk a sportág és a sportolói életforma alapjait. Természeten az is fontos, hogy megtanítsuk őket küzdeni. Mindannyian nyerni szeretnénk, félreértés ne legyen, nem azt képviselem, hogy nem számít, ami a jégen történik, hogy nem kell elvárni a lehető legjobb teljesítményt. De azt mondom, hogy az eredmény számolása és a teljesítmény ? vagy annak értékelése ? között nincs párhuzam. A verseny és a megméretés fontos, de nem a legfontosabb. Az erőltetett eredményszámolással nem jobbak lesznek a gyerekek, hanem csak keserűbbek, amikor csalódnak.?

Az eredmények hajszolása összefügghet azzal, hogy ezekben az évjáratokban bizonyos csapataink akár jobbak is lehetnek elit országok csapatainál? ?Általánosságban nem gondolom, hogy jobbak vagyunk. Ebben a korban sem vagyunk azok. Egyszerűen hajlamosak vagyunk az ekkor elért sikereket jobban reklámozni, túlértékelni. Azt gondolom, itthon is van sok remek szakember, sőt egyre több, aki a szükséges képességek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. A legnagyobb lemaradásunk még mindig a létszámban van.?

Marton példákkal is alá tudja támasztani, hogy nem a 10-12 éves korban elért eredmények, sikerek jelentik a profi játékossá válás zálogát. ?Sebők Balázs és Nagy Krisztián soha nem nyert bajnokságot utánpótlásban, mégis azt gondolom, hogy képesek magas szinten jégkorongozni. Terbócs István és Arany Gergely U16-os korukban ? tehát serdülőben ? a B bajnokságban vagy klubjuk B csapatában is szerepeltek, most mégis tagjai a felnőtt válogatottnak. Fordítva is igaz mindez: 1997-es korosztályunk szinte minden korosztályban bajnok lett, számszerűen mégsem került ki onnan több válogatott jégkorongozónk.?

Konklúziót nem szeretnénk levonni, igazságot nem osztunk. Csupán igyekeztünk bemutatni, hogy jó szándékú, a munkájukért élő-haló szakemberek bevonásával is milyen nehéz egy mégoly szimpla ügyben is egységes szakmai álláspontot kialakítani a jégkorong utánpótlás-nevelésében.

U10 vb

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum